Vágólapra másolva!
Az amerikai kosárlabda-válogatott újabb vereséget szenvedett a világbajnokságon, miután Szerbia az 5-8. helyért zajló első találkozón győzött. Ezzel eldőlt, hogy a Team USA minden idők legrosszabb helyezésével megy haza, az elmúlt 69 évben az eddigi mélypont a 2002-es hatodik hely volt. Az első negyedben már 25 ponttal vezettek a szerbek, de ebből a harmadik negyedre 23-at ledolgozott Gregg Popovich együttese, viszont a negyedikre teljesen elfogyott, és csak a 7-8. helyért folytathatja a vb-t.

Vb-döntőnek várták ezt a párosítást, de végül csak az 5-8. helyért zajló vigaszágon találkozott egymással az Egyesült Államok és Szerbia csapata. Az amerikaiaknál frissebb volt a seb, a szerbeknek egy nappal több jutott arra, hogy felocsúdjanak a kudarcból.
Az első negyed pedig erről szólt.

A szerbek Bogdan Bogdanovics vezetésével villámrajtot vettek, Gregg Popovich-nak 11-2-nél időt kellett kérnie.

Ez sem ért semmit, a szerbek szépen és hatékonyan játszottak, az első 9 triplakísérletükből 8 jó volt, miközben az amerikaiak csak erőlködtek, az eredmény sokkoló volt, 32-7-re vezetett Szerbia az első tíz perc után.

Nikola Jokics és Bogdan Bogdanovics, a szerb válogatott két legnagyobb sztárja Forrás: FIBA

Az amerikaiak a második felvonás elején kezdték el viszonylag komolyan venni a meccset, ráadásul a szerbek is elhitték, hogy gála van, semmi perc alatt kilenc pontot faragott a Team USA. Sőt, Khris Middleton, Donovan Mitchell és Kemba Walker vezetésével egyre komolyabban zárkóztak az amerikaiak, és a mínusz 25-ből hat és fél perc alatt mínusz 10-et csináltak. Óriásit változott a játék képe, az amerikaiak elkezdték támadni a gyűrűt ahelyett, hogy előkészítetlen hármasokat hajigáltak volna.

A váltás bejött, a nagyszünet előtt már csak 44-40-re vezetett Szerbia, azaz a második negyedet 33-12-re nyerték az amerikaiak.

Meglepő módon szorosan indult a harmadik játékrész, Bogdanovics a második negyedbeli üresjárat után ismét megtalálta dobóformáját, megint bevert két hármast, de Walker és Mitchell is jól célzott távolról. Védekezni továbbra sem szerettek a csapatok, dobópárbaj lett ebből a negyedből. Kettő pontra is feljöttek az amerikaiak, de az egyenlítés nem jött össze, 30 perc után 71-68 volt a szerbeknek.

Kemba Walker hiába igyekezett Forrás: FIBA

A negyedik negyedet is jobban kezdte az európai csapat, hét és fél perc volt hátra, amikor Lucsics hárompontosával ismét 10 volt közte, aztán ez felment 13-ra. Walker és Harrison Barnes vezetésével elindított egy utolsó rohamot a Team USA, amivel feljött hatra, de Bogdanovicsot nem lehetett megállítani. Barnes a hátára vette csapatát, az ő bravúrjaival és saroktriplájával szorosnak ígérkezett a hajrá, majd Walker is dobott egy hármast, 91-87 volt az utolsó percen belül. Bogdanovics és Joe Harris is csak 1-1 büntetőt tudott bedobni, Jokics viszont mindkettőt. 20 másodperc volt hátra, 94-88-ra vezetett Szerbia. A végén Myles Turner is csak egyet tudott bedobni, a hátralevő időt pedig lepörgették az amerikaiak, akik így 94-89-es vereséget szenvedték, és csak a 7. helyért játszhatnak.

Ez azt jelenti, hogy a világbajnokságok 1950 óta íródó történetében biztos, hogy ez lesz a legrosszabb helyezésük,

sikerült alulmúlniuk a 2002-es, indianapolisi hatodik helyet. Szerbia pedig az 5. helyért fog meccselni.

A szombati helyosztón az amerikaiak ellenfele Lengyelország lesz, míg az utóbbit csütörtökön nagy csatában, remek hajrájának köszönhetően legyőző Csehország a szerbekkel mérkőzik meg az ötödik helyért.
A lengyelek a mostani tornát megelőzően legutóbb 1980-ban szerepeltek a vb-n, akkor a hetedik helyen végeztek. Csehország korábban még nem játszott a vb-n. Elődje, Csehszlovákia Európában sokáig ugyan meghatározónak számított - 1935 és 1985 között 12 érmet gyűjtött -, viszont vb-n csak négyszer, 1970 és 1982 között járt: négy közé egyszer sem került, a legjobb helyezése a hatodik volt.

Eredmény, az 5-8. helyért:
Szerbia-Egyesült Államok 94-89 (32-7, 12-33, 27-28, 23-21)

Csehország-Lengyelország 94-84 (23-23, 20-12, 21-28, 30-21)