Vágólapra másolva!
A Demeter Attila, Halász Ákos, Ivosev Tamás, Mohácsi Máté alkotta magyar 3x3-as férfi kosárlabda-válogatott egészen elképesztő módon jutott be a legjobb nyolc közé a debreceni Európa-bajnokságon.

A magyar csapat csoportbeosztása nem volt kedvező, mert a mieink az oroszokkal és a franciákkal kerültek azonos csoportba.

Mindkét ellenfél Európa élcsapatai között tanyázik, de a franciák világszinten is nagyon erősek.

Az első meccset Oroszország ellen vívták a magyarok, az orosz együttes 21-15-re nyert úgy, hogy a 21. pontot még azelőtt megszerezték, hogy lejárt volna a 10 perces játékidő. A csoport másodiktalálkozóján a franciák 22-10-re elgázolták a bennünket verő orosz együttest, így a harmadik meccsen egy esetleges magyar diadal a nyolc közé jutást jelentette volna a magyaroknak.

Reálisan ezzel senki sem számolhatott, de aztán csoda történt a Nagytemplom mellett. Az önkívületben játszó és a hazai közönség által támogatott magyar válogatott 22-15-re legyőzte a franciákat, akik 13-10-re is vezettek. Azaz a meccs utolsó szakaszát 12-2-re nyerte meg Magyarország. Elképesztő, hihetetlen bravúr volt ez.

A meccs befejezése szintén: Halász Ákos pörgette az órát, majd 20-15-ös magyar vezetésnél 1 másodperccel a támadóidő lejárta előtt bevágott egy kétpontost, ezzel mindennek vége lett.

A teljes körbeverésből mi jöttünk ki jól, a franciák mellett a magyar csapat jutott a legjobb nyolc közé. Vasárnap a negyeddöntőben a litvánok ellen folytathatja az Eb-szereplést a magyar válogatott, míg a női csapat a spanyolokkal csap össze ugyancsak a négy közé jutásért.