Vágólapra másolva!
Irtózatos botrány tört ki magyar idő szerint vasárnap hajnalban a Phoenix Mercury-Dallas Wings WNBA kosármeccsen. Az olimpiai bajnok, Brittney Griner dúvadként bokszolt, miközben korábbi házastársa, Glory Johnson is benne volt a buliban. A WNBA történetének egyik legnagyobb botránya után hat játékost állítottak ki a bírók.

Ha megnézik az összefoglalót, jól látják, hogy egy ártalmatlan szituációból indult a balhé. A Dallas játékosa, Kristine Anigwe (sárga mez 31-es) betolta a palánk alá Brittney Grinert (kék mez 42), aztán lefogta az amerikai óriás kezét. Valószínűleg oda is mondhatott valamit.

Ebből robbant ki az a verekedés, amelyet alig tudtak megfékezni és amely után hat játékost állítottak ki a bírók. Griner teljesen elvesztette a fejét, több ember kellett hozzá, hogy le tudják fogni. Végül saját csapatának vezetői vitték le őt a pályáról.

A dolog érdekessége, hogy a túloldalon az a Glory Johnson is beszállt a balhéba, aki korábban Griner házastársa volt, de a két kosarasnő nagyon csúnya válás után tett pontot a kapcsolat végére.

A kiállított játékosok között volt az a Briann January is, aki ősztől a Sopron Basket játékosa lesz.

A hat kiállított játékos: Britney Griner, Diana Taurasi, Briann January (Phoenix) - Kayla Thornton, Kaela Davis, Kristine Anigwe (Dallas).

Taurasi és January azért került a kiállítás sorsára, mert a cserepadról beléptek a játéktérre, amikor kirobbant a botrány.

A meccset 80-77-re a Dallas csapata nyerte meg.