Társoldalunk:

Európa-bajnok lett az női ifjúsági kéziválogatott

2019.08.11. 15:55

Hatalmas győzelmet aratott a magyar U17-es női kéziválogatott a Celjében zajló U17-es Európa-bajnokság döntőjében Svédország ellen. Ifj. Kiss Szilárd csapata az első félidőben négygólos előnyt szerzett (13-9), majd egy rövid szakaszt leszámítva a folytatásban is kiválóan játszott, végül 28-24-s sikerrel lett aranyérmes.

A mérkőzést mindkét válogatott idegesen kezdte, majd a 2. perc végén Kukely Anna szerzett vezetést – ez volt az Eb-n az első találata – a magyar csapatnak. A folytatásban is inkább a védekezésben jeleskedtek a csapatok, a 10. percig mindössze öt gól esett, de az előnyt sikerült tartani (3-2).

Sokáig kiegyenlített volt a találkozó, a svédek futottak az eredmény után, de a magyar válogatott sem tudott ellépni három találattal, rendre egy-két gól volt a különbség a két együttes között. Az első félidő utolsó tíz percéhez érve már 9-6-ra vezetett Ifj. Kiss Szilárd együttese, és bár lehetett volna még nagyobb is a különbség, végül Kajdon Blanka átlövése után 13-9-es magyar előnnyel mentek a csapatok az öltözőbe.

Európa-bajnok lett az U17-es női kéziválogatottForrás: https://www.facebook.com/kezivalogatott

A második félidőt a svédek kezdték jobban, öt perc elteltével két gólra jöttek fel (14-12). A magyar válogatott azonban megrázta magát, és Faragó Luca vezérletével a 40. percben már 18-12-re vezetett. A folytatásban már 21-13-ra is sikerült ellépnünk, de a svédek sorozatban lőttek hat gólt, így az utolsó 10 perchez érve „csak" kettő találat volt a két csapat között (21-17). Ifj. Kiss Szilárd egymás után gyorsan ki is kérte mindkét idejét.

Szerencsére nem tudtak tovább zárkózni a svédek, két gyors magyar gólnak köszönhetően megnyugtató előnnyel mehetett az utolsó nyolc percre a magyar válogatott (23-19). Az 56. percben újra két gólra jöttek fel a svédek (24-22). Innen viszont ismét a magyar válogatottról szólt a meccs (26-22), ezzel pedig el is dőlt az aranyérem sorsa, amelyet a magyar együttes szerzett meg a 28-24-s sikert követően. 

Az U19-es korosztályhoz hasonlóan az U17-es csapat is hibátlan mérleggel lett aranyérmes.Kürthi Laura lett a legjobb jobbszélső az Eb-n, míg a torna MVP-je díjat, azaz a legjobb játékosnak járó elismerést Kajdon Blanka érdemelte ki. 

"Nagyon boldogok vagyunk! Rengeteg munkánk volt ebben a sikerben, köszönet természetesen a lányoknak, a stábnak, a klubok edzőinek és a szurkolóinknak" - mondta a szövetség honlapjának ifj. Kiss Szilárd. 

U17-es kézilabda Eb. Szlovénia
Magyarország–Svédország 28–24
(13–9)

Magyarország: Bukovszky, Németh K., Zsigmond (kapusok), Bánhidi, Faragó L. 2, Farkas J. 5 (1), Horváth N. 1, Juhász G., Kajdon 2, Koronczai 7, Kukely 3, Kürthi 3, Mérai 1, Rittlinger, Vámos M. 3, Woth 1. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd.
Svédország: Aseskog, Saffari, Popaja (kapusok), Andersson, Asberg 1, Axner, Blomst, Johansson, Koppang 1, Lindberg Blohm 8, Mumbongo 3, Östblom, Rahunen Sembe, Shoai Hallberg 2, Stojilkovic 9, Wedenby. Szövetségi edző: Patrik Savarén.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/1, ill. 1/0.