Vágólapra másolva!
Nyári összetartáson vesz részt keddtől a magyar férfi kosárlabda-válogatott Kecskeméten.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a kecskeméti edzőtáborban az MTI-nek azt mondta, megtisztelő, hogy a világbajnokságra készülő görög és német csapat meghívta a magyar válogatottat, amelyben ott van a Barcelonában légióskodó Hanga Ádám is.

"Ez is azt mutatja, hogy a válogatottunk presztízse az elmúlt években jelentősen emelkedett" - fogalmazott a szakember.

Vojvoda Dávidékra két felkészülési torna vár: előbb Krétán (Görögország, Irán), majd Hamburgban (Németország, Lengyelország, Csehország) készülhetnek erős ellenfelekkel szemben az Európa-bajnoki selejtezőkre.

Kemal Karahodzic (21) nincs a keretben Hanga Ádám (8) és Keller Ákos viszont Ivkovics Sztojan rendelkezésére Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Azért volt nagyon fontos az elmúlt évek szisztematikusan felépített munkája, mert az elért eredményeinknek köszönhetően nekünk nem kell előselejtezőt vívnunk az Európa-bajnoki selejtezőkre. Ráadásul a második nyolcasból sorsoltak bennünket, ami kedvezőbb lehetőséget teremt a selejtezők során" – tette hozzá Ivkovics.

A kapitány és szakmai stáb ezúttal is lehetőséget ad fiatal, tehetséges játékosoknak a bizonyításra: ezúttal az U18-as válogatottból Pallai Tamás és Valerio-Bodon Vincent edzhet együtt a felnőtt csapattal, míg az ugyancsak 18 esztendős Lukács Norbert szereplése bokasérülése miatt bizonytalan.

A magyar válogatott az Eb-selejtezőkön

Ausztriával, Ukrajnával és a címvédő Szlovéniával

került egy csoportba, amelyből az első három együttes kvalifikálja magát a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában sorra kerülő kontinensviadalra.

A selejtezőben három kört rendeznek, jövőre kettőt – február 17-25., illetve november 23. és december 1. között –, míg a zárásra 2021. február 15-23. között kerül sor.

A férfi válogatott kerete:

Pongó Marcell, Keller Ákos, Juhos Levente, Benke Szilárd, Ruják András, Takács Milán, Golomán György, Ferencz Csaba, Vojvoda Dávid, Hanga Ádám, Allen Rosco, Horti Bálint, Lukács Norbert, Perl Zoltán, Filipovity Marko, Eilingsfeld János, Váradi Benedek, Govens Darrin, Pallai Tamás, Valerio-Bodon Vincent