Vágólapra másolva!
Negyedik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a kvangdzsui vizes világbajnokságon, miután 10-7-es vereséget szenvedett a bronzmérkőzésen a címvédő horvátoktól. A 2017-es győztes csapat szinte végig vezetett, Maro Jokovic hat gólt szerzett a tízből.

Kiküldött munkatársunk jelentése Kvangdzsuból:

A nőkhöz hasonlóan a férfi vízilabda-válogatott is a bronzéremért küzdött a kvangdzsui vizes világbajnokság utolsó előtti napján. Märcz Tamás együttesének ellenfele a címvédő Horvátország volt, amely meglepetésre kikapott Spanyolországtól az elődöntőben. Varga Dénesék tehát, ha úgy vesszük, visszavághattak a horvátoknak a két évvel ezelőtti budapesti döntőért, ahol déli szomszédaink győztek.

Két és fél percet kellett várni az első gólra, viszont az annál szebbre sikerült:

Hárai Balázs harcolt ki emberelőnyt, majd miután visszakapta a labdát a szabaddobás után, remek mozdulattal csavart a horvát kapuba.

Nem sokkal később szinte lemásolták a találatunkat a horvátok, Luka Loncar volt eredményes centerből. Marko Bijac kapust kétszer is teszteltük, sajnos jól vizsgázott, akárcsak a mi keresztlécünk Hrvoje Benic bombájánál, viszont Maro Jokovic lövésénél mindenki tehetetlen volt.

2-1-es horvát vezetéssel kezdődött a második negyed. Mindkét válogatott keményen védekezett, talán a horvátok jártak közelebb a gólszerzéshez, egyszer még a videobírót is segítségül kellett hívni.

Fogadkozás a bronzmeccs előtt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Aztán Vámos Márton gondolta úgy, hogy ideje egyenlíteni, egyszerűen átdobta a védője feje fölött a labdát, ami védhetetlenül vágódott a rövid sarokba, de sajnos Jokovic balosa is elsült a következő támadásban. Bátori Bence szemét kis híján kiütötték a helyéről, de nem kaptunk még csak szabaddobást sem, ellenben a horvátok szinte minden támadásukat létszámfölényben játszhatták végig.

Aztán jött a kompenzálás, ötmétereshez jutottunk, Manhercz Krisztián pedig nem hibázott, újra egyenlítettünk, azonban a túloldalon Lovre Milos ismét előnyhöz juttatta az ellenfelet.

Majd Varga fordult le klasszis módjára a védőjéről, de sajnos a kapufára ejtett, nem sikerült egyenlíteni a nagyszünet előtt, viszont a végén Nagy Viktor védésével kibekkeltünk egy nagyon fontos emberhátrányt, így csak 4-3-as hátrányban voltunk.

A harmadik negyed elején Varga bombázott Bijacba, aztán megúsztak a horvátok, a csapatkapitány pedig csak szabálytalanul tudta megakadályozni a szólót. Ötméteres járt érte, amiből Jokovic már a harmadik gólját szerezte. Szerencsére azonnal jött a válasz, Angyal Dániel volt szemfüles egy kipattanónál, majd Nagy Viktor mutatott be egy óriási bravúrt, viszont Bijac is remekelt.

Nagy Viktor parádézott a harmadik negyedben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Két perccel a negyed vége előtt Setka váltott gólra egy fórt, 6-4-re vezettek, nem voltunk könnyű helyzetben, főleg azért, mert egyáltalán nem találtuk a védekezésük és Bijac ellenszerét.

Aztán az utolsó akciónkban remekül megjárattuk a labdát, egy másodperccel a dudaszó előtt, rendkívül fontos pillanatban Manhercz megfelezte a hátrányunkat.

Semmi sem dőlt el a negyedik negyed előtt, viszont Jokoviccsal nem tudtunk mit kezdeni, egészen elképesztő napot fogott ki, a hét horvát gólból négyet ő dobott. Aztán ez az arány nyolcból ötre változott, amikor újabb ötméterest értékesített. 8-5 szűk öt perccel a vége előtt, Märcz Tamás időt kért. Ennek meglett a hatása, Hárai fejezett be egy szép emberelőnyös összjátékot, majd Zalánki Gergő is megszerezte első gólját a mérkőzésen. Villámgyorsan elállítottuk a vérzést, megint csak egy volt közte.

De Jokovic megállíthatatlan volt, egyértelműen az ő extrája és immáron hat gólja tűnt a mérleg nyelvének, majd Benic adta meg a kegyelemdöfést. Amilyen gyorsan visszatért a remény, annyira gyorsan zúzták porrá a horvátok.

Az utolsó percben már nem változott a végeredmény, Horvátország 10-7-re legyőzte Magyarországot, és megszerezte a harmadik helyet a világbajnokságon.

Végeredmény, férfi vízilabda világbajnokság, bronzmérkőzés:
Magyarország - Horvátország 7-10 (1-2, 2-2, 2-2, 2-4)
A magyar csapat gólszerzői: Hárai, Manhercz 2-2, Angyal, Vámos, Zalánki 1-1

"Az egész tornán nagyon sok volt a labda nélküli kiállítás, a bírókra van bízva, hogyan tudják kordában tartani a mérkőzést, ez most így jött ki. A barcelonai Eb-hez képest mindenképp javulást mutat az eredmény, esélyesek voltunk, aztán egy elrontott fél negyed miatt nem jutottunk döntőbe, itt pedig két csalódott csapat találkozott. Az egész tornán biztatóan játszottunk, de sok volt a hiba, és az is balszerencse, hogy Varga Dénesnek eltört az ujja Új-Zéland ellen.

- tekintett a jövőbe a meccs után Manhercz Krisztián.

"Nagyon sajnálom a sérülést, mert a Fradival nagyon jó szezont produkáltunk, nekem is jól sikerült, és szerintem a csapatnak fontos tagja lehettem volna ezen a vébén, de a sors közbeszólt.

Sok volt bennem, ráadásul nem biztos, hogy sok esemény van még előttem.

A bronzmeccs külön műfaj, arról most nem is tudnék beszélni. Próbáltam teljes értékű tag lenni, de a lövés nehezemre esett, ráadásul ez egy makacs sérülés, remélhetőleg a budapesti Eb-re rendbe jön. Szerencsére minden ellenfél fair volt, senki sem ütött oda direkt" - értékelte a számára rendkívül peches tornát a csapatkapitány, Varga Dénes.

A férfi vízilabda-válogatott is negyedik lett a kvangdzsui vizes vb-n Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A bírók össze-vissza fújkáltak, nem emiatt kaptunk ki, egyszerűen nem tudtunk föléjük kerekedni. Jobban védekeztek, pontosabban fejezték be a helyzeteiket. Nehéz mit mondani, mert el vagyok keseredve, a vb-helyezéseim közül csak a harmadik hely hiányzott,

- fogalmazott sejtelmesen a világbajnok kapus, Nagy Viktor.

"Ez egy kemény, jó meccs volt a torna legerősebb válogatottja ellen, sajnos nem a döntőben csaptunk velük össze. Egy friss, 100%-os csapatra van szükség ahhoz, hogy legyőzzük őket, ez most nem volt meg. Benne volt, hogy jobb eredményt tudunk kiharcolni, de a meccs közepén jött egy kritikus időszak, ami sokba került végül. Varga Dénesnek külön köszönöm, hogy így is rendelkezésre állt, az ő elvesztése óriási érvágás volt. A minimum szintet teljesítettük a legjobb néggyel, a nagyobb csalódás nem a mai nap, hanem a tegnapelőtti, ahol nüanszokon múlt a továbbjutás.

A harc, a hit, a végsőkig küzdés benne volt a fiúkban, ilyen szempontból nincs bennem hiányérzet"

A következő feladatunk, hogy mindegy, milyen összeállításban, de harcoljuk ki az olimpiai kvótát ebben a kemény mezőnyben, ehhez minden játékosomtól jó teljesítményre lesz szükség - összegezte a világbajnokságot a szövetségi kapitány, Märcz Tamás.