Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott 16-10-es vereséget szenvedett Spanyolország ellen a kvangdzsui vizes világbajnokság elődöntőjében. Bíró Attila együttese így a bronzéremért játszhat Ausztráliával, míg a spanyolok az amerikaiak ellen küzdhetnek meg az aranyért. Ezzel az is eldőlt, hogy egyelőre nincs meg az olimpiai kvótája a magyar csapatnak, amelyet a spanyolok szereztek meg, akik az egész mérkőzésen jobban játszottak.

Kiküldött munkatársunk jelentése Kvangdzsuból:

Az Egyesült Államok csapata félgőzzel, 7-2-re kiütötte az első elődöntőben az ausztrálokat (akik a harmadik negyed közepén tudtak először gólt szerezni), innentől kezdve pofonegyszerű volt a másik elődöntő képlete:

aki nyer, az nemcsak a vb-döntőbe jut be, hanem az olimpián is ott lesz.

Ezen a vizes világbajnokságon ugyanis egy kvótát osztanak ki, de mivel az amerikaiaknak már megvan (júniusban megnyerték a világliga szuperdöntőt Budapesten), így a másik finalista kapja meg. Ezért (is) harcolt Magyarország és Spanyolország.
A két csapat legutóbb a tavalyi Eb bronzmeccsén találkozott Barcelonában, akkor a hazaiak 12-6-ra nyertek, mi utoljára 2017 decemberében győztük le őket.

A szokásosnál is nagyobb tétje volt a vb-elődöntőnek Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az első támadásunkból egy érvénytelen góllal kezdtünk, már kontrát fújt a játékvezető, mire a spanyol kapuba jutott a labda, erre egy Gangl Edina-védés volt a válasz. Emberelőnybe kerültünk, Keszthelyi Rita lövését viszont blokkolták, majd ötméterest kaptak a spanyolok, amibe Gangl bele tudott kapni, de sajnos így is gól lett Tarrago büntetőjéből. Keszthelyi a felső lécet találta el, majd a spanyolok sortűz alá vették a kapunkat, aminek egy Tarrago-bombagól lett a vége. Rybanska Natasa is kiharcolt egy ötöst, ezt Keszthelyi kíméletlenül bevágta, azonnal visszajöttünk a meccsbe, majd jól védekeztünk, sőt!

Leimeter pontos lövésével az egyenlítés is megvolt villámgyorsan.

Fontos volt, hogy ne hagyjuk ellépni a spanyolokat, ez egyelőre sikerült. Egy újabb hátrány kibekkelése után már a vezetésért támadhattunk, de Keszthelyit ismét blokkolták. A túloldalon Garcia megint kiharcolt egy büntetőt, és bár Gangl most is érezte a sarkot, Espar lövése valahogy átvánszorgott a képzeletbeli gólvonalon. A pechszériánk nem ért véget, Forca Ariza dobása úgy ment be, hogy

a kapufát találta el, onnan Ganglre pattant a labda, majd a kapunkba, bezzeg Keszthelyi kísérlete megint kifelé vágódott...

Tarrago keze is elsült újra, 5-2-re vezettek, de az utolsó másodpercben Leimeter közelebb tudta hozni a csapatot Szilágyi Dorottya pazar átadásából. Nagyon-nagyon kellett ez a gól.

A spanyolok a második negyedben sem álltak le, főleg Tarrago, aki már négy gólnál tartott, ők meg 6-3-ra vezettek. A kapunkban ekkor már Magyari Alda taposott, majd Parkes Rebecca volt eredményes centerből, viszont Leiton Arrones is megtette ugyanezt. Szilágyi remekül pattintott a rövidbe, de ebbe is belefújtak, maradt a 7-4 oda, egészen Leimeter harmadik góljáig. Várható volt a gólzápor, az viszont nem annyira, hogy a spanyolok kettős emberelőnyben támadhatnak, amit Espar használt ki közelről. Nekünk a szimpla is elég volt, Gurisatti Gréta lőtt a rövid sarokba, viszont a spanyolok újabb büntetőt kaptak, Ortiz pedig nem hibázott. Beállt a 2-3 gólos különbség, nem tudtunk ennél közelebb kerülni.

Védekezésben nem tudtunk mit kezdeni a spanyolokkal az első félidőben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ami nagyobb baj, hogy ők tudták növelni az előnyt, Leiton centergóljával 10-6 volt az állás, de Gyöngyössy Anikó azonnal válaszolt ugyanabból a pozícióból. Viszont amikor ki tudtunk védekezni egy akciót, akkor eladtuk a labdát, szerencsénkre ezt most nem büntették meg.

Sőt, végre megúszásból is betaláltunk, 11 másodperccel a szünet előtt Gurisatti ejtette át pimaszul Estert.

Félidőben 10-8-ra vezetett Spanyolország, mondani sem kell, a 10 kapott gól borzalmasan sok.

A harmadik felvonás második percében Forca Ariza ismét háromra növelte a spanyolok előnyét, a következő támadásból pedig négyre, miután összeszedtek egy kipattanót a kaput visszafoglaló Gangl védése után.

Sajnos a harmadik negyedben ez jellemző volt, rengeteg második lehetőséghez jutottak azzal, hogy a szabad labdákra ők értek oda előbb,

miközben mi négy perc alatt még nem tudtunk betalálni. Ezt a rossz sorozatot Keszthelyi törte meg fórból, 12-9-re jöttünk fel, de ezúttal is volt válaszuk. Forca Ariza nagyon elkapta a fonalat, majd Ortiz bombázott nagyjából hét méterről a magyar kapuba.

Gangl Edina sem tudott segíteni az elsöprő spanyol offenzíva ellen Forrás: MTI/Kovács Tamás

14-9 szűk tíz perccel a vége előtt, finoman szólva nem álltunk jól, ráadásul mindössze egy gólra futotta tőlünk ebben a negyedben.

Ötgólos magyar hátránnyal indult a zárónegyed, kisebb csoda kellett volna ahhoz, hogy egálra mentsük az elődöntőt. A spanyol válogatott tett róla, hogy ne reménykedjünk sokáig, Pena már a 15. spanyol gólt szerezte. Bíró Attila időt kért, de ez sem segített, Garcia is betalált, minket pedig látszólag a hit és a szerencse is elhagyott (már ha volt az utóbbiból). Leimeter azért megdobta negyedik gólját is három perccel a vége előtt, de aligha örült neki. Ezután már nem erőltették a gólszerzést a spanyolok, de nem is kellett nekik, dobtak eleget.

A végeredmény 16-10 nekik,

teljesen megérdemelten jutottak be a döntőbe, és ünnepelhetik az olimpiai kvótájukat.

Bíró Attila szövetségi kapitány az M4 Sportnak értékelte a találkozót:

A magyar válogatott pénteken magyar idő szerint 10 órától Ausztrália ellen játszik a bronzéremért.

Végeredmény, női vízilabda világbajnokság, elődöntő:
Magyarország - Spanyolország 10-16 (3-5, 5-5, 1-4, 1-2)
A magyar csapat gólszerzői: Leimeter 4, Gurisatti, Keszthelyi 2-2, Gyöngyössy, Parkes 1-1