Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott egy elképesztően izgalmas és szoros mérkőzésen 7-6-ra legyőzte az olasz válogatottat, így bejutott a kvangdzsui vizes világbajnokság elődöntőjébe, ahol Spanyolországgal találkozik. Bíró Attila csapata továbbra is harcol a 2020-as tokiói olimpiai kvótáért.

Kiküldött munkatársunk jelentése Kvangdzsuból:

Négy nap elteltével hétfőn ismét kisütött a nap Kvangdzsuban, így az eddigi esőnek köszönhetően a páratartalom elérte a 95%-ot. Az ember nagyon szívesen lett volna a vízilabdás lányok helyében és ugrott volna be a medencébe, bár a körülmények ott sem voltak sokkal jobbak, ráadásul minden mérkőzésen élet-halál harc zajlott, a tét ugyanis a legjobb négy közé kerülés volt.
Ez már sikerült a címvédő amerikaiaknak, az oroszokat meglepő ausztráloknak, és az Európa-bajnok hollandokat simán verő spanyoloknak. Már csak egy hely volt kiadó, ezért meccselt a magyar válogatott Olaszországgal.

Vályi Vanda szokás szerint elhozta a mérkőzés első ráúszását, de Szilágyi Dorottya lövését könnyedén védte Gorlero, viszont mi is jól védekeztünk.

Két perc elteltével emberhátrányba kerültünk, Gangl Edina nagyot védett, majd mi kerültünk fórba, ezt viszont Illés Anna kihasználta, megszereztük a vezetést.

A bírók könnyű szívvel fújkálták a kontrákat, és sajnos egy megúszást sem sikerült gólra váltani, viszont a védekezés rendben volt. Az ötödik perc végén Rybanska Natasa hibázott közelről, de a sarokdobás után szépen járattuk a labdát, az akciót pedig Leimeter Dóra fejezte be egy remek megoldással, 2-0 volt ide. Sajnos a következő támadásból Avegno révén megszületett az első olasz gól is, de Keszthelyi Rita rögtön válaszolt egy pattintott lövéssel. Sikerült kivédekezni egy újabb hátrányt, azonban visszaajándékoztuk nekik a labdát, amit Picozzi köszönt meg egy góllal, majd Illés találta el a kapufát. Egy olasz felső léc után ismét emberelőnybe kerültünk,

amiből Gurisatti Gréta volt eredményes egy kiváló bejátszás után, és ezzel ért véget az első negyed, azaz 4-2-re vezettünk.

Gangl Edina remek napot fogott ki Forrás: MTI/Kovács Tamás

Vályi természetesen a második sprintet is megnyerte, viszont Olaszország szerezte a felvonás első gólját, méghozzá Chiappini emberelőnyből. Az ellenfél szigorított a védekezésén, ezért megpróbáltuk többször is a centert megjátszani, viszont ezeknek többnyire kontra lett a vége, egyszer pedig Csabai Dóra lőtt Gorleróba.

Állóháború alakult ki a vízben, a pörgős első negyed után nagyot változott a játék képe. 2:53-mal a félidő vége előtt Bíró Attila időt kért, előnyben támadhattunk, de nem sikerült gólra váltani. Viszont ami nem megy fórból, megy akcióból, Szilágyi keze sült el, visszaállt a kétgólos különbség, miközben a védelem továbbra is elképesztően stabil volt, és csak egy szerencsés, épphogy becsúszó góllal tudta feltörni Emmolo. A végén még Szilágyi próbálkozását szedte ki Gorlero, így 5-4-es magyar vezetéssel mentek szünetre a felek.

Vályi valószínűleg a világ leggyorsabb vízilabdázója, csont nélkül nyeri a ráúszásokat, Parkes Rebecca viszont nem volt szerencsés a lövésénél. Gangl továbbra is remekelt, jött is a kispadról a "Bravó, Edina!", teljes joggal. A negyed harmadik percében viszont ő is tehetetlen volt, egy szép Tabani-húzással egyenlített Olaszország - emberelőnyből.

Szilágyit úgy megtépték, hogy a sapkája bánta, ahogyan a következő támadásban is, de ekkor végre megkaptuk az ötméterest, ami már járt egy ideje. Gurisatti vállalta magára, és magabiztosan lőtt a jobb sarokba, ismét nálunk volt az előny.

Amit aztán könnyedén növelhettünk volna, de Vályi lövését védte Gorlero, viszont utána pont ő blokkolt egy olasz bombát védekezésben. Továbbra is embertelen küzdelem zajlott a medencében, repkedtek a fórok ide-oda (főleg oda).

A magyar csapat a női vízilabda torna elődöntőjébe jutott Forrás: MTI/Kovács Tamás

Vályi negyedszer is leúszta az olaszt, viszont támadásban továbbra sem tudtunk mit kezdeni az olaszokkal, ráadásul Queirolo egy távoli lövéssel ismét egyenlített. De a csapat megmutatta, hogy nem törik meg, nem sokkal később Leimeter kegyetlenül kilőtte a rövid felsőt, kevesebb mint öt perccel a vége előtt 7-6 volt ide, majd jött ismét egy jó védekezés, aztán két Gangl-bravúr és egy labdaszerzés Leimetertől. Hihetetlen erőfeszítéssel őriztük a vezetést, és már csak két perc volt hátra. Szilágyi közben begyűjtötte harmadik hibáját, ő már nem jöhetett vissza, így fordultunk az utolsó percre. Kontrát fújtak ellenünk, az olaszok az egyenlítésért támadhattak. 13 másodperccel a vége előtt időt kértek az olaszok, ennyit kellett kibírni. A végén Garibotti vállalta el, de mellétrafált, maradt még hat másodperc, Bíró is időt kért.

És innen már nem volt sanszuk az olaszoknak, Magyarország 7-6-ra győzött, és Spanyolországgal fog játszani a világbajnoki döntőért!

Végeredmény, női vízilabda világbajnokság, negyeddöntő:
Magyarország - Olaszország 7-6 (4-2, 1-2, 1-1, 1-1)
A magyar gólok szerzői: Gurisatti, Leimeter 2-2, Szilágyi, Illés, Keszthelyi 1-1

„Fantasztikus volt a védekezésünk ma, éreztem az erőt a csapatban, szinte tudtam, hogy nem tudunk ma kikapni. Jól mozogtunk, segítettük egymást, jól kommunikáltunk. Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, de ez nem megy a koncentráció rovására. A szállodában már zenére hangolódtunk a csapattal, szerencsére jól sikerült" – mondta az M4 Sportnak a lefújás után Gangl Edina.

„Nagyon jól összeállt a védekezésül. Erre vártunk, hogy ilyen kevés gólt kapjunk, Gangl Edina is jól védett, és akkor sem estünk össze, amikor egyenlíteni tudott az ellenfél. Végig egységesek voltunk, nem voltak buta lövések és kiállítások. Gratulálok a csapatnak" – tette hozzá Illés Anna.

– mondta még Szilágyi Dorottya.

"Abszolút nem számít, hogy ki jut tovább csoportelsőként, sőt, nekünk jól jött, hogy játszhattunk még egy meccset közben. Nem játszottunk olyan nagyon jól, ez egy iszonyatos taktikai csapat volt, ezerszer játszottunk egymás ellen, a múltból semmit sem lehet levonni, az adott napi forma és a mentális állapot dönt ilyenkor. Nem rakok extra terhet a lányokra, egyébként is a spanyolok az esélyesebbek, de képesek vagyunk legyőzni őket. A védekezésünknek köszönhettünk a mai sikert, de ők is kemények voltak, kikapcsolták Keszthelyi Ritát, de mi is az ő kulcsembereieket" - árulta el a siker titkát a szövetségi kapitány, Bíró Attila.