Vágólapra másolva!
A magyar női junior kézilabda-válogatott vasárnap (17.30) Győrben, a Hollandia elleni Eb-döntőben az aranyéremért lép pályára. 

Az Európa-bajnokság előtt a szakértők úgy vélték, hogy az érmekért a magyarokon kívül Németország, Oroszország, Hollandia és Norvégia lesz majd versenyben. A bronzmérkőzésen Norvégia-Oroszország, míg a döntőben Magyarország-Hollandia mérkőzést rendeznek, így mondhatjuk, hogy nem nyúltak mellé.

A magyar csapat ráadásul úgy jutott be a fináléba, hogy

a húzóembernek számító Varga Emőke és Afentáler Sára - mindketten a Győri Audi ETO KC játékosai - térdsérülés miatt nem szerepelhetett

az Európa-bajnokságon, amelyen 2002-ben, 2009-ben és 2013-ban is ezüstérmes lett az együttes.

A románok sem tudták megállítani a magyar kéziseket Forrás: CSEZAREFOTO/Peter Cseh

Golovin Vlagyimir szövetségi edző csapata a csoportkörben Montenegrót (27-18), Ausztriát (39-31) és Spanyolországot (33-23) győzte le, így hibátlanul jutott tovább a csoportból az első helyen.

A középdöntőben pedig Norvégia (28-24) és Románia (31-21) sem jelentett akadályt a válogatottnak, amely szászszázalékosan menetelt az elődöntőbe.

A legjobb négy között Oroszországgal mérkőzött meg a magyar válogatott, amely jó előjelekkel várhatta a meccset, ugyanis a két csapat legutóbb május közepén találkozott egymással, akkor a magyarok 38-23-ra győztek. Szerencsére ezúttal is mi örülhettünk,

a hatgólos Kácsor Gréta vezetésével rendkívül szoros és izgalmas hajrában 29-27-re sikerült nyerni.

A fináléban a holland együttes lesz a magyarok ellenfele, amely a norvégokat múlta felül 31-29-re az elődöntőben. Hollandia már nem hibátlan a tornán, a franciák ellen kapott ki a középdöntő utolsó körében 31-28-ra, ám így is első helyen jutott a négy közé.

A döntő után is ünnepelni szeretne a magyar női junior kéziválogatott Forrás: w19euro2019.com

A döntős rivális ellen legutóbb az Eb-t megelőzően,

felkészülési mérkőzésen nyert a magyar válogatott június végén 34-32-re.

Korábban pedig két Eb-n is találkozott a két együttes, 2013-ban és 2017-ben is kikaptak a hollandok.

A döntőt vasárnap 17.30-tól rendezik az Audi Arénában.

Női junior kézilabda Európa-bajnokság döntő:
Magyarország-Hollandia 17.30