Vágólapra másolva!
Märcz Tamás és Jansik Szilárd szerint tudják, mi az ellenszer a spanyol vízilabda-válogatott játékára a kvangdzsui világbajnokság magyar idő szerint szerda hajnali csoportrangadóján.

„Nagy a tét, de akkor sincs semmi, ha nem győzünk. Erről természetesen ne is beszéljünk,

hiszen a maximumot akarjuk adni! A sikerrel plusz pihenőnapot és felkészülési időt is nyernénk, mert azonnal a negyeddöntőbe jutnánk. Amióta elkezdtük a felkészülést, a spanyolok ellen gyakorolunk, őket elemezzük" – mondta az nso.hu-nak Jansik.

„Fontos figyelni arra, hogy a spanyolok nagyon széthúzzák a pályát, az egészet bejátsszák, és a

megvan az ellenszerünk. Meglátjuk, milyen lesz a játékvezetői felfogás. A Barceloneta elleni klubmeccseinket jellemezte a rengeteg emberelőny és -hátrány. Remekül védekeztük ki a fórjaikat, ez most is kulcs lehet, míg nekünk minél jobban ki kell használni a sajátjainkat" – tette hozzá a klasszis pólós.

Jansik Szilárd bizakodó a spanyolok elleni meccs előtt Fotó: Polyák Attila - Origo

„Az elmúlt időszakban sokszor találkoztunk a spanyolokkal, eddig valahogy mindig megtaláltuk az ellenszert, amellyel zavarba hoztuk őket

– fogalmazott Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a lapnak. – A legfontosabb eseményeken tudnak a legjobban játszani. Remek a védelmük, türelmesnek kell lenni és blokkolni a kontratámadásokat. Fontos lesz meggátolni a gyors lefordulásokat is, és odafigyelni, hogy ne is kerüljünk ilyen helyzetbe. Jól járatják a labdát emberelőnyben. Megbeszéltük egymás között, mit akarunk csinálni, persze más kérdés, mindezt hogyan valósítjuk meg a vízben" – árulta el a kapitány.

Vizes vb, vízilabda, csoportkör, 2. forduló
C-csoport
4.10: MAGYARORSZÁG–Spanyolország