Biztos a magyar vb-győzelemben a női pólóválogatott fiatal kapusa

Magyari Alda vízilabda
Vágólapra másolva!
Nemcsak a jó magyar szereplésben, hanem a magyar női vízilabda-válogatott világbajnoki győzelmében is biztos a csapat fiatal kapusa. Magyar Alda a Bors beszámolója szerint arra számít, hogy az olaszokkal játszanak majd a pénteken kezdődő dél-koreai vizes világbajnokság pólódöntőben, amit természetesen meg is nyernek a mieink.

„Olasz–magyar döntőt rendeznek a női vízipóló-vb-n. Megverjük őket, és az aranyéremmel biztosítjuk helyünket a 2020-as olimpián”

– mondja a 18 éves Magyari Alda Manon.

A fiatal játékos szerint sokkal ütőképesebb a mostani csapat a két évvel ezelőttinél, mely ötödik lett a budapesti tornán. Magyari Alda a vb előtti utolsó erőpróbák alatt, az Eb-győztes hollandok elleni meccsen került a kezdőcsapatba, máris egy erős megérzéssel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Annyira de annyira hianyzik már újra védi

Alda Magyari (@magyarialda) által megosztott bejegyzés,

– említette a Honvédtól az Egerhez igazolt pólós. Döntésében szerepet játszott, hogy új klubja elnöke, Szécsi Zoltán és a vezetőedző Biros Péter is háromszoros olimpiai bajnok. Előbbi többször hívta telefonon, és temérdek tanáccsal látta el, amiket Alda azóta egy füzetbe felírva gyűjtöget.

A sokak számára idegen két keresztnevéről pedig elárulja: édesanyja korábban Belgiumban dolgozott, ott megtetszett neki az olasz gyökerű Alda név, később a francia Manon is, ezért mindkettőt bejegyeztette lánya születési anyakönyvi kivonatába.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Vegree nyar❤️

Alda Magyari (@magyarialda) által megosztott bejegyzés,

„Igaz, sokan Aidának vagy Almának szólítanak, de majd csak megtanulják az igazit, ha továbbra is jó formában védek” – írja a Bors.