Vágólapra másolva!
Mentálisan teljesen összeomlott, és ezért sem nyerhetett a magyar női kosárlabda-válogatott Nagy-Britannia ellen a szerbiai Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Ezzel a vereséggel távolodóban az olimpiai selejtező, bár szombaton egy győzelemmel még elérhető lesz. Csakhogy akkor a briteknél jóval esélyesebb belgák ellen kellene nyernünk. A csütörtöki negyeddöntőben mindenesetre Nagy-Britannia győzött 62-59-re.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Belgrádból.

Három teljes szünnap után végre elérkezett az a mérkőzés, amelyet annyira vártunk a női kosárlabda Európa-bajnokságon, Belgrádban. Bár a 12.30-as kezdést sok mindennek lehetett mondani, csak éppen ideálisnak nem, ez mindkét csapatot érintette.

A magyar tábor a kezdés előtt nem sokkal Belgrádban Forrás: Origo

A fogadóirodák a mérkőzés előtt Nagy-Britanniát tartották esélyesebbnek, de így voltak ezzel akkor is, amikor Magyarország Szlovéniával, illetve az olasz együttessel játszott.

Studer, Turner, Zele, Raksányi, Határ - ez volt a magyar kezdőötös.

Első negyed

Raksányi két duplájával indítottunk, de Studer védekezésbeli labdaszerzése is szenzációs volt, majd Turner hármasával 7-0-ra vezetett a magyar válogatott. Ilyen kezdésünk nem volt még egyik meccsen sem. A britek 3 perc elteltével dobták az első pontjukat - büntetőből. Élesnek tűnt a magyar csapat, ez a lehető legjobb hír volt délután fél egykor.

Raksányi Krisztina (j), a magyar és Temi Fagbenle (b), a brit válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében játszott mérkőzésen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A félelmetes brit center, Fagbenle és Határ Bernadett elképesztő harcot vívott egymással. 9-3 után ébredtek a britek, de Studer második labdalopása is gyönyörű volt. Mindkét csapat idegesen játszott, az első negyed második felében nem ültek a magyar dobások, Határ helyett Horti Dóra jött centerben. Turner duplájával 11-5 ide, de bosszantó volt, amikor 0.4 másodperccel a brit támadóidő lejárta előtt Zelére fújtak faultot. Az látszott, hogy a brit csapat kemény védekezéssel találta magát szemben, nem is tudott úgy játszani a kék mezes együttes, mint korábban. Jones triplájával 11-9, egy pillanat alatt szoros lett az állás, 2 perccel az első negyed vége előtt. Ezek után Fagbenle kiegyenlített (11-11), majd támadóhibát fújtak ellenünk. Az első negyed végén Határ nem tudott megfogni egy labdát, ebből mentek el a britek, és a negyed végén ők vezettek 15-13-ra. Az első játékrész utolsó öt percében négy pontot dobott a magyar csapat.

Horti Dóra (b), a magyar, valamint Cheridene Green (j2) és Georgia Jones (j) a brit válogatott játékosai a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében játszott mérkőzésen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Második negyed

Borzalmasan indult a második negyed, mert a brit csapat három triplával indított, és 24-15-re elhúzott. Székely Norbert szövetségi kapitány időt kért, nem tehetett mást, mert kezdett kicsúszni a kezünkből a mérkőzés. Nagyon komoly hullámvölgybe kerültünk, egyszerűen senki nem volt, aki kirántotta volna a gödörből a lányokat. Határ elképesztő ziccert hagyott ki, de Studer besegített, rettenetesen kellett ez a kosár. Hiába védekeztünk ki több brit támadást, elöl képtelenek voltunk kosarat dobni. Horti végre megtörte a csendet, ekkor azt jegyezhettük fel, hogy 13 perc alatt 6 pontot dobtunk. Az Európa-bajnokság alatt most játszott a legrosszabbul a magyar csapat, pont azon a mérkőzésen, amely a legnagyobb téttel bírt. Dubei Debóra vállalt egy hármast, 22-29, erre Jones triplával válaszolt. Nem tudtunk tehát közelebb jönni. A félidőben Nagy-Britannia 32-22-re vezetett. Gyökeres változás kellett a második félidőben, különben nagyon nehéz helyzetbe kerülünk.

Yvonne Turner (b), a magyar és Eilidh Simpson (j), a brit válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében játszott mérkőzésen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Harmadik negyed

A harmadik negyedben Határ mellől Fagbenle dobott kosarat, erre Zele válaszolt. A brit csapat - amely voltaképpen semmi különöset nem csinált - biztosan tartotta az előnyét. Határ tragikusan dobott, mivel ráépült a magyar csapat támadójátéka, nem lehettünk eredményesek. Kintről úgy tűnt, hogy a magyar csapat mentálisan nem volt képes elviselni a rá nehezedő terhet. Erre utaló jel volt, hogy Horti egy szabad labdát ejtett ki a kezéből a saját palánkunk alatt. Zele triplájával 27-38, de két labdát ajándékba kaptak a britek. 27-40-es állásnál Horti gól + faultja után a büntető sajnos kimaradt. Miként Turner egyik büntetője is, a kettővel pedig bejöhettünk volna tíz pont alá. Raksányi gondoskodott erről, 33-40, mert bement a hármasa, de Fagbenle rögön hármassal válaszolt. Az idő pedig csak telt és telt - Fagbenle pedig megállíthatatlannak tűnt.

Studer Ágnes (j), a magyar és Chantelle Handy (b), a brit válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hogy mi történt az Eb-t amúgy kiválóan kezdő csapattal az elmúlt három napban, az megfejthetetlen. Hogy a három nap kényszerpihenő, vagy valami más okozta ezt a teljesítményt, nem tudom. Egyben lehetett csak bízni, hogy a negyedik negyedre valami varázslattal megfordítja a meccset a csapat, úgy, mint a szlovénok elleni első meccsen. A 29. percben Varga Zsófia két büntetőjével tíz alá jöttünk be, de Fagbenle megint megmutatta, ki az úr a palánk alatt. Az utolsó nagyszünet tízpontos brit vezetéssel indult.

Negyedik negyed

Varga Zsófia két ponttal nyitott, majd Fagbenle ellen fújtak támadót. 40-48 volt ekkor az állás, de a következő magyar támadásnál ismét elvesztettük a labdát. Horti Dóra újabb palánk alatti játékával 42-48, már csak 6 pont volt a britek előnye, van még remény?

Johannah Leedham (b), a brit és Dubei Debóra (j), a magyar válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Határ Bernadett ekkor szerezte a meccsen a második kosarát. Fagbenle már 25 pontnál járt, egyszerűen tarthatatlan volt. Hortit muszáj volt pihentetni. Öt perccel a vége előtt Határ betörésével 46-54, de Fagbenle egyedül szétszedte a magyar válogatottat. Ekkor Studer villantott egy hármast, és 51-56-ra, azaz öt pontra jöttünk fel. Még mindig meg lehetett volna nyerni ezt a meccset. De Studer bejátszását Határ nem fogta meg, kaptunk egy kosarat. Határ javított, bedobott egy duplát, majd Tuner egy triplát. 56-58, őrület.

Új meccs kezdődött, 1.56 volt a végéig, most már a briteknek is volt félnivalójuk. Kivédekeztünk egy brit támadást. Határ azonban megint kihagyta a ziccert. Fagbenle nem. 56-60, 49 másodperc volt hátra.

Studer dobott egy hármast, 59-60. Egyetlen ponttal vezetett Nagy-Britannia. Határ kivédekezett egy támadást és meccslabdánk volt. 21 másodperc, a győzelemért mehettünk. És ekkor Határ ott volt palánk alatt, és elrontotta.

Talán fel sem fogta, mit tett.

Nem akarom az ő nyakába varrni a vereséget, de, hogy sok köze volt hozzá, az biztos.

Amitől tartottunk tehát, az bekövetkezett. A brit csapat gyakorlatilag különösebb gond nélkül, Fagbenle extra teljesítményével legyőzte a magyar együttest, amely csak az első 5 percben és a negyedik negyed végén játszott jól. A mentális szétesésre nem számítottunk, miként arra sem, hogy a magyar csapatnak nem lesz egyetlen vezére sem a pályán. Ezzel Székely Norbert csapata az 5-6. helyért szállhat harcba. Szombaton a belgák jönnek, aki azt a mérkőzést megnyeri, még ott lehet az olimpiai selejtezőn. A csütörtökön látottak alapján kevés az esély arra, hogy ez Magyarország legyen, de az a meccs szombaton lesz, másrészt a női kosárlabdában tényleg minden előfordulhat.

Női kosárlabda Európa-bajnokság, negyeddöntő:
Magyarország-Nagy-Britannia 59-62
Magyarország: Studer 10/6, Turner 11/6, Raksányi 10/6, Zele 5/3, Határ 8.
cserék: Dubei 3/3, Varga 4, Horti 8.

Nagy-Britannia legjobb dobói: Fagbenle 29/3, Jones 8/6, Samuelson 7.