Egy lépés hiányzik az álmok beteljesüléséhez

Nis, 2019. június 30. Határ Bernadett (j) és Zele Dorina (j2) a magyar, valamint Tugce Canitez (b) és Isil Alben (b2), a török válogatott játékosai a női kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország - Törökország mérkőzésen a Cair Sportcenterben, a szerbiai Nisben 2019. június 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Nem szeretnénk semmiféle nagy terhet pakolni a magyar női kosárlabda-válogatottra, de kábé 100 évente egyszer van olyan lehetőség, mint most, Szerbiában. Székely Norbert csapatának "csak" Montenegrót, vagy Nagy-Britanniát kellene legyőznie csütörtökön ahhoz, hogy megvalósítsa azt az álmot, amelyről a torna előtt senki sem mert beszélni.Egy újabb győzelem, és a csapat eléri az olimpiai selejtezőt, nem mellesleg bejut a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon.Hétfőn este kiderült, végül a britek ellen játszik a magyar csapat.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Belgrádból.

A montenegrói és a brit csapat hétfőn este 20 órakor Rigában csap össze egymással.

A vesztes hazautazik, a győztes kedden átrepül Belgrádba, hogy csütörtökön a magyar együttessel találkozzon a negyeddöntőben.

Mire gondolunk akkor, amikor azt írjuk, hogy 100 évente van ilyen lehetőségünk? Arra, hogy a csoportelsőséggel megteremtettük magunknak azt a helyzetet, hogy nem a torna valamelyik nagy favoritjával (a belgákkal, az oroszokkal, a spanyolokkal, vagy a franciákkal) kell játszani a négy közé jutásért, hanem a montenegrói, vagy a brit válogatottal.

Székely Norbert szövetségi kapitánynak három napja van, hogy az utóbbi 40 év legfontosabb női kosárlabda-válogatott meccsére felkészítse a csapatot Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Azért ez nem ugyanaz - és ezzel természetesen egyik csapatot sem szeretnénk lebecsülni. Lebecsülte őket (és minket) a FIBA, amely

az Eb előtt a brit, a magyar és a montenegrói válogatottat tette az első három helyre az erősorrendben - hátulról.

Nagy-Britannia a 14., Magyarország a 15., Montenegró a 16. volt ebben a speciális erősorrendben.

És ebből a három együttesből egy a legjobb négy közé jut. Elképesztő.

Nézzük akkor, mi történt eddig a két leendő ellenféllel ezen az Európa-bajnokságon.

Az A csoportban a britek azzal indítottak, hogy 74-60-ra legyőzték a társházigazda lett válogatottat. Ez akkor elég vaskos meglepetésnek tűnt. A második körben a nagy favorit spanyolok is csak 8 ponttal, 67-59-re nyertek ellenük. A harmadik fordulóban Ukrajna ellen 68-54 a britek javára. Ezzel a két győzelemmel a második helyen jutottak tovább.

A brit válogatott az utóbbi időben hatalmas fejlődésen ment keresztül, ezért óriási hiba lenne lebecsülni őket. Négy olyan játékosa van, akire érdemes odafigyelni.

A britek is ellenfeleink lehetnek a csütörtöki belgrádi negyeddöntőben Forrás: FIBA

Az amerikai, brit és nigériai állampolgársággal is rendelkező Temi Fagbenle, aki a Minnesota kosarasa, Jo Leedham, aki az Euroligában szereplő francia ESB Villeneuve-d'Ascq játékosa, Rachael Vanderwal, aki Spanyolországban játszik és az amerikai Karlie Samuelson, aki a szintén euroligás belga Castors Braine játékosa. Az angol csapatban tehát messze nem nullkilométeres amatőrök pattogtatnak, de azért ez a társaság nem olyan erős, mint a szlovén, vagy az olasz.

A B csoportban Montenegró két vereséggel nyitott, és rögtön a kiesés szélére került. A svédek 67-51-re, a franciák 88-53-ra verték a délszlávokat. Az utolsó fordulóban egy végtelenül kiélezett meccsen Montenegró 70-57-re nyert Csehország ellen, ezzel jutott be a legjobb 12 közé.

Montenegrót erre az Eb-re még a spanyol Roberto Iniguez vezette ki.

A Sopron volt edzője az Eb előtt a montenegrói csapatot is otthagyta, azaz ezen az Eb-n már nem ő ül a kispadon. Ez nem feltétlenül nagy baj.

A montenegrói válogatott csoportharmadikként jutott tovább Forrás: FIBA

A montenegrói csapat már nem olyan félelmetes, mint korábban volt. Az amerikai Glory Johnson a török Hatay csapatában játszott az Euroligában, Snezana Aleksic pedig a spanyol Valenciában.

Mondanunk sem kell, szívesebben játszanánk velük, mint az angolokkal, de betojni egyik társaságtól sem kell.

Főleg akkor nem, ha meg tudjuk ismételni az első két mérkőzésen nyújtott produkciót.

Menetrend

Vasárnap este kialakult az Eb további menetrendje, az ágrajz, amely egészen a döntőig mutatja meg az odavezető utat. Lássuk akkor ezt.

A felső ágon már a 8 közé jutásért egy nagy rangadó következik: Olaszország-Oroszország. A két csapatból az egyik tehát hazamegy, a továbbjutó viszont a spanyolokkal csap össze - ez elképesztően nehéz út. A svéd-lett nyolcaddöntő továbblépője csatlakozik rá a szerbekre.

Vagyis a felső ágon az elődöntőben, ha a papírforma nem áll fejre, spanyol-szerb, vagy orosz-szerb összecsapás jöhet.

Az alsó ágon szintén van egy gyilkos szakasz, mert a belga-szlovén nyolcaddöntő győztese megy a franciák mellé, azaz minden bizonnyal a francia-belga kettősből egy jut be a négybe.

A Határ Bernadett vezette magyar csapat óriási lehetőség előtt áll Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

És ott vagyunk mi, de ezt már leírtuk.

Ha sikerül a négy közé jutás, akkor minden bizonnyal vagy a franciák, vagy a belgák következnek az elődöntőben.

Ez már egy más dimenzió, de csodálatos dolog lenne odajutni. Arról nem beszélve, hogy a negyeddöntős vereség után az 5-6. helyért való küzdelemben (ami szintén még olimpiai selejtezőt ér) erről az ágról jönne ellenfél, a belga-francia meccs vesztese.

Nagyon nem ugyanaz, mint a brit együttes legyőzése.

Végül megmutatjuk a Sopron Basket játékosának, a szerb Jelena Milovanovicsnak a belgák ellen dobott tripláját. Gyönyörködjünk benne közösen. (Jó, hogy nem nekünk dobta.)

Frissítés:

A brit női kosárlabda-válogatott lesz a magyar csapat ellenfele a szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokság negyeddöntőjében, miután hétfőn Rigában könnyedén legyőzte a montenegrói együttest. A britekkel még nem találkozott a magyar válogatott.

Női kosárlabda Eb, a negyeddöntőbe jutásért:
Nagy-Britannia - Montenegró 92-71 (22-14, 22-27, 25-19, 23-11)