Társoldalunk:

25 pontos magyar kosársiker Bosznia ellen

2019.06.14. 17:06

Három vereség után megszületett a magyar női kosárlabda-válogatott első győzelme az Eb-felkészülés során. A prágai négyes torna második napján Székely Norbert együttese hektikus meccsen magabiztosan nyert Bosznia-Hercegovina ellen.

Kevesebb mint 24 órával azok után, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott Csehország ellen 65-58-as vereséget szenvedett, Bosznia-Hercegovina ellen kellett pályára lépnie Prágában az Eb-felkészülési torna második fordulójában. A bosnyákok a prágai mezőny leggyengébb tagjai, nem is baj, hogy ellenük játszottunk, mert az eddigi három felkészülési meccsen három vereséget szenvedett a magyar csapat, éppen itt volt az ideje az első győzelem megszerzésének.

További jó hír volt a magyaroknak, hogy a felkészülés során most először állt rendelkezésre Studer Ágnes. Az ő visszatérését már mindenki nagyon várta. Székely Norbert szövetségi kapitány azonnal a kezdőbe tette Studert, mellette Zele, Dubei, Lelik és Határ Bernadett kezdett. 

Bár a bosnyákok 2-0-ra vezettek, innen nagy futást produkált a magyar válogatott. A 8-0-s rohamban Lelik triplája nagyon szép volt. 4-12-es állásnál a bosnyákok edzője időt kért. Sokat cseréltünk, a 8. percben Studer Ágnes már egy szobabiciklin tekert a teremben.

Studer Ágnes a szobabiciklinForrás: MKOSZ

Aztán persze visszajött, de a Szekszárd játékosát a sok kihagyás miatt csak fokozatosan lehetett terhelni. Az első negyed végén 26-18-ra vezetett a magyar válogatott.

A második negyedben jó ideig nem változott semmi, a magyar csapat simán vezetett, aztán a negyed utolsó szakaszában kissé megrázták magukat a bosnyákok. Tomasovics páldául úgy dobott kosarat, hogy a nyakán volt egy magyar védő. Nálunk ebben az időszakban Simon Zsófiának ment a legjobban a kosárszerzés. A 17. percben Bosznia visszajött 10 pont alá (34-26), majd 36-30-nál időt kért a magyar kapitány. Ekkorra kissé visszaesett Határék teljesítménye. Hosszas magyar pontszünet után centerből Határ dobott kosarat 8 másodperccel a nagyszünet előtt. Bosznia időt kért, nyilván azért, hogy megbeszéljék, hogyan lehet ennyi idő alatt kosarat dobni. Ez sikerült is nekik, így a félidőben 38-32-re vezetett a magyar válogatott.

A piros mezes magyar válogatott az első félidőben helyenként jól játszott Bosznia ellenForrás: MKOSZ

Jobb folytatásban reménykedtünk a második félidőben. Nem is alaptalanul, a harmadik negyed elején Határ kosarai mellett Studer is pontot szerzett, így a 25. percben 47-34-re vezetett a magyar válogatott, azaz 9-2-es szériával kezdtük meg a harmadik negyedet. Fokozatosan húztak el a mieink, akadtak szép támadások, nagyszerű bejátszások, amelyeket Határ rendre értékesített. A 27. percben már megvolt a közte húsz (57-36), miközben Határ Bernadett már 19 dobott pontnál járt. Megjavult a védekezésünk is, ez utóbbit jelezte, hogy a bosnyákok ebben a negyedben mindössze 6 pontot értek el. A negyedik negyed előtt 61-38-ra vezetett Magyarország, a meccs tehát eldőlt.

Egy ilyen csapat ellen az önbizalom-növelés sem volt utolsó szempont, mivel ez a mérkőzés volt a magyar válogatott első győztes felkészülési meccse.

A harmadik negyedben eldöntötte a meccset a magyar válogatottForrás: MKOSZ

Ennek megfelelően minden pályára kerülő magyar játékos igyekezett bizonyítani - több-kevesebb sikerrel. Örülhettünk Dubei Debóra szép hármasának, Határ ponterős játékának és persze a 25 pontos győzelemnek. Annak kevésbé, hogy a bosnyák csapat a negyedik negyedben 20 pontot tudott dobni a magyarnak, de ez sem veszélyeztette a győzelmünket.

Női kosárlabda-válogatott, Eb-felkészülési mérkőzés: Magyarország-Bosznia-Hercegovina 83-58 (26-18, 12-14, 23-6, 22-20)
A magyarok legjobb dobója: Határ 19