Vágólapra másolva!
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a Koreai Köztársaságban júliusban sorra kerülő világbajnokság lesz a fontosabb a világliga belgrádi, júniusi szuperdöntőjével szemben.

A szakvezető pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta, leginkább a vb-n szeretnének jól szerepelni, a világligának alacsonyabb a presztízse, de természetesen azt a tornát is komolyan veszik. Märcz csütörtökön hirdette ki a válogatott 27 fős nyári keretét, amelyből 23-an a szezon során már szerepet kaptak a válogatottban, a fennmaradó négy játékosból kettő újonc, kettő pedig nemzetközi rutinnal bíró vízilabdázó.

A szövetségi kapitány kiemelte, hogy a két újonc közül Dőry Farkas húzóembere volt a bajnoki idényben felsőházba jutott Debrecennek, míg Kállay Márk új igazolásként nagyon jól illeszkedett be a bajnok Ferencváros csapatába. "Újabb nehéz év vár ránk, de megszoktuk már, hogy nincsenek könnyű éveink, a világliga szuperdöntőjében egy, a világbajnokságon két olimpiai kvóta talál gazdára. Nemzetközi szinten nagyon kiélezett a küzdelem az érmes helyezésekért, a szerbek, a horvátok, az olaszok és a montenegróiak még mindig erősek, a görög és az orosz csapat pedig üde színfoltja a mezőnynek" - vélekedett Märcz Tamás, aki szerint a vb-n a spanyolokkal kell majd megküzdeniük a csoportelsőségért, míg a dél-afrikaiakat és az új-zélandiakat nagyobb különbséggel is legyőzhetik.
"A negyeddöntő jelentheti a fordulópontot, odáig biztosan el fogunk jutni" - jelentette ki a szakvezető.
Märcz emlékeztetett rá, hogy 17 játékossal kezdi meg a felkészülést, mert tizen a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében lesznek érdekeltek a Ferencvárossal június 6-8-án Hannoverben, így ők csak június 13-án csatlakoznak a válogatott keretéhez.

A világliga szuperdöntőjét június 18. és 23. között rendezik Belgrádban, míg a vb-re július 12. és 28. között kerül sor a dél-koreai Kvangdzsuban.