Társoldalunk:

Komoly szabályváltozások a férfi kosárlabda NB I-ben

2019.05.15. 15:18

Egy hazai nevelésű kosárlabdázónak mindig pályán kell lennie a férfi NB I következő idényében.

A szövetség (MKOSZ) szerdai tájékoztatása szerint az egy hete megválasztott elnökség a következő szezon versenykiírásaival kezdte meg négyéves munkáját. A kétéves szabályzat szerint az ősszel induló férfi bajnokságban továbbra is öt nem hazai nevelésű játékos szerepelhet, de egyszerre a pályán csak négy lehet közülük, vagyis az egyik kosarasnak hazai nevelésű sportolónak kell lennie. 

Perl Zoltán az egyik legtehetségesebb magyar kosarasForrás: BB1.hu

A 2020/2021-es szezontól újabb lépcsőfok következik a hazai nevelésű játékosok védelme érdekében azzal, hogy az alapszakaszban az első félidőben egy 23 évnél fiatalabb magyarnak szerepelnie kell.

Ugyancsak kötelezővé tette az elnökség a mérkőzések utáni sajtótájékoztatón való részvételt a vezetőedzőknek, és egyben azt is előírta, hogy a szakmai vezető mellett vagy a csapatkapitányt, vagy a három legjobb játékos valamelyikét kell delegálniuk a kluboknak.