Vágólapra másolva!
A Ferencváros szerződtette a Tatabánya fiatal kézilabdázóját, Nagy Bencét. A 23 éves balátlövő igazi gólzsáknak számít: a 2015/16-os szezonban még a Gyöngyös játékosaként 38 mérkőzésen 186 találattal zárt, ezzel gólkirály lett az NB I-ben.

Gyöngyösről Budakalászra igazolt, ott az első szezonjában sérülés miatt sokat ki kellett hagynia, de 21 bajnokin így is lőtt 118 gólt, tavaly pedig 26 mérkőzésen szerzett 170 találattal második lett a góllövőlistán, három góllal lemaradva az újabb gólkirályi címről – számolt be a fradi.hu.

Nagy Bence az idei szezont is Budakalászon kezdte,

télen elvitte a Tatabánya, ahol azonban kevés lehetőséget kapott.

A Ferencváros szerződtette a Tatabánya fiatal kézilabdázóját, Nagy Bencét Forrás: fradi.hu

„Nem bántam meg, hogy elmentem Tatabányára, mert sokat tanultam,

szimpatikus nekem az, hogy sok fiatal magyar játékos van a Fradi keretében, remélem, hogy sokat fogok játszani, és sok góllal tudom majd segíteni a csapatot" – mondta a 194 centi magas, 103 kilós átlövő.

A szezon végén a Ferencvárostól távozik Ancsin Gábor,

Rade Mijatovic, Teimuraz Orjonikidze, Pálos Gábor, Bali Richárd és Oláh Tamás is. Nagy Bence mellett a klub már bejelentette, hogy szerződtette Budakalászról a magyar válogatottban is bemutatkozott, 24 éves balszélsőt, Bohács Sándort, valamint a szerb junior válogatott csapatkapitányát, a 20 éves jobbátlövőt, Nikola Ivanovicsot a szerb Partizanból. Az FTC jövő évi kerete még nem végleges, további igazolások várhatóak.