Vágólapra másolva!
A címvédő Győr 31-22-re legyőzte a norvég Vipers Kristiansand csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati elődöntőjében, a Papp László Budapest Sportarénában zajló final four első játéknapján. Az ETO-nak már az első félidőben tízgólos előnye volt (18-8), így a második 30 percben már a holnapi döntőre is készülhetett. A mérkőzést követően a győri csapat játékosai boldogan értékelték az összecsapást.

A kiválóan játszó, hat gólig jutó Görbicz Anitára a meccs után is várt még feladat a pihenés helyett.

„Az első félidei kiváló játék után a nagy előnyünk birtokában a folytatásban tudat alatt is visszavettünk egy kicsit, de az a legfontosabb, hogy bejutottunk a döntőbe. Teljesen mindegy, hogy kivel játszunk a fináléban, győzni szeretnénk. Már korábban is elmondtam,

– árulta el az ETO csapatkapitánya.

Görbicz Anita sokat tett hozzá a sikerhez Fotó: Mudra László - Origo

Eduarda Amorim szerint nagyon fontos lesz a holnapi döntő szempontjából, hogy sikerült hamar lezárni a Vipers elleni meccset.

„Az első félidő egészen fantasztikusra sikerült, ami már csak azért is nagyon fontos, mert tudtuk, hogy sokat kell majd futni ezen a meccsen, amely sokat kivehet a játékosokból. Igazi csapatmunka volt a mai siker, fantasztikus kapusteljesítménnyel. A holnapi nap szempontjából nagyon fontos lehet, hogy az első 30 percben eldöntöttük a meccset, mivel a

folytatásban már tudtunk kicsit pihenni is. Mindenki pályára tudott lépni, gólt, gólokat szerezni"

– árulta el a brazil világklasszis.

Eduarda Amorimot nem tudták tartani Fotó: Mudra László - Origo

Nora Mörk szerint – aki a honfitársai ellen bizonyíthatott – sokat jelentett, hogy nekik már jóval nagyobb a final four-rutinjuk, mint a Vipersnek volt.

„Hatalmas élmény pályára lépni a final fourban, de nagy nyomást is jelent. Az ellenfelet kicsit megfogta a hangulat, így a vártnál könnyebb dolgunk volt, már az első félidőben eldöntöttük a találkozót. Sikerült taktikailag a Vipers fölé nőni,

a védekezésünk kiváló volt, ezzel pedig nem tudtak mit kezdeni. A jó védekezésnek köszönhetően le tudtuk rohanni őket,

támadásban pedig könnyű gólokat szereztünk. A második játékrészben már arra is tudtunk figyelni, hogy mindenki pihentebb lehessen a vasárnapi döntőben. A mai könnyebb összecsapás után mindenki több energiával, pozitívan állhat majd a fináléhoz" – mondta a norvég játékos.

Érhető volt Nora Mörk öröme, aki bizakodva tekint a vasárnapi döntő elé Fotó: Mudra László - Origo

Az ugyancsak norvég játékos, a beálló Kari Brattset lett a meccs legeredményesebb játékosa nyolc góllal.

ez volt a siker kulcsa. Az első percektől kezdve sikerült irányítanunk és hamar eldönteni a meccset. A hangulat elképesztő volt, ilyen körülmények között nehéz is rosszul játszani. Vasárnap is sokat segíthetnek nekünk a szurkolók, hogy megnyerjük a BL-trófeát" – árulta el a mérkőzés után a válogatott kézilabdázó.

Kari Brattset lett a mezőny legeredményesebb játékosa Fotó: Mudra László - Origo

Kiss Éva csereként beszállva is hozzá tudott tenni a magyar csapat sikeréhez. A csapategységet jól mutatja, hogy a kapustársa, Amandine Laynaud teljesítményét emelte ki.

„Az első félidőben kiválóan játszottunk, így sikerült kialakítani már a szünetre egy nagyobb különbséget. A második játékrészben már nem kellett sokat izgulnunk. Az előnyünk birtokában a meccs vége felé már visszavehettünk a tempóból, amely még sokat jelenthet a holnapi döntőben. A védekezésünk nagyon összeállt a mai mérkőzésre, és

ha át is ment a labda, akkor Laynaud szinte mindent fogott. Meg akarjuk nyerni a final fourt,

így akárki jön a döntőben, nyernünk kell" - árulta el a Győr magyar kapusa.