Vágólapra másolva!
A lengyel Vive Kielce elődöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő vasárnapi visszavágóján "csak" kilenc góllal kapott ki a Paris Saint-Germain otthonában.

A visszavágó 16. percében a PSG már öt góllal vezetett, a szünetben pedig hét találat volt a különbség. A lengyelek hiába próbálták lassítani a játékot, a párizsiak remekül védekeztek és hatékonyan támadtak.

A 39. percben már kilenc gól volt az ellenállhatatlanul kézilabdázó francia csapat előnye, amelynek nyolc perccel később sikerült ledolgoznia az idegenben összeszedett komoly hátrányát.

A lengyel Kielce a Bajnokok Ligája sorozat legnagyobb esélyesét búcsúztatta Forrás: PGE VIVE Kielce/Twitter

A 2016-ban BL-győztes Kielce védelme nem tudta megfékezni a PSG világsztárjait - akik közül egyedül Mikkel Hansen gyengélkedett -, és a kapusteljesítmények között is nagy különbség volt.

A vendégek négy perccel a vége előtt megszerezték a 25. góljukat, így a PSG-nek 11 találattal kellett győznie a továbbjutáshoz,

erre pedig a hajrában már nem volt esélye, mert öt percig nem talált be, miközben ellenfele háromszor is eredményes volt.

A lengyelországi találkozón a párizsi játékosok közül Uwe Gensheimer 11 gólt dobott, most pedig Nedim Remili volt a csapat legjobbja 13 találattal.

A párharc első meccsét nagy meglepetésre 34-24-re nyerte a 2016-ben BL-győztes Kielce, amely története során negyedszer jutott elődöntőbe.

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Paris Saint-Germain (francia) - Vive Kielce (lengyel) 35-26 (18-11)
Továbbjutott: a Kielce 60-59-es összesítéssel.