Vágólapra másolva!
Elképesztő, honnan hozta vissza a Veszprémet a spanyol edző, David Davis, akit októberben neveztek ki a Veszprém kézilabdacsapatának élére.

2018 szeptemberének végén menesztették Ljubomir Vranjest Veszprémből, akkor három meccsen volt túl a bakonyi csapat a Bajnokok Ligájában. A Veszprém a Kielce elleni győzelemmel kezdett, majd jött két vereség: egy Barcelonában, egy pedig hazai pályán a Vardar Szkopje ellen, Vranjesnek pedig mennie kellett, miután a nem titkoltan BL-győzelemre törő alakulat a csoportjában nyolc csapat közül csak a hatodik helyen állt.

A következő BL-meccsen, a Meskov Breszt otthonában ideiglenesen a sportigazgató, Gulyás István vezette a csapatot, Mikler utolsó pillanatban bemutatott bravúrjával pedig nyert a Veszprém, 29-28-ra, ezzel pontszámban beérte a Bresztet, négy ponttal a hatodik helyen állt a Veszprém.

„A legfontosabb, hogy közös erőfeszítésünk eredményeként, valamint segítőm, Pérez Carlos segítségével, nagyszerű csapatunkat visszavezessem a sikerek útjára. Ez bajnoki címet, Magyar Kupa-győzelmet és BL-négyes döntőbe jutást jelent” – mondta első napján a spanyol szakember.

David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Davis a Montpellier elleni idegenbeli BL-meccsén megszerezte első győzelmét, majd egy felejthető szakasz következett. Öt meccséből négyszer is kikapott a Veszprém.

Rég nem látott hazai blama volt a Tatabánya elleni bajnoki vereség, majd a Szeged rúgott bele még egyet a földön fekvő ellenfélbe. A Löwen Veszprémben nyert BL-meccset, majd a Mezőkövesd elleni kötelező siker után Kristianstadban is kikapott a Veszprém BL-meccsen. A forduló előtti utolsó csapat elleni vereség után sokan elkezdték kongatni a vészharangot, de Davis és a csapat is rákapcsolt.

A november eleji meccs után zsinórban 19 meccset nyert a Veszprém, a mai napig pedig összesen 28-at, mindössze a Szeged bizonyult – igaz, kétszer is – túl nagy falatnak. Egyszer a bajnokságban, egyszer a Magyar Kupa döntőjében.

A Bajnokok Ligájában a Kristianstadon és a Löwenen is revansot vett a Veszprém, simán verte a Montpellier-t, hárommal a Barcelonát és idegenben a Vardart, nagy siker volt a Kielce elleni, idegenbeli egygólos győzelem, a Veszprém pedig végül a csoport második helyére futott be, a Barcelona mögé, ami azzal járt, hogy csak a nyolcaddöntőben kellett újra pályára lépni.

Hatalmasat küzdött a Telekom Veszprém a Flensburg vendégeként Forrás: Telekom Veszprém/Facebook

A Sporting elleni duplameccset simán hozta a Davis-csapat, összesítésben nyolc lett közte, majd következett a Flensburg, már a négyes döntőért.

Az első meccsen parádézott a Veszprém, majd a visszavágón egy kis kilengés után összesítésben plusz tízzel jutott a Final Fourba, amely nyolcadik alkalommal van ott az elődöntőben, és egy év kihagyás után lehet ott újra Kölnben, június elsején és másodikán.

„Köszönöm mindenkinek! Ez egy nagy nap a városnak, a klubnak és nekem is. Köszönöm a feleségemnek és a családomnak, akik támogattak minden változásban, amin keresztülmentünk az elmúlt időszakban.

Tudom, hogy nem egyszerű mindennap támogatni engem, így köszönöm a játékosoknak is, egy nagy család vagyunk. Nagyon büszke vagyok a munkájukra. Mindenki azt várta, hogy bejussanak a négyes döntőbe, ami nehézzé tette a találkozót számukra. Minden tiszteletem Maik Machullaé, és gratulálok neki ehhez a csodálatos idényhez. Remélem, most is megnyerik a Bundesligát. A Flensburg egy kiváló együttes, jól és fegyelmezetten dolgoznak. A meccsről annyit mondanék csupán, hogy szerettünk volna nyerni, és sikerült is. Nehéz volt, de megyünk Kölnbe” – mondta a meccs után a klub honlapjának David Davis.

És ha hozzátesszük, hogy az elmúlt három évben mindig az a csapat nyerte a BL-t, amelyik a negyeddöntőben kiütötte a Flensburgot, akkor lehet okunk a bizakodásra.

„Gratulálok Davidnak és a Veszprémnek is a győzelemhez, valamint, hogy eljutottak Kölnbe. Megérdemelten, mindkét meccset figyelembe véve. Volt bennünk egy kis hit, hogy megfordítsuk az állást, de tudtuk, hogy nehéz lesz, hét góllal nyerni pedig még nehezebb. Jól kezdtünk, aztán túl könnyen visszaengedtük a Veszprémet. Hibáztunk, és rossz döntéseket hoztunk. Egy kis kockázatot is vállaltunk, ez az elején működött is. A második félidőben továbbra is harcoltunk, és számomra ez nagyon fontos, hogy a csapatom nem adta fel. Természetesen csalódottak vagyunk. Még egyszer gratulálok a Veszprémnek, mi pedig ismét a negyeddöntőben estünk ki. Az elmúlt években, aki kiütött minket, meg is nyerte a Bajnokok Ligáját, szóval sok sikert a Veszprémnek ezen sorozat folytatásához” – mondta sportszerűen Maik Machulla, a Flensburg edzője.

Nagy Lászlóék komoly esélyekkel utazhatnak Kölnbe Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Davis nem tartott be mindent, amit érkezésekor ígért, Magyar Kupát például biztosan nem nyert, de ha hozza a klub első Bajnokok Ligája-trófeáját, akkor külön fejezetet kap majd a Veszprém történelemkönyvében, az egészen biztos.

A négy között van még kettős győzelemmel a Barcelona, vasárnap pedig még két negyeddöntőt rendeznek.

Paris Saint-Germain (francia) – Vive Kielce (lengyel) 17.00 (az első mérkőzésen: 24-34)
MOL-Pick Szeged – Vardar Szkopje (macedón) 19.00 (23-31)