Nem sikerült a bravúr, a Szeged kiesett a kézi BL-ből

Bombac
Szeged, 2019. május 5. Dean Bombac, a Szeged (k), valamint Tyimur Gyibirov (b) és Rogerio Moraes Ferreira (j), a macedón Szkopje játékosai a kézilabda férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott MOL-Pick Szeged - Vardar Szkopje visszavágó mérkőzésen a szegedi Városi Sportcsarnokban 2019. május 5-én. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Nyolcgólos hátrányt kellett ledolgoznia hazai pályán a Szeged kézicsapatának a Vardar Szkopje elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, és bár nagyszerűen kezdett a magyar csapat, nem sikerült a bravúr, így a macedónok jutottak a Final Fourba.

Idegesen kezdték a meccset a csapatok, az első támadásokba rendre hiba csúszott, a pontatlan befejezések miatt egészen az 5. percig nem esett találat.

Végül Sigurmannsson törte meg a gólcsendet hetesből, a macedónok azonban Skube révén azonnal egyenlítettek.

A folytatásban beindultak a csapatok, felváltva estek a gólok, a 10. percben 3-3 állt az eredményjelzőn, onnantól viszont a Szeged nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és negyedóra elteltével, Bánhidi és Bombac vezérletével háromgólos előnyre tett szert (8-5).

Dean Bombac, a Szeged (k), valamint Tyimur Gyibirov (b) és Rogerio Moraes Ferreira (j), a macedón Szkopje játékosai a kézilabda férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott MOL-Pick Szeged - Vardar Szkopje visszavágó mérkőzésen a szegedi Városi Sportcsarnokban Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Sőt, a folytatásban sem lassított Juan Carlos Pastor együttese,

Alilovic bravúrjai, valamint Zsitnyikov, Bombac és Källman góljaival a 23. percben 13-7-re vezetett.

Balogh Zsolt szemtelen lövése után csupán egy gólra került összesítésben a Vardartól a Tisza-parti alakulat, Sigurmannsson hetesével pedig a 27. percben ledolgozta a nyolcgólos hátrányát, Bombac betörése után pedig már a Szeged állt továbbjutásra. Skube szintén büntetőből kozmetikázott az eredményen, de egy csodálatosan végigjátszott akció végén Maqueda pókhálózta ki a felső sarkot. Bár az utolsó találat Gyibirové volt,

a félidei 17-9 alighanem a legvérmesebb szegedi és magyar kézifanatikusokat is meglepte,

ez a 30 perc a klub történetének egyik legemlékezetesebbjére sikerült.

A második félidőt még Sostaric kiállítása miatt emberelőnyben kezdte a Vardar, Gyibirov és Karacic találataival pedig közelebb is férkőzött. Maqueda lőtte az első szegedi gólt, de sajnos Sztoilov rögtön válaszolt, Sostaricot pedig megint kiküldték két percre.

Az emberhátrányt azonban remekül oldották meg a szegediek, főleg Bánhidi Bence extraklasszis teljesítményének köszönhetően 21-13-nál újra továbbjutásra álltak.

Igor Karacic vette ekkor hátára a szkopjeieket, aki háromszor volt eredményes, de szerencsére mindegyikre érkezett egy-egy szegedi találat. Negyedórával a meccs vége előtt 25-19-re vezettek a hazaiak, egy szkopjei kiállítás miatt viszont nagy esélyt kaptak az előny növelésére, ám érezhetően kezdtek fáradni a játékosok, Sigurmannssonnak például még hetesből sem sikerült betalálnia.

Dmitrij Zsitnyikov (b2), a Szeged, valamint Rogerio Moraes Ferreira (b) és Dainis Kristopans (j), a macedón Szkopje játékosai a kézilabda férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott MOL-Pick Szeged - Vardar Szkopje visszavágó mérkőzésen a szegedi Városi Sportcsarnokban Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Ujvári Sándor

Sajnos a Vardar megérezte a "vérszagot", ráadásul a játékvezetőktől is kaptak egy kis extra segítséget, Maqueda és Bánhidi kiállítása miatt kettős emberelőnybe kerültek a 47. percben.

25-21-es zárkózásuk után Juan Carlos Pastor időt kért, próbálta felrázni a csapatot,

Miroszavljev azonban magyar szempontból a legrosszabbkor kezdett bravúrokat bemutatni a kapuban. Ami még ennél is rosszabb hír volt, hogy a macedónok nem tudtak hibázni a támadásokban, az 50. percben, 26-24-nél pedig eldőlt, hogy a Szegednek 9 góllal kellene nyernie a továbbjutáshoz. Sajnos nem maradt sok realitása, tekintve, hogy Bánhidiék közel 10 perc alatt egyet sem lőttek.

Ettől függetlenül a válogatott beállósa, valamint Maqueda és Bombac révén a hazaiak megindították a nagy hajrát, a kétes bírói ítéletek azonban a vendégeket segítették az utolsó percekben - ennyit a hazai pálya előnyéről. Négy perccel a vége előtt 29-24-nél Maqueda szóvá is tette a sporttársaknak, hogy nem ez volt életük legjobb teljesítménye, piros lappal viszonozták az őszinteséget.

Az utolsó percben elszabadultak az indulatok, a vendégek hergelték a hazaiakat, tömegjelenet alakult ki, néhány pofon is elcsattant - nem így kellett volna véget érnie.

A továbbjutás azonban nem a játékvezetőkön, és nem is a mai meccsen, hanem a szkopjei találkozón úszott el a szegedieknek, akik bár 29-25-re nyertek, így is búcsúztak a további küzdelmektől, a Vardar lesz ott a kölni négyes döntőben.

Juan Carlos Pastor így értékelt a lefújás után:

Pontosabban kellett volna játszani a támadásokban, határozottabban védekezni, de ezt a párharcot Szkopjéban veszítettük el. Összességében büszke vagyok a csapat BL-szereplésére, nagyon kicsi hiányzott a négyes döntőhöz, de 15 perces rövidzárlat nem fér bele a negyeddöntőben."

"Gratulálok a csapattársaimnak, mindenki mindent kiadott magából. A mai meccset viszont nem egy út végeként, hanem egy új kezdeteként kell értelmezni. Úgy érzem, fényes jövő várhat ránk. A szurkolók ezúttal is fantasztikusak voltak, köszönjük ezt a remek hangulatot" - mondta a meccs egyik legjobbja, a szegedi Dean Bombac.