Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém kettős győzelemmel ejtette ki a német Flensburgot a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a magyar csapat pedig ezzel bejutott a Kölnben rendezendő négyes döntőbe. A kölni Final Fourt június elsején és másodikán rendezik majd.

Örömünnepre készültek a veszprémi szurkolók, ugyanis a Bajnokok Ligája negyeddönőjének első meccsén Flensburgban nyertek Nagy Lászlóék 28-22-re, azaz hatgólos előnyből várhatták a hazai visszavágót. A Veszprém Arénában extra állóhelyeket is nyitottak a találkozóra.

„Csak a győzelemben gondolkodunk, a múlt heti teljesítményből kiindulva. Az is világos, hogy

Ehhez mérten készülünk a hétvégére” – mondta a felvezetésben David Davis, a Veszprém spanyol edzője.

„Nekünk nincs mit veszítenünk, a Veszprémnek van. Tudjuk, hogy nehéz feladatunk lesz, de bízunk a csodában, amiért tenni is fogunk” – nyilatkozta Maik Machulla, a németek mestere.

A németek valóban tettek a csodáért, Bergerud remekül védett, nem telt el hat perc sem, és a németek már 5-0-ra vezettek, ekkor David Davis időt kért.

David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az első magyar gólra több mint hat percet kellett várni, Nagy László 0-5-nél talált be, Lékai gólja után pedig 6-2 volt oda. A németek magyar emberelőnyből is gólt szereztek, majd zsinórban két veszprémi gól következett, sikerült 7-4-re felzárkózni, ebben nagy szerepe volt a Sterbik helyére érkező Mikler Rolandnak, és annak is, hogy Bergerud a túloldalon már nem tudott olyan hatékonyan védeni.

4-8 és két Gajic-hetes után léptünk közelebb, majd 9-9-nél sikerült utolérni a Flensburgot. Újabb két német gól után ismét időt kért Davis, a németek ugyanis kapus nélkül, emberelőnyben támadtak, és folyamatosan helyzetbe tudtak kerülni.

Gajic hétméterese után újra egy volt közte, majd Mikler mutatott be egy szép védést, Mahé góljával pedig megint döntetlen volt az állás, de Lauge gyorsan visszavette a német előnyt. Manaskov bravúros gólt szerzett, majd Gajic hetese után megint a Veszprém vezetett, Blagotinsek egész pályás gólja után pedig 14-12-nél a németek kértek időt.

Rosszul indult, örömünnep lett belőle Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Frank Molter

Az utolsó négy percet 3-1-re nyerte a Veszprém, két üres kapus gólt is dobott a magyar csapat,

Mahé a kapufáról kipattanót is bevetődve a kapuba lőtte.

0-5 után 17-13-mal mentek pihenni a csapatok, összesítésben tízzel vezetett a Veszprém.

A veszprémi Andreas Nilsson (b) és a német Simon Jeppsson Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A második félidő is két német góllal kezdődött, de a Veszprém hamar újra felvette a fonalat, 19-16-nál újra a négygólos különbségért támadhatott, de egy eladott labda után a Flensburg zárkózott. Egyre is feljöhettek volna a németek, de a hazai védekezéssel nem tudtak mit kezdeni, passzívig támadtak, miközben gyors gólokra lett volna szükségük, el is adták a labdát, majd Nagy lőtt gólt a túloldalon, ez volt a 900. gólja a Veszprémben (20-17).

21-17-nél megint négy volt közte, 22-18-nál pedig időt kértek a németek, de sokat nem változott a játék képe, Nilsson találata után már 24-19 volt.

A veszprémi Dragan Gajic Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A folytatásban a Veszprém folyamatosan felőrölte ellenfelét, a 20. percben már hat volt közte.

Az utolsó tíz percre nagy izgalmak nem maradtak, folyamatosan három-négy gól között volt a különbség, Andreas Nilsson hozta ezekben a percekben a hazai gólokat.

A vége 29-25 lett, összesítésben tehát tíz góllal jutott a Bajnokok Ligája utolsó körébe a Telekom Veszprém.

A veszprémiek nyolcadik alkalommal szerepelhetnek majd a legjobb négy között a legrangosabb európai kupasorozatban. A Bajnokok Ligája Final Fourját Kölnben rendezik június első két napján.

Telekom Veszprém - Flensburg-Handewitt (német) 29-25 (17-13)
a Veszprém gólszerzői: Gajic 6, Nilsson 5, Mahé 4, Nenadic 3, Nagy L., Lékai, Marguc 2-2, Manaszkov, Ilic, Strlek, Blagotinsek, Mackovsek 1-1
Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 57-47-es összesítéssel

"Nagyon, nagyon boldog vagyok!" - mondta magyarul David Davis. A veszprémiek spanyol szakvezetője angolul hozzátette, ezúttal is minden játékosa hozzátette a magáét a sikerhez, és ő is megpróbálta a legjobb tudása szerint felkészíteni a csapatot.

- nyilatkozta.