Sofron István a MAC jégkorongcsapatába igazolt

Magyarország, Szlovénia, Jégkorong
Nagy Gergő, Sofron István és Szirányi Bence gólöröme a szlovénok elleni felkészülési mérkőzésén
Vágólapra másolva!
A magyar válogatott Sofron István a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatából a MAC Újbuda együttesébe igazolt.

"Mindenképpen szerettem volna váltani az idei szezon után, amikor megtudtam, hogy Hannu Jarvenpa marad a vezetőedző. Kevés játéklehetőséget biztosított számomra, nem számított rám emberhátrányban, és emberelőnyben is csak nagyon ritkán használt, így a meccsek kilencven százalékában 10-14 perc játékidőt kaptam, ami nem elegendő" - nyilatkozta a fővárosi klub közösségi oldalán Sofron.

Hozzátette, ha egy játékos igazán jó szinten szeretne jégkorongozni Magyarországon, akkor manapság három csapat jöhet szóba, ezek közül a MAC Újbuda bizonyult a legideálisabbnak számára, érdi lakosként először is a közelség miatt. A csatár hangsúlyozta, a szakmai stábbal és a tulajdonossal folytatott beszélgetései során érezte, fontos nekik, hogy ott játsszon a következő idényben, ezért minden tőlük telhetőt megtettek.

"Nagyon jól esett a törődés és a bizalom. Ezt sajnos Fehérváron nem kaptam meg idén, így szívesen fogadtam el az erőn felüli ajánlatukat, amiért köszönettel tartozom" - nyilatkozta.
Sofron minimális célja, hogy a MAC rájátszásba jusson a szlovák Tipsport Ligában.

A csatár 2013-ban Székesfehérvárról igazolt a német Krefeld Pinguine csapatához, majd az osztrák Klagenfurt és Villach, illetve az amerikai ECHL-ben szereplő Wichita Thunder együttesét is erősítette. A magyar válogatottban 2007 óta játszik, jelenleg is tagja a kazahsztáni divízió I/A világbajnokságon szereplő csapatnak.