Vágólapra másolva!
A magyar férfi jégkorong-válogatott 4-1-re legyőzte Litvániát a kazahsztáni divízió I/A világbajnokság negyedik napján, csütörtökön. Majoross Gergely együttese ezzel egy kulcsfontosságú találkozót tudott megnyerni, hiszen nagy lépést tett a bennmaradás felé, míg a litván csapat továbbra is pont nélkül áll az utolsó, kieső helyen.

Nem sokan gondolták volna a torna előtt, hogy a magyar válogatott legfontosabb mérkőzése a Litvánia elleni lesz, hiszen a legtöbben a feljutásban reménykedtek. Azonban az első két vereség után erre szinte semmi esély nem maradt, viszont egy esetleges Litvánia elleni vereséggel borzasztó nehéz helyzetbe kerülhetett Majoross Gergely csapata, hiszen akár ki is eshetett volna. A csoportban újonc litvánok is két vereséggel kezdték a vb-t,

viszont számíthattak az összesen 1399 NHL-meccs tapasztalattal rendelkező 40 éves csapatkapitányukra, az egyébként 2016 óta csak a válogatottban játszó Dainius Zubrusra.

A magyar válogatott hatalmas lendülettel kezdett, az első percekben beszorította a litvánokat. Azonban a támadóharmadban továbbra is sorra rossz döntéseket hoztunk, majd szűk hat perc elteltével Sarauer kampózása miatt emberhátrányba kerültünk.

Fogadkozik a válogatott a mérkőzés előtt Forrás: IIHF

Ezt sikerült kivédekezni, ami a túloldalon is meghozta gyümölcsét. Egy remek támadás után Bartalis mattolta Armalist,

a tornán először vezetett a magyar válogatott.

Nem sokkal később ismét emberhátrányba kerültünk, de mi alakítottunk ki ziccert, Erdély Csanád azonban nem tudta gólra váltani Benk András remek passzát. A 14. percben Magosi Bálint fejébe szállt bele vállal Gusevas, azonban a bírók hihetetlen módon nem ítéltek kiállítást. Egy szép Hári-Stipsicz kombináció után megint Armalis bravúrjára volt szüksége a litván csapatnak, néhány perc múlva viszont már ő is tehetetlen volt.

Bartalis ezúttal egyedül oldotta meg, Szirányi passza után betört két védő között, majd eltette Armalis mellett a korongot.

Egy perccel a harmad vége előtt szépítettek a litvánok, a harmadik (nem biztos, hogy jogos) emberelőnyüket már kihasználták, miután Varga Arnold luftot ütött, és nem tudott felszabadítani a kapu előtt, így 2-1-es magyar előnnyel ért véget az első 20 perc.

A második játékrészt is nagy energiával kezdte a magyar csapat, a litvánok alig jutottak ki a saját harmadukból. Csak szabálytalanul tudták feltartóztatni a támadásainkat,

az első adódó emberelőnyünket pedig Erdély Csanád használta ki, ő eszmélt a leggyorsabban Vas János kipattanó lövése után.

A balti csapat is éledezett, Vay Ádám kétszer is nagyot védett, őriztük a kétgólos fórt. A harmad második felében aztán megint mi játszottunk fölényben, a letámadás is eredményes volt. Bartalis csípte el Armalis rossz passzát, majd centerezett, ahol Sofron István érkezett és talált be közelről. A harmad végén nem tudtunk kihasználni egy emberelőnyt, így háromgólos különbséggel fordulhattunk az utolsó felvonásra.

Ekkor sem állt vissza védekezni a csapat, továbbra is uralta a játékot, és tetszetős támadásokat vezetett. Galló Vilmos kis híján eldöntötte a találkozót, de a lövése a kapuvason csattant.

Simán verte Litvániát a magyar jégkorong-válogatott Forrás: Mudra László

A litvánok ereje teljesen elfogyott, csak kontrákból tudtak veszélyeztetni, szerencsére Vay továbbra is magabiztos volt. 100 másodperccel a vége előtt Hári Jánosnál szakadt el a cérna, és odavágott egyet az egyik litván játékosnak, amiért öt perc plusz végleges kiállítást kapott. Ráadásul az ellenfél lehozta kapusát, így 6 a 4 ellen támadhatott a hátralévő időben, de gólt már nem sikerült szereznie, így

a magyar válogatott magabiztosan, 4-1-re nyert, és megszerezte első pontjait a világbajnokságon.

Majoross Gergely együttese ezzel a győzelemmel némileg biztonságban érezheti magát, és feljött a csoport negyedik helyére, megelőzve a pont nélkül álló Litvániát és Szlovéniát.

Végeredmény, jégkorong divízió I/A világbajnokság:
Magyarország - Litvánia 4-1 (2-1, 2-0, 0-0)
Gólszerzők: Bartalis (9., 16.), Erdély (27. - emberelőnyből), Sofron (37.), illetve Kumeliauskas (19.)

A magyar válogatott legközelebb pénteken, magyar idő szerint 15.30-kor lép jégre Szlovénia ellen.