Vágólapra másolva!
A nurszultani divízió I/A világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott 4-2-re legyőzte Lengyelországot pénteken Miskolcon.

A magyar és a lengyel együttes - ugyancsak Miskolcon - szerdán is játszott, akkor szétlövéssel 2-1-re nyert a házigazda. A két találkozó között csütörtökön hosszú edzéssel készült a nemzeti csapat, mint Majoross Gergely másodedző a hazai szövetség (MJSZ) honlapjának elárulta: elsőként a nyomás alatti korongkihozatalt, majd a védekezés részleteit gyakorolták.

A szerdainál magasabb hőfokon, támadó szellemben kezdte az összecsapást a magyar csapat, és nagy nyomást helyezett az ellenfélre: 22 hazai lövés mellett négy vendégkísérlet volt az első harmadban. Erdély Csanád emberelőnyös találatával vezetést is szerzett a házigazda.

Másodszor is legyőzte a lengyeleket a vb-re készülő hokiválogatott Forrás: Fotó: Mudra László - MJSZ/Fotó: Mudra László - MJSZ/Mudra László

A második húsz percben is nagy magyar fölényt láthatott az 1477 néző (20, illetve három kísérlet). A harmad végén kettős emberelőnybe kerültek a magyarok, és ezt a záró felvonás elején Sofron István használta ki. A magyar mezőnyfölény változatlanul nagy volt, ám tíz perccel a dudaszó előtt váratlanul szépítettek a lengyelek, sőt emberelőnyből bő egy percre rá ismét bevették Hetényi Zoltán kapuját, és egyenlítettek. A két kapott gól azonban nem rendítette meg a magyar válogatottat, Varga Arnold a kék vonalról ismét megszerezte a vezetést két perccel később, majd Bodó Christopher - szintén távolról - fórból visszaállította a kétgólos különbséget.

Jövő héten újra Budapesten edzőtáborozik a válogatott,

amely szerdán a vb-rivális Szlovéniával játszik a Tüskecsarnokban. Ezután Angliában két A csoportos ellenféllel, az olaszokkal és a britekkel találkozik a felkészülés végén.

A világbajnoki keret 24-én utazik el Kazahsztánba, ahol április 29. és május 5. között a házigazda kazah mellett a fehérorosz, a dél-koreai, a szlovén és a litván csapat lesz az ellenfele. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

A magyar csapat egy hete a Tüskecsarnokban a vb-címvédő svédek elleni találkozóval indította a felkészülést, és szoros mérkőzésen 4-3-ra kikapott.

A csapatok egymás elleni összmérlege a lengyeleknek kedvez: 59 korábbi összecsapásuk alkalmával 32 lengyel siker és hat döntetlen mellett 21 alkalommal nyertek a magyarok.

Eredmény, felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Lengyelország 4-2 (1-0, 0-0, 3-2)
gólszerzők: Erdély (13.), Sofron (41.), Varga (53.), Bodó (55.), illetve Lyszczarczyk (50.), Neupauer (51.)