Vágólapra másolva!
A magyar férfi vízilabda-válogatott vasárnap Zágrábban a házigazda Horvátországot legyőzve megnyerte az Európa-kupát. A Märcz Tamás irányította csapat ezzel kvalifikálta magát a Világliga belgrádi szuperdöntőjére, és egy lépéssel közelebb került a tokiói szerepléshez, hiszen az a csapat, amelyik győzni tud a szerb fővárosban, már foglalhatja a repülőjegyet. A mieink jól alkalmazkodtak az új szabályok révén felgyorsult vízilabdához, de résen kell lenni, mert nem vagyunk ezzel egyedül.

A pár perccel délután egy órát követően a BVSC Szőnyi úti uszodája, azaz a Laky Károly uszoda elé beguruló buszról leszálló játékosok és szakmai stáb meglepődött, hogy milyen sokan jöttek össze, hiszen a zágrábi torna a rangját tekintve azért messze elmarad az év két fő pólós eseményétől, a belgrádi Világliga-szuperdöntőtől, pláne a júliusi kvangdzsui (Dél-Korea) vizes vébétől. De nyerni mindig öröm, akkor pedig pláne, ha három nagyon komoly riválist sikerül két vállra fektetni. Ezt hangsúlyozta Märcz Tamás szövetségi kapitány is.

„Szerintem a világ nyolc legjobb csapata (a 2018-as barcelonai Európa-bajnokság 1-8. helyezettje – a szerk.) volt ott Zágrábban, és még ha nem is hosszú felkészülésből érkeztek az ellenfelek, ahogy mi sem, mégis,

– kezdte a szövetségi kapitány, aki mindjárt az első mondatában megköszönte a helyszínen vagy éppen otthon szurkolók támogatását. – Nagyon fontos visszajelzés a győzelem, de nem akarom túldimenzionálni ezt a kupát.

Bíztunk egymásban, harcoltunk egymásért, és nem fogyott el az erőnk, ahogy haladtunk előre.”

Idén még jó néhány nagy feladat vár Märcz Tamásra és a magyar vízilabda-válogatottra Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kapitány szerint a három meccs közül talán az első, a Montenegró elleni volt a legnehezebb. „Rögtön úgy kezdődött a torna, mint a nagy versenyek negyeddöntője, ami mindig vízválasztó. Hiszen egy győzelem akár a dobogó tetejére repítheti a csapatot, egy vereség után meg marad a szomorúság, és lehet játszani az 5-8. helyért. Montenegró ellen kimondottan rossz volt a mérlegünk, így abból a sikerből mentálisan is sokat tudtunk épülni, fejben még erősebb lett a csapat a következő meccsre” – mondta az Origónak Märcz Tamás, aki másnap azt az olasz csapatot is legyőzte, amelyik ellen kapitányként még nem tudott meccset nyerni. És bármilyen meglepő, talán a végig kézben tartott házigazda, horvátok elleni meccs volt a legkönnyebb, de az sem volt könnyű.

A Märcz Tamás vezette férfi vízilabda-válogatott most már a Világligára, majd a nyári vébére koncentrálhat Forrás: Madar Dávid/MVLSZ

A Montenegró elleni meccset emelte ki hasonló indokkal Manhercz Krisztián, a válogatott játékosa is. „Egy vereség után borzasztó rossz szájízzel folytattuk volna a tornát, a magabiztos győzelem azonban erőt adott a folytatásra.”

A három nap alatt vívott három mérkőzés alaposan lefárasztja a játékosokat, főleg úgy, hogy egy fárasztó klubszezon hajrájához közeledve kerül sor egy ilyen erősségű tornára. Märcz Tamás kitért az új szabályokra is, amelyek jótékony hatással vannak, lesznek a vízilabdára, és amelyekhez egyelőre remekül tudtunk alkalmazkodni.

– szögezte le az Origónak.

„Nem változott meg alapjaiban a vízilabda, de szemlátomást gyorsult, ami egy ilyen sűrű programban nagyon komoly terhet tesz a játékosokra, felértékeli azokat a játékosokat, akik bírják az ilyen jellegű strapát, esetleg kevésbé sérülékenyek, hiszen a tornákon menet közben általában már nem lehet cserélni” – mondta a kapitány, hozzátéve, hogy továbbra is figyeli a magyar mezőnyt, mert még nem végleges a keret. Külön említette, hogy a több poszton bevethető játékosok előtt nyílhat út a keretbe.

„Minden olyan tornán, amin részt veszünk, szeretnénk győzni, így majd a belgrádi Világliga-szuperdöntőben is, ahol hat nap alatt hat meccset kell játszani, és

Most bizonyítottak a fiúk maguknak is, hogy képesek ilyen feladatokra. Ennek a jövőben valóban önbizalmat kell adnia a hasonló tornákra.”

Látni kell ugyanakkor, hogy nem csak mi tudtunk alkalmazkodni a változó szabályokhoz. Märcz Tamás külön kiemelte a spanyolok nagyon látványos, dinamikus játékát. „De egyértelmű, hogy a tradicionálisan nagy csapatok is mind meg fogják találni a megoldást, és továbbra is nagyon erős lesz a póló élmezőnye.”

„Fiatalok vagyunk, és gyorsak, jól fordítottuk a magunk javára az új szabályokat, de azt azért nem mondanám, hogy kiugróan mi reagáltunk a legjobban. Az viszont tény, hogy fekszenek nekünk az új szabályok” – erősítette meg Manhercz a kapitány szavait.

A kapitány azt is elmondta, hogy a külföldi szakemberek látványosnak és szórakoztatónak találták a magyar csapat játékát, és úgy tűnt, hogy a közönséget is jobban szórakoztatja, hogy sok szép gólt láthat. Märcz Tamás örömmel nyugtázta, hogy a horvátok legyőzése után jó barátja, Marco Rossi is gratulált a csapatnak, hiszen ő is tudja már, hogy milyen legyőzni egy nagyon jó horvát válogatottat.

A győzelmekkel szerzett önbizalmat emelte ki a csapatkapitány, a torna legjobb játékosának megválasztott Varga Dénes is: „Lehet, hogy megkérdőjelezhető az Európa-kupa szerepe, nekünk mégis nagyon nagy siker, hogy megnyertük. Három nagyon erős csapatot vertünk meg, vagyis nem az volt, hogy volt egy nehéz meccsünk, meg egy könnyű előtte, egy meg utána, itt három nagyon jó csapatot kellett legyőzni. A sorozatban elért három győzelem kell, hogy adjon annyi erőt, hogy,

– mondta a Varga Dénes, aki bevallása szerint rögtön az első meccs után érezte, hogy jó állapotban van a csapat, és képesek eljutni egészen a torna végéig.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, játékosként kétszeres olimpiai bajnok, azaz pontosan tudja, hogy milyen nagy élmény minden egyes győzelem. Az elnök osztja a kapitány véleményét, miszerint egy magyar válogatottól minden tornán a győzelem az elvárás, de azért ez nincs így.

Vári Attila nem tesz súlyt a csapat vállára, de azért az olimpiai kvalifikáció... Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Számos ország ugyanígy gondolkozik, sokan akarnak nyerni, felgyorsult a játék, komoly tudományos háttér a sportág mögött. Több nemzet is feljött, és a hatalmas terhelésben egy-egy érem egy világversenyen óriási eredmény. Ezért fontos, hogy a nők Torinóban bronzéremmel, míg a férfiak, ugye, Zágrábban aranyéremmel zárták az Európa-kupát” – mondta az Origónak, hozzátéve, hogy 2018-ban nagyon magasra került a léc, hiszen a férfi válogatott az Év csapata lett, míg klubjaink női és férfi vonalon is mindent megnyertek szinte, amit csak lehetett.

Az elnök örömmel nyugtázta, hogy az új szabályokra remekül tudtunk reagálni, ki tudtuk használni, hogy felgyorsult a játék. A csapatra váró nagy tornák kapcsán Vári Attila óvakodott terhet rakni a játékosokra, de annyit azért elárult, hogy