Vágólapra másolva!
A női röplabda Extraliga elődöntőjében szezon eddigi legszínvonalasabb meccsén a Fatum-Nyíregyháza 3-2-re legyőzte a Békéscsaba együttesét, és egy győzelemre került attól, hogy döntőbe jusson. A békésiek kétszer is szettelőnybe kerültek, de a szabolcsiak a negyedik szettben összeszedték a védekezésüket és támadásban is pontosabban játszottak amivel végül megnyerték a mérkőzést. Az ötszörös bajnok BRSE-nek a hátralévő két meccsből kétszer kell győznie, ha fináléba akar jutni.

A felek egyaránt nagy önbizalommal várhatták az idei nyolcadik összecsapásukat, mert a korábbi hét mérkőzésből hatot – köztük a Magyar Kupa döntőjét- a szabolcsi csapat nyerte, de a csabaiak március 30-án a bajnoki elődöntő második találkozóján megtörték a rossz sorozatukat és egy sima meccsen 3-0-ra felülmúlták a nyírségieket. A mérkőzés előtt az volt a nagy kérdés, hogy a Nyíregyháza tudja-e folytatni a dominanciáját vagy a Békéscsabánál átszakadt-e a lélektani gát és tudnak-e idegeben is meccset nyerni, mint a 2018-as bajnoki döntőben. A hazaiak teljes kerettel állhattak ki, míg a vendégek a sérült Szedmák Rékát voltak kénytelen nélkülözni.

A mérkőzés televíziós felvezetésében Hóbor Béla a kiváló korábbi nemzetközi játékvezető megemlítette, hogy a Fatum-Nyíregyháza erdélyi születésű fiatal átlója Varga Elizabet csak román szövetség engedélyével szerepelhetne a magyar válogatottban. Erre az esély minimális, mivel két nemzeti csapat egy csoportban szerepel az idei Európa-bajnokságon.

Mindkét csapat nagy koncentrációval kezdte a mérkőzést, az első szettben a BRSE Nikoleta Perovic remeklésének és Varga Elizabet hibáinak köszönhetően 5-9-re elhúzott, ezért a nyíregyháziak mesterének Hollósy Lászlónak ki kellett kérni az első idejét. A hazaiaknak sikerült a nyitásfogadásukat hatékonyabbá tenni, amivel 12-13-ra feljöttek, de Perovic és Tálas remek játékának köszönhetően a vendégek őrizték az előnyüket. A pontosabban játszó csabaiak 16-21-os vezetésével fordultak rá a felek az első játszma hajrájára, és az előnyüket megőrizve 20-25-ra megnyerték az első szettet.

A magyar válogatottban is kulcsember Tálas Zsuzsanna remekelt az első szettben Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A második szett elején a nyíregyházi Brisebois remeklése ellenére 7-7-ig együtt haladtak a csapatok, de Molcsányi Rita néhány remek előkészítésével a vendégek 8-11-re elhúztak. Klasszis ütéseket láthattak a nézők, de nem tudott a Békéscsaba jelentős előnyt kialakítani. Ugyanakkor a Nyíregyháza sem tudta átvenni a vezetést. 14-16-os állásnál hazaiak edzője időt kért, hogy felrázza a csapatát, majd 20-20-nál utol is érték a vendégeket. Egyik csapat sem tudott ellépni, 23-23-as állásnál, csabai időkérés után izgalmas végjáték következett. Matic leblokkolta az addig szinte hibátlanul játszó Perovicot, majd Bokan egyenlített, de Brisebois és Varga pontjaival 26-24-re a Nyíregyháza egyenlített a szettek tekintetében.

A folytatásban jobban kezdett a BRSE, 2-6-ra is elhúzott a kiváló előkészítéseknek köszönhetően.

A harmadik szettben a hazaiak megoldásai elég hektikusan sikerültek a játszmában, rossz nyitások, blokkolt ütések, pontatlan előkészítések voltak a jellemzőek, míg a vedégek ütőinek a befejezései nagy százalékban értek pontot.

16-21-os csabai vezetés után a szabolcsi együttes nyitásai elkezdtek javulni és 20-22-re feljöttek, de késői volt a feltámadás. A vendégek egy szettre kerültek a győzelemtől.

A negyedik szett kiváló nyíregyházi blokkal kezdődött és 7-3-ra elhúzott a hazai gárda, amikor Hollósy László, a csípős nyelvéről híres hazai edző és a vendégek mestere, a román Paul Bogdan összeszólalkozott. A két edző rövid intermezzója utána a Békéscsaba mesterét a játékvezető egy játszmára kiállította.

A közjáték utána a BRSE 8-8-ig zárkózott fel, de továbbra is remekült sikerültek a hazaiak kettős blokkjai és támadásban is egyre kevesebbet hibáztak. Brisebois és White is megviilant, majd a mérkőzés elején többet hibázó Varga két pontjával megnyerte a Nyíregyháza a szettet. Több, mint két óra játék után következett a döntő szett.

Genesis Francesco remekül készített elő a negyedik szettben Fotó: Mudra László - Origo

Tálas továbbra remekült szolgálta ki Perovicot és 2-5-re elhúzott a Békéscsaba, majd 6-6-nál utolérte a szabolcsi együttes az ellenfelét. Az egyik oldalon Brisebois, a másik oldalon Perovic parádézott. 10-9-es hazai vezetésnél még megtippelhetetlen volt, hogy ki lesz a győztes. Több csabai hiba után 14-11-nél három szettlabdája volt a Nyíregyházának és a másodikat Brisebois kihasználta, amivel megnyerték a mérkőzést.

Nagyszerű, ritkán látható magas színvonalú meccset játszottak a csapatok.

A BRSE kétszer is előnybe került, de a Nyíregyháza stabilizálta a védekezését és a döntő szettben nyert.

Az három győzelemig tartó Extraliga elődöntő állása így 2-1 a szabolcsi együttes javára, jövőhéten szerdán Békéscsabán találkoznak újra a felek.

Fatum Nyíregyháza - Swietelsky-Békéscsabai RSE 3-2 (-20, 24, -22, 19, 12)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Nyíregyháza javára.

Hollósy László: – Drámai meccs volt, a végén egy kicsit jobban oda tudtunk koncentrálni. Csak egy lépés, de nagyon fontos lépés volt a döntő felé. Ha ma kikaptunk volna, akkor biztosan nem nyernénk Békéscsabán, így viszont rajtuk van a teher, mert győzelmi kényszerben vannak, ez pedig már mentális csata.

Én csak ott álltam az oldalvonal mellett, láttam, hogy a csabai játékos felém szalad, hogy elérje a labdát. Természetesen örültem annak, hogy nem sikerült neki, elismerem, volt ebben egy kis csibészség is a részemről. A csabai kolléga azonban ezt nem viselte el és ekkor jött át a mi térfelünkre, amely tényleg hatalmas sportszerűtlenség volt.

Bogdan Paul: – Szinte minden játszmát jól kezdtünk, de aztán jöttek a hibák. Az ötödik játszmában kétpontos vezetésünk után többször is rontottunk, és ez nagyon sokba került.