Vágólapra másolva!
Megtörtént az, amire nagyon kevesen számítottak, de amiben nagyon sokan bíztak. 2018 után egy évvel újra Sopronban rendezik meg a női kosárlabda Euroliga Final Fourt. A négyesdöntőbe az orosz Kurszk és Jekatyerinburg, a cseh USK Praha és a Sopron Basket jutott be. Az időpont: 2019. április 12-14.

Már egy évvel ezelőtt azt írtuk, hogy a 2018-as rendezést és hangulatot - bárki legyen is a jövőben a házigazdája ennek az eseménynek - nagyon nehéz lesz felülmúlni. Mondhatnánk, a FIBA ismét biztosra ment a soproni választással. Igazából a helyzet nem változott az egy évvel ezelőttihez képest. Az oroszországi rendezés annyira nem kellett a nemzetközi szövetségnek, azt pedig mindenki tudta, hogy ha a Sopron beadja a pályázatát, nyerhet.

Sopron tökéletes Final Fourt rendezett 2018-ban Fotó: Polyák Attila - Origo

Ez történt most is. A 2018-ashoz képest egy változás lesz. A tavalyi döntő sajnos már az elődöntőben megismétlődik, azaz a verhetetlennek hitt címvédő Jekatyerinburg került a Sopron útjába, míg a másik ágon a Kurszk és a Prága csap össze.

A két elődöntőre április 12-én, pénteken kerül sor. Április 14-én, vasárnap a bronzmeccset és a döntőt rendezik.

Mivel ebben az idényben az Euroliga összes csapata közül kizárólag a Sopron tudott nyerni Oroszországban (a Kurszk otthonában hosszabbítás után), nem írhatjuk le azt, hogy a magyar bajnok teljesen esélytelen a Jekatyerinburg elleni elődöntőben. Azt viszont leírhatjuk, hogy a bronzérem megszerzése óriási dolog lenne a Sopronnak.

Ebben az óriási sportdiplomáciai sikerben hatalmas szerepe volt a Magyar Kormánynak, Sopron városának és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének.

"Sopron már bizonyította, hogy remek házigazda, legyen szó a 2015-ös Európa-bajnokságról, különböző utánpótlástornákról, vagy a tavalyi Euroliga Final Fourról" - mondta Kamil Novak, a FIBA európai ügyvezető igazgatója.

Kamil Novak, a FIBA Europe ügyvezető igazgatója Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Salih Zeki Fazlioglu

Örömmel térünk vissza a 2019-es Final Fourra, amely Magyarország Kormánya, a klub, a város és a Magyar Kosárlabdázók Országos szövetségének összefogásának köszönhetően várhatóan ugyanolyan jól megrendezett esemény lesz, mint a tavalyi.

"A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége örömmel segíti az újabb rendezést" – adott hangot örömének Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke.

Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik az európai kosárlabdázás egyik legrangosabb eseménye, a Női Euroliga Final Four.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke szerint újabb emlékezetes tornát rendez majd meg Sopron Fotó: Csudai Sándor - Origo

Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők ismét remekül érzik majd magunkat Sopronban, mi a Sopron Baskettel karöltve mindent megteszünk azért, hogy egy emlékezetes, sikeres tornát rendezzünk."

"Nemcsak a Sopron Basket tért vissza a Final4-ba, hanem a Final4 is visszatért Sopronba. Számomra ez egyet jelent azzal, hogy nincs lehetetlen!" - mondta el büszkeséggel Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője.

Török Zoltán, a soproni női kosárlabda csapat ügyvezető igazgatója szerint óriási dolog, hogy 2018 után újra Sopron rendezi meg a női kosárlabda Euroliga Final Fourt Fotó: Polyak Attila - Origo

"Köszönöm mindazoknak - kiemelten Magyarország Kormánya, Sopron Megyei Jogú Városa és az MKOSZ -, akik lehetővé tették számunkra, hogy mindez megtörténhessen."