Az első hétbe kerülés a minimális elvárás a kézilabda-válogatottnál

Érd, 2018. október 24. Bánhidi Bence örül egy gólnak a Magyarország - Szlovákia férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen az Érd Arénában 2018. október 24-én. A magyar válogatott 30-22-re győzött. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Január 11-én Argentína ellen kezdi meg szereplését a dán-német közös rendezésű világbajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott. A rajt előtt három nappal még Budapesten beszélt a két szövetségi kapitány, Csoknyai István és Vladan Matics az olimpiai bajnok Dánia elleni két felkészülési mérkőzés tapasztalatairól, a csoportbeli ellenfelekről, valamint a célokról, illetve a szövetség elvárásairól. A tét óriási lesz.

Jelesül az, hogy készülhet-e tovább a Londonban negyedik, Rióról viszont lemaradó válogatottunk a 2020-as tokiói olimpiára. Az előttünk álló kvalifikációs világbajnokságról ugyanis a győztes automatikusan kijut az olimpiára, míg a 2-7. helyezettek jövő áprilisban egy kvalifikációs tornán vívhatják ki a szereplés jogát. A mieink a csoportmérkőzéseken sorrendben Argentínával, Angolával, Katarral, Egyiptommal és Svédországgal találkoznak, a hatosból pedig az első három jut tovább a középdöntőbe, azaz őrzi meg az esélyét a hőn áhított helyek elérésére. De ez korántsem lesz olyan könnyű, mint gondolnánk, hiszen a dél-amerikai és az ázsiai bajnok mellett Afrika második és harmadik legjobb csapata, valamint az Eb-ezüstérmes áll a mieink útjában.

Bánhidi Bence és a válogatott óriási feladat előtt áll Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar válogatott január 3-án és 6-án Dániában játszott két felkészülési mérkőzést az olimpiai bajnok házigazdával, és míg előbbi találkozón súlyos, 33-19-es vereséget szenvedett, addig a második mérkőzést helyenként remek játékkal 28-25-re megnyerte.

"Az elnökség az 1-7. hely megszerzését tűzte ki célul a válogatott elé, de a végső cél természetesen

– szögezte le Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

Kocsis Máté (balra) és Csoknyai István is hasonlóan fogalmazta meg a célokat Forrás: Polyak Attila

"A célunk, ez nem is kérdés, a továbbjutás, de ehhez nagyon jó játékra lesz szükség" – mondta Marosi László, az MKSZ sportigazgatója, lehűtve mindenkit, aki álomsorsolásként tekint a csoportbeosztásunkra. "A biztos befutónak tűnő csapatok mögött egy hely marad kiadó a középdöntőben, azaz

A csapatra az első hét napban öt mérkőzés vár, a keretben pedig egyszer lehet cserélni, azaz számos olyan körülmény van, ami nem könnyíti meg a válogatott helyzetét.

"A felkészülés kétharmadán túl vagyunk, a budaörsi edzőtábor után a két dániai felkészülési mérkőzést is letudtuk. Annak a két meccsnek a lefolyása egyaránt csalóka, úgy a tizennégy gólos vereség, mint az, hogy a második mérkőzésen már kilenc góllal is vezettünk."

Csoknyai is leszögezte, hogy szó sincs könnyű csoportról. "Angola az egyetlen, amelyik még nem mondta ki, hogy tovább akar jutni. Nem lesz könnyű dolgunk, a középdöntőben pedig kimondottan gyilkos csaták várnak ránk."

Csoknyai István szövetségi kapitány szerint minden meccsen oda kell tennünk magunkat Forrás: Polyak Attila

A kapitány reméli, hogy a csütörtöki találkozót zárójelbe fogja tenni a csapat jó szereplése a csoportban.

Nagyon nagy hibát követnénk el, ha mellőznénk az ő játékát" – mondta a kapitány, az azonban nem hangzott el, hogy a veszprémiek klasszis átlövője melyik meccseken lép majd pályára. Az biztos, hogy támadásban jobbátlövőként és védekezésben is számít rá a szakvezetés.

"Elhangzottak itt olyan vad dolgok, hogy meddig kell eljutnunk, hogy ki sem merem mondani. A földön kell maradnunk, és meccsről meccsre csak arra szabad koncentrálnunk, hogy minél jobb eredményt érjünk el.

Láttam játszani az egyiptomiakat, Katar 2015-ben még vébédöntőt játszott, azaz óriásit hibáznánk, ha lebecsülnénk ezeket a csapatokat" – mondta el az Origónak Csoknyai István.

A kapitány meggyőződése szerint az első, argentinok elleni mérkőzés lesz a vébé egyik legfontosabb meccse. Utána lesz egy pihenőnap, majd a valóban kötelező feladatnak tekinthető Angola következik. „Katar, Egyiptom és Svédország ellen pedig eldől, hogy továbbjutunk-e, illetve, hogy tudunk-e pontot vinni a középdöntőbe."

David Davisnek nehéz meglepetést szereznünk Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az egyiptomiakat irányító David Davis klubedzőként a Telekom Veszprémet irányítja, azaz ő viszonylag jól ismeri a magyar mezőnyt, cserébe a mieink már kicsit kiismerhették az ő stílusát. "Inkább azt mondanám, hogy a spanyol iskolára kell figyelnünk, hiszen a csoportunkban három csapat, Egyiptom, Katar és Argentína is ezt követi."

Vladan Matics társkapitány szerint a kulcs a regeneráció lesz, mégpedig az, hogy a csapat hogyan tudja megőrizni frissességét a hét nap alatt játszott öt mérkőzésen.

"A dánok elleni első meccsen sem hibáztunk igazán, ott inkább az lehetett a baj, hogy az argentinok elleni játék volt a fejünkben. Több olyan taktikai variációt is kipróbáltunk, amit ellenük szeretnénk játszani, és a dánok ellen ezek nem működtek – mondta el az Origónak Vladan Matics, a válogatott másik szövetségi kapitánya, kiemelve a csapat mentális erejét, amit tökéletesen mutat, hogy két nap felkészülés után három góllal megverték a vébé társházigazdáját. "Megmutattuk, hogy tudunk ilyen taktikával is játszani, aminek a középdöntőben a skandináv csapatok ellen vehetjük majd igazán hasznát."

Vladan Matics megosztja a munkát Csoknyai Istvánnal Forrás: Polyak Attila

A válogatott erőssége Matics szerint az lehet, hogy sok kimondottan nagy termetű és erős játékosunk van, ugyanakkor ez hátránnyá is válhat, hiszen így "nem tudunk gyorsan indulni, és abból könnyű gólokat szerezni. Viszont éhesek vagyunk, és nagyon meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk a nagy eredményre. Mert ennek a generációnak egyszer valami nagyot kell elérnie, ebben biztos vagyok."

Matics szerint annak ellenére, hogy Nagy László nem készült együtt a csapattal, nem fog gondot okozni az együttes taktikájában a beépítése. "Laci annyira intelligens játékos, hogy bármikor be lehet vetni. Gyakorolnia sem kell, elég, ha a videózásnál megmutatjuk, hogy mit kérünk, és ő meg tudja csinálni. A szlovénok ellen már itt volt a csapattal, azaz nem nagyon kell új dolgokkal találkoznia."

Amire viszont nagyon oda kell figyelnünk, mondta el Matics,

az a védekezés, pontosabban az, hogy minél kevesebb durvaságot kövessünk el.

A szlovénok elleni vb-selejtező ugyanis felhívta a játékvezetők figyelmét ránk, és a kapitány szerint árgus szemekkel fogják figyelni a mieinket. "Nagyok vagyunk és erősek, de ez azzal is jár, hogy lábon könnyen lemaradunk, jön egy kétkezes lökés, és máris emberhátrányban találjuk magunkat."

Ilyeneket nem akarnak látni tőlünk a játékvezetők Fotó: Hirling Bálint - Origo

A dél-amerikai rivális elleni játékot Chile ellen próbálta modellezni a válogatott, de ahogy Lékai Máté elmondta, nem nagyon jártak sikerrel, mert finoman fogalmazva "nem egy nagyon jó csapat". Szemben az olimpiai bajnok dánokkal, akik ellen az első mérkőzés

"egyetlen fázisa sem úgy sikerült, ahogy elképzeltük.

Szerencse, hogy ez nem a világbajnokságon jött ki, hanem még előtte sikerült rávilágítani a problémára. Nem mondom, hogy egy dán-magyaron a vébén mi vagyunk az esélyesek, de az is látszik, hogy bármi megtörténhet."

Nagy Lászlóra (balra) és Lékai Mátéra is fontos szerep vár a vébén Forrás: Polyak Attila

A válogatott mögötti felkészülést felemás érzésekkel szemléli a veszprémi irányító. "Egy válogatottnál nem lehet csodákat tenni. A legfontosabb, hogy a páros kapcsolatok működjenek, és sikerüljön regenerálódnunk a meccsek után. Hetente két meccset is kemény lejátszani, most pedig ötöt kell hét nap alatt. Az emberek el sem tudják képzelni, ez milyen iszonyúan megterhelő tud lenni. Ráadásul az összes meccs élet-halál."

Az irányító szerint jót tett a csapatnak, hogy a második meccsen megverték a dánokat, növeli az önbizalmat, de miután az is csak egy felkészülési meccs volt, hiba lenne belőle messzemenő következtetéseket levonni. Csoportellenfeleink közül kiemelte a klubedzője által irányított Egyiptomot, illetve Katart.

ahol például a Bundesligában szereplők még a két ünnep között is bajnoki mérkőzést játszottak."

"Visszavonulásom után reaktiváltak, és szívesen vállaltam el a Szlovénia elleni két vébéselejtezőt, és már akkor arra gondoltam, ha hívnak, akkor nagyon szívesen szerepelek a nemzeti csapatban. A kapitányok kinevezése után rögtön kapcsolatba is léptünk, és hosszas egyeztetések után arra jutottunk, hogy vállalom a játékot. Azt mondtam a kapitányoknak, hogy úgy és annyira számítsanak rám, ahogy ők gondolják. Ott leszek a rajton, és továbbra is büszkén fogom hordani a válogatott mezét" – mondta el a Veszprém 37 éves átlövője, Nagy László.

A magyar válogatott vb-kerete

Kapusok: Mikler Roland (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Ferencváros), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Máthé Dominik (Balatonfüredi KSE), Nagy László (Telekom Veszprém)
Irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), LékaiMáté (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Ferencváros), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya), Jamali Iman (Telekom Veszprém), Ligetvári Patrik (Ademar León, spanyol), Szita Zoltán (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Juhasz Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: Csoknyai István és Vladan Matics
Kapusedző: Szathmári János

"Nehéz kérdés, mert több megítélése van a dolognak, de mi azt gondoljuk, hogy a család az első – mondta Kocsis Máté azokról a játékosokról, akiket hazaenged a szakvezetés a világbajnokságról, hogy ott lehessenek párjuk mellett, amikor gyermekük megszületik.

Egyetlen nehézséget az okozhat, ha a három játékosnak egy fontos találkozó előtt egy időben kellene hazajönnie, mondta el Csoknyai István az Origónak. "De ne szaladjunk ennyire előre, mert ha egy kis szerencsénk van, még az is lehet, hogy egyiküket sem kell nélkülöznünk. De ha megtörténne, hogy egy napon, egy fontos mérkőzés előtt kell mindhármuknak haza utazniuk, az valóban nagyon érzékenyen érintené a csapatunkat."

"Bízom benne, hogy a pályán és azon kívül is jól fogok vizsgázni, egyik sem lesz könnyű, de szeretnék mindkét helyzetben maximálisan helyt állni. Az első mindenképpen a család lesz, de tudjuk, hogy az élet nagy rendező, ezért nehéz bármire is felkészülni. Kicsit olyan, mint amikor arra készül a csapat, hogy az ellenfél hatos falat védekezik, aztán nyitott védelemmel találja szemben magát" – festette le a helyzetet egy szemléletes példával az egyik apaszerepre készülő játékos, Lékai Máté.

A kedd délelőtti elnökségi ülésen megválasztották az év legjobb kézilabdázóit, ezek szerint a nők között az FTC Rail-Cargo Hungaria irányítója, Kovacsics Anikó, míg a férfiak között a szegedi átlövő, Bodó Richárd lett 2018 legjobb játékosa.

Férfi világbajnokság, 2019. január 10-27.
Csoportbeosztás:
A-csoport (Berlin): Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, Korea
B-csoport (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán
C-csoport (Herning): Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Koppenhága): Svédország, Magyarország, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Január 11., 18:00: Argentína-Magyarország (tv: M4 Sport)
Január 13., 18:00: Magyarország-Angola (tv: M4 Sport)
Január 14., 15:30: Magyarország-Katar (tv: M4 Sport)
Január 16., 18:00: Magyarország-Egyiptom (tv: M4 Sport)
Január 17., 20:30: Svédország-Magyarország (tv: M4 Sport)
A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.