Vágólapra másolva!
A kapus Bíró Blanka szerint a feszes védekezés lehet a magyar női kézilabda-válogatott erőssége a franciaországi Európa-bajnokságon.

"A múlt heti Möbelringen Kupa nagyon jó felkészülés volt számunkra. Abból kell kiindulni, ahogyan ott védekeztünk és ott folytatni, ahol abbahagytuk.

- nyilatkozta a csapat péntek délutáni edzését követően a montbéliard-i Axone Arenában a Ferencváros kapusa.

Bíró Blanka kapus a magyar válogatott edzésén Montbéliard-ban, a L'Axone sportcsarnokban Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyarok a norvégiai felkészülési tornán az Európa-bajnok házigazdáktól 25-19-re, a világbajnok franciáktól 19-18-ra, majd a dánoktól 23-16-ra kikaptak. A kontinenstorna C csoportjában szombaton Hollandia, hétfőn Horvátország, jövő szerdán pedig Spanyolország válogatottjával találkoznak, a középdöntőbe az első három helyezett jut be.

Bíró Blanka elmondta, hogy pénteken taktikai edzést tartott Kim Rasmussen szövetségi kapitány. A hangsúly ezúttal a támadásokon volt, a játékosok a gyakorlatban is átvették, amit elméletben már tudnak.

"A csarnok és a körülmények kiválóak.

Ezúttal is ki-ki mérkőzésre számítok, hiszen láthattuk, hogy az első meccseken bármi megtörténhet" - magyarázta a kiváló formában lévő kapus.

Az előző Európa-bajnokság ezüstérmesével, Hollandiával a mostani torna selejtezősorozatában kétszer is találkozott a magyar válogatott idén márciusban. Győrben és Eindhovenben is egygólos vendégsiker született, azóta a Győr beállója, Yvette Broch bejelentette, hogy szünetelteti a pályafutását, a Ferencváros beállója, Danick Snelder sérült, a győriek irányítója, Nycke Groot, valamint az FTC-től a német Bietigheimhez távozott Laura van der Heijden nincs olyan jó formában, mint tavasszal, Maura Visser pedig személyes okok miatt hiányzik a tornáról.

A magyar együttesből Hornyák Dóra, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára családalapítás, Kisfaludy Anett, Tomori Zsuzsanna és Klivinyi Kinga sérülés miatt maradt ki, Bódi Bernadett pedig ideiglenesen lemondta a szereplést.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány a magyar válogatott edzésén a L'Axone sportcsarnokban Forrás: MTI/Kovács Tamás

Bíró elárulta, tapasztalt csapattársaival együtt próbálják nyugtatni azokat a játékosokat, akiknek ez az első felnőtt világversenyük.

- vélekedett.

Az FTC kézilabdázója hozzátette, legalább a második hely megszerzése a céljuk a C csoportban.

Csapattársa, Lukács Viktória is azt hangsúlyozta, hogy a Möbelrigen Kupán látott színvonalat kell tartaniuk védekezésben, és abból kellene a támadásaikat felépíteni.

"Nem lehetetlen küldetés a hollandok legyőzése,

az összpontosítás nagyon fontos lesz. Legutóbbi edzésünkön megbeszéltük, a hollandok közül ki mit szeret csinálni, megpróbálunk azokra felkészülni" - magyarázta.

A jobbszélső szerint a norvégiai edzőmeccseken az összeszokottság hiánya miatt a saját helyzetüket nehezítették meg számos eladott labdával, de már ez is alakul, az edzéseken egyre kevesebbszer fordul elő ilyesféle hiba, és reményei szerint az Eb-mérkőzéseken már egy sem lesz.