Vágólapra másolva!
A Hannover-Burgdorffal is azonos csoportba került a Grundfos Tatabánya KC a férfi kézilabda EHF Kupa csoportkörének csütörtöki, bécsi sorsolásán.

A német csapatot jelenleg az Carlos Ortega irányítja, aki 2012 és 2015 között három bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, és egy Bajnokok Ligája-ezüstérmet nyert a Veszprémmel. A spanyol szakember honfitársa, a balszélső Ugalde 2012-től erősítette a veszprémieket, és idén nyáron igazolt a Hannover-Burgdorfba.

Nehéz meccsek várnak a tatabányaikara Forrás: Grundfos Tatabánya Kézilabda Club

A német csapaton kívül a macedón Eurofarm Rabotnik és a horvát RK Nexe szerepel majd a B csoportban.

A Balatonfüred a legnehezebb négyesbe, az A csoportba kerül, mivel a címvédő német Füchse Berlin, az ezüstérmes francia Saint-Raphaël Var HB, valamint a spanyol Logrono La Rioja lesz az ellenfele.
A mérkőzéseket február 9. és március 31. között játsszák, a csoportok első és második helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe.

A selejtezőben harmadik magyar csapatként indult Komló nem jutott a csoportkörbe.