Társoldalunk:

Legyőzte a Szeged a BL-ben a verhetetlennek hitt PSG-t

2018.11.24. 19:19

A MOL-Pick Szeged hazai 33-32-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában, így nincs már veretlen csapat a sorozatban. A magyar bajnoknál többen is remekeltek, így a meccs legjobbjának választott Mirko Alilovic kapus, valamint a tizenegy gólt szserző izlandi szélső, Stefan Sigurmannsson.

A B csoport második helyezettje a csoportelsőt, ráadásul az egész sorozat egyetlen egyetlen hibátlan csapatát fogadta. A magyar bajnokon nem látszott, hogy meg lenne illetődve, és az ötödik percben már 4-1-re vezetett. Támadásban a sérült Jonas Källmant helyettesítő izlandi Sigurmannsson remekelt, míg a kapuban ezúttal nem Marin Sego, hanem Mirko Alilovic mutatott be bravúrokat, többek között Uwe Gensheimer és Mikkel Hansen hetesét is megfogta gyors egymásutánban. 

Mirko Alilovic (középen) nem jött zavarba attól, hogy ezúttal ő kezdett a kapubanForrás: Pickhandball.hu

Negyedóra elteltével 9-8-ra vezetett a Pick, majd gyorsan hozzátettek még kettőt, és a 22. percben újra három gól volt az előny (13-10), Zsitnyikov még emberhátrányban is betalált. Ugyanakkor aggasztó volt, hogy a támadásban és védekezésben is fontos szerepet játszó Jorge Maqueda ekkor már másodszor ült ki két percre, míg a horvát Sostaricot egy Henrik Toft-Hansennel történt ütközés után kellett az öltözőbe kísérni.

A játékrész hajrájában 15-12-nél kétszer is a négy gólos vezetésért támadhatott a Szeged, de ehelyett a negyedik gólját szerző Remili hozta közelebb a franciákat, akiknél Raúl González az utolsó percekre Omayert is lecserélte, aki helyett Corrales fogta az utolsó szegedi lövést, de ettől még a magyar bajnok játékosai vonulhattak nyugodtabban szünetre.

Nem hűltek ki az izmok a szünetben, Balogh Zsolt lőtt nagy gólt, Canellas kínaiból volt eredményes, és a párizsi meccsen hét gólig jutó Bodó Richárd is bekapcsolódott a meccsbe első találatával (19-16). Kapaszkodott persze a PSG, ugyanis az idő teltével a franciáknak is egyre többször juthatott eszükbe, hogy kettővel nyertek otthont (33-31), az egymás elleni eredményekre gondolva pedig nem kellene elengedni a Picket. A 42. percben talán ezért is kért időt Raúl González, amire Bodó Richárd egy üres kapus góllal válaszolt, és először vezetett négy góllal a Szeged (24-20).

Bodó Richárd (itt a Barcelona ellen dob gólt) ezúttal is klasszis teljesítményt nyújtottForrás: DPPI/Javier Borrego

Rosszkor jött Blazevic kiállítása, viszont a legjobbkor Alilovic újabb kivédett hetese – megint a szuper biztoskezűnek számító Gensheimer hibázott –, Balogh Zsolt gólja után pedig már öt gól volt a két csapat között. Védekezésben is nagyon pörgött a Szeged, az egyébként villámgyors PSG szinte képtelen volt gyors indításból betalálni. A franciák a hét a hat elleni játékkal próbálkoztak támadásban, amiből Sagosen többször is eredményes tudott lenni. 

Az 50. percben Gensheimer támasztotta meg csípővel a hatosra ziccerben beugró Pedrót, a spanyol nagyot esett, a német pedig piros lapot kapott. Azzal meg, hogy Sigurmannsson a negyedik hetesét is belőtte, komoly lélektani előnybe kerülhetett a MOL-Pick Szeged. Alilovic 37, míg a túloldalon Omeyer és Corrales 19 százalékkal védett – két klasszisnak régen volt ilyen rossz meccse. A franciákban ekkor Adama Keita tartotta a lelket, aki többször is megverte hazai kapust a bal szélről. 

Mikkel Hansen az utolsó percig harcoltForrás: NurPhoto/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik

Az utolsó két perc Mikkel Hansen talpról elengedett bombájával kezdődött, amivel egy gólra feljöttek a franciák (32-31), Juan Carlos Pastor időt is kért, nehogy a PSG kiénekelje a jól megérdemelt sajtot a szegediek szájából. Hosszú hazai támadással tért vissza pályára a Szeged, aminek a végén Balogh Zsolttal szemben védekeztek a hatoson belül, a megítélt hétméterest pedig kíméletlenül bevágta Sigurmannsson – nyolcból nyocnál járt az izlandi, akinek három akciógólja is volt.

Eredmény, BL, csoportkör, 9. forduló:
MOL-Pick Szeged–Paris Saint-Germain 33-32 (16-14)
a Szeged gólszerzői: Sigurmannsson 11, Canellas 4, Bodó 4, Bánhidi 3, Balogh 3, Gaber 3, Maqueda 2, Zsitnyikov 2, Pedro 1