Vágólapra másolva!
A Fehérvár AV19 saját közönsége előtt kétgólos hátrányból fordított és győzött 4-2-re a sereghajtó Villach ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) pénteki játéknapján.

Az első harmad vége előtt 30 másodperccel lendületből érkeztek a vendégek, amikor Felix Maxa csúsztatta be a korongot a sarokba (0-1). A második felvonásban a vendégektől Goumas, Alderson, illetve Alexander Lahoda került helyzetbe, végül utóbbi ütötte át a pakkot Carruth lábai között, ezzel kettőre növelve a fehérmezesek előnyét (0-2) – számolt be a fehérvári klub honlapja. Nem kellett sokat várni a Fehérvár AV19 válaszára, Down szabálytalansága után fórban Kuralt keresztpasszát

Andrew Sarauer juttatta a villachi ketrecbe (1-2). Alig két perccel később Mike Caruso bombájába ért bele Erdély Csanád, aki egyenlíteni tudott (2-2).

A Fehérvár AV19 4-2-re győzött a sereghajtó Villach ellen Forrás: Fehérvár AV19/Facebook

Az utolsó harmadra pedig még két hazai gól maradt:

előbb Timotej Sille indulhatott meg, és egy kapushibát kihasználva a hosszú felsőbe lőtte a korongot (3-2), majd a végén az üres kapura Eric Meland találtba, ezzel 4-2-es hazai siker született péntek este a Raktár utcában.

Eredmény:
Fehérvár AV19-EC Panaceo VSV (osztrák) 4-2 (0-1, 2-1, 2-0)
a Fehérvár gólszerzői: Sarauer (27.), Erdély (30.), Sille (55.), Meland (60.)

A Ferencváros egymást követő 19 megnyert mérkőzés után kikapott a jégkorong Erste Ligában:

a ligacsúcsot jelentő sorozatnak a Dunaújváros vetett véget 3-2-es fővárosi győzelmével pénteken.

A zöld-fehérek veresége miatt a Csíkszereda a tabella élére állt, igaz, két meccsel többet játszott riválisánál. Az erdélyiek egymást követő második mérkőzésükön ütöttek nyolc gólt, a Dunaújváros hétfői 8-2-es legyőzése után ezúttal a záró harmadban gáláztak a Vasas ellen aratott 8-3-as siker alkalmával.

Eredmények:
Sport Club Csíkszereda (román) - Schiller-Vasas HC 8-3 (1-2, 2-1, 5-0)
Gyergyói HK (román)-EV Vienna Capitals II (osztrák) 5-2 (2-0, 2-1, 1-1)
FTC-Telekom - Dunaújvárosi Acélbikák 2-3 (1-2, 1-0, 0-1)
UTE-Corona Brasov (román) 0-3 (0-0, 0-2, 0-1)