Vágólapra másolva!
Kovacsics Anikó, a magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya szerint rendkívül motiváltan készülnek a jövő csütörtökön kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra.

A Ferencváros irányítója az M1 aktuális csatornán szerdán úgy nyilatkozott, a csapat elsődleges célja, hogy megtegye az első lépést, vagyis továbbjusson a csoportjából, de összességében jobb szereplést remél, mint az utóbbi időben.
A magyarok a világbajnokságon 2015-ben a 11., tavaly a 15. helyen végeztek, az előző kontinenstornán pedig 12. helyezettként zártak.

- mondta a 27 éves kézilabdázó, akinek ez lesz a nyolcadik felnőtt világversenye.
A franciaországi Európa-bajnokságon a magyar csapat jövő szombaton játssza első mérkőzését a C csoportban, Montbéliard-ban, ahol sorrendben Hollandiával, Horvátországgal és Spanyolországgal találkozik.

Kim Rasmussennek szinte teljesen új csapatot kell építenie Forrás: MKSZ/Kovács Anikó

A keret tagjai szinte minden hónapban együtt töltöttek egy-két napot, ennek ellenére Kim Rasmussen szövetségi kapitánynak a közvetlen felkészülés során a hiányzók miatt ismét a csapatépítéssel kell foglalkoznia.

Hornyák Dóra, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára családalapítás, Kisfaludy Anett és Tomori Zsuzsanna sérülés miatt nem játszik, Bódi Bernadett pedig ideiglenesen lemondta a szereplést.

"A védekezést évek alatt is nehéz úgy összerakni, hogy teljesen jól működjön, és nekünk most ismét új felállásban kell játszanunk. Sok munkát kell beleraknunk, mert nagyon nehéz dolgunk van" - fogalmazott Kovacsics.
Elárulta, a szűkített keretben van olyan játékos is, aki ezt megelőzően még a válogatott edzőtáborozásain sem vett részt.

Kovacsics Anikó túllépett a holtponton Forrás: Kovács Anikó/Magyar Kézilabda Szövetség

Az irányító nehéz őszi idényt tudhat maga mögött, mivel a bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is helyt kellett állnia a Ferencvárossal, amelyet szintén számos sérülés sújt.

- mondta.
Hozzátette, nagyon jó érzés belegondolni, kik voltak eddig a magyar női válogatott csapatkapitányai, akiknek a nyomdokába lépett. A mostani keret tagjai közül Kovacsics szerepel a legrégebben a nemzeti csapatban, és reményei szerint tapasztalatával tud is segíteni a társainak.

A magyar válogatott csütörtöktől vasárnapig az Oslóhoz közeli Fornebuban sorra kerülő hagyományos Möbelringen Kupán készül, és sorrendben az Európa-bajnok norvégokkal, a világbajnok franciákkal, majd a dánokkal mérkőzik meg.