Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) 300 millió forint összegű támogatásból valósította meg a fejlesztést a Széchenyi 2020, Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében.

Az MNV Zrt. felelős állami vagyonkezelőként vissza nem térítendő európai uniós támogatásból végezte el a budapesti Elek Gyula Aréna teljeskörű energetikai korszerűsítését. Ennek köszönhetően egy modern, XXI. századi igényeket kielégítő létesítményt működtethet tovább a Ferencvárosi Torna Club.

Az esemény lezárásaként csütörtökön délelőtt tartott sajtótájékoztatót a budapesti zöld-fehér egyesület. Major János, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. főigazgatója úgy fogalmazott,

- utalt a viágelitbe tartozó női kézicsapatra. Major János kiemelte, a projekt az elejétől a végéig a tervek szerint haladt, a januárban megkezdett munkát sikerült befejezni a tél beállta előtt. Kiemelte továbbá, hogy a munkálatokkal párhuzamosan a játékosok edzeni is tudtak, így minimális kellemetlenségek mellett zajlott a felújítás.

Elkészült az Elek Gyula Aréna energetikai korszerűsítése, amelyről sajtótájékoztatót tartott az MNV Zrt. és a Ferencvárosi Torna Club Forrás: Nba

A beruházás eredményeként az építészeti és épületgépészeti átalakítások mellett a kapcsolódó villamossági fejlesztések is megtörténtek.

Nemcsak a tetőszerkezet és a homlokzat szigetelése készült el, de az épület korábbi nyílászáróit új, kiváló hőszigetelésűekre cserélték. Felújításra került a légtechnikai és fűtési rendszer is,

már korszerű kondenzációs kazán biztosítja a téli időszakban a megfelelő hőmérsékletet.

Az épület energiatakarékossága megfelel napjaink elvárásainak, a létesítmény energiafelhasználásának racionalizálása összhangban van a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban meghatározott eredményekkel és a környezetvédelmi célkitűzésekkel egyaránt.

A korszerűsítésnek köszönhetően a kézilabda csarnok hővesztesége jelentősen kevesebb lesz, az üzemeltetési költségek lényegesen kedvezőbbé válnak.

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke hálát mondott az MNV Zrt.-nek a profi hozzáállásért, illetve amiért a megbeszélt ütemben zajlottak a munkálatok. Megjegyezte, valóban nagy segítség volt a klub részére, hogy nem kellett elköltöznie az arénából, hiszen napi szinten több mint 300 utánpótláskorú játékos, valamint két felnőtt csapat edz és játssza bajnoki mérkőzéseit a létesítményben.

Mint mondta, a felújítás a játékosok mellett a szurkolóknak is jobb környezetet biztosít majd a szurkolásra. Végül köszönetet mondott a Ferencváros projektben résztvevő munkatársainak, akik nélkül korántsem ment volna ilyen gördülékenyen a korszerűsítés.