Vágólapra másolva!
Csoknyai István, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, szép ajándékot kapott a születésnapján, mivel csapata nyolc góllal legyőzte Szlovákia együttesét a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, szerdán Érden.

- nyilatkozta a lefújás után az 54 éves edző, aki a 2009-2010-es időszakot követően másodszor irányíthatja a válogatottat.

Csoknyai István szövetségi kapitány győzelemmel ünnepelte 54. születésnapját Forrás: MTI/Kovács Tamás

A 30-22-re megnyert meccsről elmondta, nagyon stabil volt csapata védekezése, hiszen készültek rá, hogy a szlovákok a támadások során előszeretettel játszanak kapus nélkül, létszámfölényben, illetve gyakran két beállót szerepeltetnek egyszerre.

"A kontrajátékunk akadozott, hazai pályán bátrabbak is lehettünk volna,

támadásban azonban alapvetően szellemesen, olykor szép megoldásokkal, jól teljesítettünk, jó motivációval, jó hozzáállással" - értékelt a kapitány.

"Ez egy hosszú és remélem szép sorozat kezdete volt, a szlovákoktól azt kaptuk, amit vártunk" - fogalmazott a második félidőben remek teljesítményt nyújtó kapus, Székely Márton. Elmondta, a védőtársak rengeteget segítettek neki, és bár kicsit sajnálja, hogy a szlovákok a szünet után sokat támadtak hét a hat ellen, így sok gólt szereztek betörésekből, összességében hátul jól működött a csapat.

Székely Márton teljesítményét is dicsérte a szövetségi kapitány Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Hiányérzet persze mindig van bennem, remélem, az olaszok ellen még ennél is jobban fogunk játszani" - utalt a következő, szombati selejtezőre a Tatabánya játékosa.

Ilyés Ferenc, aki elsősorban védekezésben segíti a csapatot, hozzátette, a hangulat remek volt az elmúlt három napban, a fiatalok rendkívül motiváltak, és bízik abban, hogy a selejtezők jól fogják szolgálni a világbajnoki felkészülést is.

Lékai Máté kiemelte, nagyon hatékonyak voltak támadásban, kevés technikai hibát vétettek - a szlovák kapusoknak összesen csupán három védésük volt -, így az első félidőben olyan különbséget tudtak kialakítani, aminek köszönhetően a szünet után nyugodtan játszhattak.

A nyolc selejtezőcsoport első és második helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik jut ki a norvég, svéd, osztrák közös rendezésű Európa-bajnokságra. A csoport-harmadikok rangsora az első és a második helyezettek elleni mérkőzések alapján készül majd el.

A tornát 2020. január 10. és 26. között Göteborgban, Malmőben, Stockholmban, Grazban, Bécsben és Trondheimben rendezik, így a három házigazda, Svédország, Ausztria és Norvégia válogatottja, valamint a címvédő Spanyolország automatikusan tagja a mezőnynek, amely első alkalommal lesz 24 csapatos.

A magyar válogatott további mérkőzései:
2. forduló, október 27., szombat: Olaszország-Magyarország, Padova 18.45
3. forduló (2019. április 10. vagy 11.): Oroszország-Magyarország
4. forduló (2019. április 13. vagy 14.): Magyarország-Oroszország
5. forduló (2019. június 12. vagy 13.): Szlovákia-Magyarország
6. forduló (2019. június 15. vagy 16.): Magyarország-Olaszország