Vágólapra másolva!
Ugyan kétszer is lemondta már a válogatottságot a 201-szeres válogatott kézilabdázó Nagy László, az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, nagyon szívesen visszatérne a nemzeti csapathoz a világbajnokságra, akár játékosként, akár csapatvezetőként, vagy bármilyen más formában.

A Veszprém átlövője először tavaly ősszel köszönt el a magyar válogatottól, de később újra címeres mezt húzott a Szlovénia elleni vb-selejtezőkre. Az akadályt sikeresen vette a válogatott, amely ott lesz a német-dán közös rendezésű világbajnokságon 2019 januárjában. Nagy László ugyan csak a kvalifikációra vállalta a visszatérést, most ismét jelezte: a Magyar Kézilabda Szövetség bármikor számíthat rá.

Lehet, hogy látjuk még Nagy Lászlót a válogatott mezében Forrás: MTI/Illyés Tibor

„A visszatérésem nem személyhez kötött, a csapat és a magyar kézilabda érdekeit tartom fontosnak, mindegy, hogy a szövetségi kapitány Xavi Sabaté, Csoknyai István vagy anyukám esetleg. Nem az a lényeg, hogy ki, hanem miben tudnék segíteni.”

És hogy mit gondol a csapat januári esélyeiről?
„Az mindenképpen elvárható, hogy a csoportból továbbmenjünk, illetve a keresztbejátszásnál is olyan ágra kerültünk, ahol nem verhetetlen ellenfeleink vannak.

A magyar válogatott október 24-én Szlovákia ellen kezdi meg az Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatát, három nappal később pedig Olaszországba látogat. Az biztos, hogy Nagy László nélkül.