Két meccsre neveztek ki férfi kézikapitányt

Csoknyai István U18-as kézilabda kapitány
Bécsújhely, 2010. január 19. Csoknyai István magyar szövetségi kapitány (piros) és a csapat tagjai örülnek egy gólnak a férfi kézilabda Európa-bajnokság D csoportjában a Franciaország-Magyarország mérkőzésen. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy a soron következő két Eb-selejtezőre Csoknyai Istvánt kéri fel a magyar férfi kézilabda-válogatott irányítására.

Mint ismeretes, a jövőben nem Ljubomir Vranjes irányítja a magyar férfi kézilabda-válogatottat, a szövetség, az MKSZ és a szakember közös megegyezéssel bontott szerződést egymással. Az utód megtalálása sürgős feladat, hiszen a csapat október 24-én Szlovákia ellen megkezdi a 2020-as Európa-bajnokságra a selejtező sorozatot. A fő cél ugyanakkor a jövő januári világbajnokság, amely komoly lépést jelenthet a tokiói olimpiai kvalifikáció felé.

E két feladatot mérlegelve az MKSZ elnöksége úgy határozott, hogy a soron következő két Eb-selejtezőre Csoknyai Istvánt kéri fel a válogatott irányítására. Csoknyai munkájára az azt követő időszakban is számítanak a nemzeti együttesnél, hogy milyen titulussal és stáb tagjaként, arról napokon belül döntés születik.