Vágólapra másolva!
Jelentősen átalakított, fiatal csapattal szeretne bizonyítani a Debrecen a vízilabda ob I 2018/2019-es szezonjában - hangzott el a klub keddi, debreceni sajtótájékoztatóján.

Becsky István, a DVSE elnöke elmondta: a tavaly 8. helyen végzett együttesből nyolcan távoztak, helyükre csak négy új játékost igazoltak.

A keretet az eddig az utánpótláscsapatokban edződő debreceni fiatalokkal töltötték fel, összesen 11 saját nevelésű vízilabdázóval vágnak neki a szezonnak

- hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az idei bajnokságot átmeneti évnek tekintik, így konkrét célt nem is állítottak a csapat elé. Kiemelte: tudatos lépés volt, hogy a debreceni fiataloknak teret adnak az ob I-es keretben, szeretnék bizonyítani, hogy ezzel a koncepcióval is jó eredményt lehet elérni.

Miroslav Bajin eddig az utánpótlásban dolgozott Forrás: vizipolo.hu

- fogalmazott a klubelnök, aki szerint a csapat új trénere, az évek óta a debreceni utánpótlásban dolgozó Miroslav Bajin "megérett" az új feladatra. A szerb vezetőedző elmondta: mivel a tavalyi keretből csak öten maradtak, ráadásul sok a még rutintalan fiatal, időre van szükségük, hogy összeálljanak. Ugyanakkor olyan csapatot ígért a szezonra, amely lendületes vízilabdát játszik, és "harapni fog"".

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere kiemelte: a sport az önkormányzat számára stratégiai kérdés, az élsportot idén csaknem 300 millió forinttal támogatják, ebből az összegből a DVSE 50 millió forintot kapott.

A keretből az átigazolási időszakban több meghatározó játékos távozott.

Kállay Márk a Ferencváros együtteséhez, Lévai Márton az OSC-hez igazolt, Dimitrije Obradovic pedig Montenegróban folytatja. Az OSC-től érkezett a DVSE új csapatkapitánya, Kovács Gábor, leigazolta a klub Dőry Farkast, aki az előző idényben a Partizan Beograd játékosa volt, az olasz Giorgo La Rosát a Catania együttesétől, Kósik Somát pedig Miskolcról szerződtették. A DVSE szombaton Tatabányán kezdi a bajnokságot.