Vágólapra másolva!
Egy félidőn keresztül parádésan játszott a Sopron Basket Jekatyerinburgban az UMMC Kupa döntőjében a házigazda orosz csapat ellen, de a Jekatyerinburg a második félidőben bedarálta a magyar bajnokcsapatot  és 68-56-ra nyert. Az orosz bírók mindent megtettek, hogy ne szülessen újabb meglepetés, a 12 pontos vereségből pedig egészen biztosan tanulni fog a magyar csapat.

Török Zoltán ügyvezető igazgató arcán volt egy kis izgalom szerdán. Nemcsak azért, mert a Sopron Basket Euroliga-ezüstérmes kosárcsapata a világ legjobb klubegyüttese, az UMMC Jekatyerinburg ellen készült az oroszországi négyes torna döntőjére, hanem azért, mert

ezen a napon kellett Bécsben landolnia a Sopron kétszeres világbajnok amerikai légiósának, Candice Dupree-nek.

Egy órával a jekatyerinburgi döntő előtt Török feszültségének fele tovaszállt, amikor megkapta ezt a fényképet.

A kétszeres világbajnok, Candice Dupree megérkezett Sopronba Forrás: Sopron Basket

Ezzel a soproni kirakós utolsó darabja is a helyére került, innentől kezdve az lesz a feladat, hogy a magyar csapat spanyol edzője, Roberto Iniguez a lehető leghamarabb beillessze a keretbe az amerikait. Ismerve a baszk edző mentalitását és Dupree profizmusát, ezzel aligha lesz gond.

A fénykép kézhezvétele után semmi akadálya nem volt annak, hogy a Jekatyerinburg elleni döntőre koncentráljunk.

Egy év alatt ez volt a harmadik olyan meccs, amelyet a két csapat egy-egy sorozat, vagy torna döntőjében vívott egymással.

2017 szeptemberében első külföldi klubcsapatként a Sopron nyerte meg az UMMC Kupát, hazai pályán legyőzve a Jekát. Idén áprilisban az Euroliga döntőjében Sopronban az oroszok voltak a jobbak, most pedig jöhetett a harmadik felvonás.

A jekatyerinburgi csarnok egy órával a kezdés előtt Forrás: Török Zoltán

A döntőt amúgy úgy is nézhettük, hogy

a magyar bajnokcsapat az orosz válogatott ellen lép pályára.

A házigazda legjobb öt játékosa vagy a tenerifei világbajnokságon pattogtat, vagy még nem érkezett meg az Ural mellé. A spanyol Alba Torrens és a belga Emma Meesseman a vb-n játszik. Az amerikai irányító (és magyar útlevéllel is rendelkező) Courtney Vandersloot, Kayla McBride és Jonquel Jones még nem landolt az orosz városban. Ettől nem feltétlenül kellett szomorúnak lennünk, de a Jekatyerinburg nélkülük is bombaerős kerettel lépett pályára. Mi pedig úgy álltunk fel, hogy

Fegyverneky, Határ, Crvendakics, Zahui és Turner volt ott a kezdőben.

Yvonne Turner triplájával indult és Dubei Debóra hármasával zárult az első negyed, amelyet a Sopron 15-12-re nyert meg. A két távoli dobás között láttunk egy remekbeszabott Határ Bernadett betörést és ziccert, egy szép Crvendakics labdaszerzést, kőkemény soproni védekezést és néhány olyan orosz támadást, amelyet az ellenfél azért nem tudott befejezni, mert lejárt a támadóideje. A magyar csapat nagyszerűen játszott,

pedig a Sopron edzésből jött erre a meccsre is -

Iniguez mester reggel biztos, ami biztos alapon még lenyomott a lányokkal egy tréninget. Az mindenesetre biztató volt, hogy a Jeka csak az 5. percben tudta átvenni a vezetést, de megtartani már nem sikerült nekik.

Az oroszok idegesek voltak, ők mindenképpen szerették volna otthon tartani a kupát. A második negyed elején is azt láttuk, hogy a Sopron hibára kényszeríti a Jekát, miközben az orosz bírók - szintén a biztos, ami biztos alapon - fújtak egy-két érdekeset. Megfagyott az állás, másfél percig egyetlen pont sem született, majd az UMMC 14-15-re zárkózott fel.

Kőkemény fizikális játék zajlott, a védőlepattanókat jól szedte a Sopron.

Majd jött a 15. perc, amikor a svéd Amanda Zahui két ziccert is bevágott, 21-16-os soproni vezetésénél a hazaiak spanyol edzője, Miguel Mendez időt kért.

Óriási küzdelem jellemezte az első félidőt Forrás: Origo

Az oroszok két ásza, Musina és Vadejeva ekkor 4-4 pontnál tartott. Az orosz időkérés használt, mert a Sopron kapott négy pontot (20-21), majd Crvendakicsot nyomták orrba a palánk alatt. A két büntetőt bedobta, majd egy triplapárbajból is jól jöttünk ki - Zahui hármasa élményszámba ment.

Két perccel a nagyszünet előtt 30-25-re vezetett a magyar csapat,

de a Jeka pillanatok alatt ledolgozta ezt, így 30-30-as állásnál Roberto Inigueznek kellett időt kérnie.

A nagyszünetre maradt egy pont előny, 30-31 volt az állás, a Sopron az első félidőben remekül védekezett és nagyon kevés hibával játszott világhírű ellenfelével szemben.

Óriási adok-kapokkal indult a második félidő, az orosz csapat nagyon hosszú idő után vette át ismét a vezetést, de Határ egyenlített és már hat pontnál járt.

A fiatal magyar center nagyot dolgozott, védekezésben kőkeményen kellett tartania az oroszokat.

A 25. percben Zahui két büntetőjével ismét a Sopron vezetett (37-35), tehát szinte kézenfogva harcolt egymással a két topcsapat. Az oroszok világklasszisa, Musina csak büntetőkből volt eredményes nyolc pontból hatot így szerzett. Aztán jött egy nehezen feledhető pillanat. Turner szinte már lehetetlen helyzetből, hat másodperccel a támadóidő vége előtt mentett meg egy labdát, majd a dudaszó pillanatában Határ ezt is bevágta. Enyhe ellenszélben ment a csata, majd Salvadores büntetőkből szerezte első pontjait.

Az UMMC a szerencsét is kézenfogta, amikor egy dudaszós hármassal 45-41-re ellépett.

Beljakova nagyon belejött, újabb tripla 48-43, majd az orosz bírók megint abban a pillanatban néztek félre, amikor a hazai csapatnak nagy szüksége volt erre. A harmadik negyed utolsó két perce nem a magyar bajnokról szólt, az oroszoknak viszont minden beesett, így Roberto Inigueznek 50-43-as Jeka vezetésnél időt kellett kérnie. 9-0-s rohamot produkáltak az oroszok, ekkor nem volt ellenszere a Sopronnak.

A harmadik negyedet kilenc ponttal, 22-13-ra nyerte meg az UMMC.

A soproni Yvonne Turner dob büntetőt Forrás: Origo

Zahui gól + faultja után 52-47, de Vadejeva ekkorra már nagyon beindult. 56-47-es orosz vezetésnél Fegyverneky hármasa hozta vissza a reményeket.

A dobásokkal ekkor hadilábon álló Sopron belement az UMMC által diktált rohanásba és ebből az oroszok jöttek ki jobban.

Vadejeva újabb két kosara után időt kellett kérnie a magyar csapatnak - az orosz tehetség ekkor már 20 dobott pontnál tartott.

Hat perccel a vége előtt 60-52 volt az állás, innen már csak egy valószínűtlen soproni feltámadás segített volna a magyarokon. A sárga-zöld mezes alakulat nem adta fel, de sem a közeli, sem a középtávoli, sem a távoli dobások nem mentek be. Nem sok hiányzott a pontszerzésekhez, de vagy kipattant, vagy lepattant a labda.

Magyarán szólva: semmi sem ment be.

Végül az UMMC 68-56-ra nyert és visszavette a Soprontól a serleget. Tisztességesebb játékvezetés esetén talán szorosabb lett volna a meccs, de a második félidőben a soproni lányok dobóformája alaposan visszaesett és a Jekatyerinburg a bírókkal együtt végül bedarálta a magyar csapatot.

A Sopron Basket ezüstérmes lett az UMMC Kupán, az érmeket Szűcs Szergej magyar konzul adta át Forrás: Török Zoltán

Női kosárlabda UMMC Kupa, döntő: UMMC Jekatyerinburg-Sopron Basket 68-56 (12-15, 18-16, 22-13, 16-12). A Sopron legjobb dobói: Crvendkaics 13, Zahui 11, Határ 10.