Vágólapra másolva!

Élőben látható a kosárlabda élvonal összes bajnoki mérkőzése

A magyarországi csapatsportok közül elsőként a digitális tartalomszolgáltatás piacára lép a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége - derül ki a szövetség közleményéből.

Az Antenna Hungáriával együttműködve a sportág élvonalának valamennyi mérkőzését (az M4 által közvetített bajnokik kivételével) élőben közvetítik a MindiGo Sport segítségével.

"Az MKOSZ az elmúlt évben a legtöbb csarnokban kiépítette azt a kamerarendszert, mellyel közvetíteni tudjuk a mérkőzéseket - mondta Bodnár Péter, a szövetség főtitkára. - A rendszer egyéves teszten van túl, többek között ennek segítségével közvetítettük az elmúlt szezonban a soproni női kupadöntő mérkőzéseit. A mérkőzések visszanézhetőek lesznek, archívumként is szolgálnak, tehát megtekinthetők az esetleg időhiány miatt elmulasztott meccsek is.

A MindiGo Sport és az MKOSZ új szolgáltatása október végéig ingyenesen vehető igénybe, utána viszont csak az elfőzetéssel rendelkezők nézhetik meg a bajnokság találkozóit. Azokból a csarnokokból, ahol a technikai feltételek maradéktalanul adottak, már a hét végétől, a bajnoki idény nyitányától elindul a szolgáltatás.