Kézilabda-BL: a MOL-Pick Szeged legyőzte az előző kiírás döntősét!

Szeged, 2018. szeptember 23. A szegedi Jonas Källman (b) és Arnaud Siffert, a francia Nantes kapusa (j) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában játszott MOL-Pick Szeged - HBC Nantes mérkőzésen Szegeden 2018. szeptember 23-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A magyar bajnok, MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában hazai pályán 30-28-ra legyőzte az előző kiírás döntősét, a francia HSB Nantes-ot. A vendégek a második félidőben többször is vezettek négy góllal, azonban a hazaiak több kiemelkedő egyéni teljesítmény - főleg a kapus, Marin Sego, és a második féidőben nyolc gólt szerző Bodó Richárd érdemel említést -, valamint nagyszerű csapatmunka révén vissza meg tudták fordítani a mérkőzést. A Szeged így továbbra is hibátlan a BL-ben.

A BL idei kiírásában már nehéz bármelyik meccset kiemelni a hétvége a találkozói közül, de az tény, hogy a Szeged és az előző kiírás ezüstérmesének, a Nantes-nak a találkozója kiemelt fontosságú volt. A magyar bajnok az első körben győzni tudott Eszéken a PPD Zagreb ellen (24-23), míg a Nantes hazai pályán kikapott attól a Flensburgtól, amelyiket szombaton legyőzték a horvátok. Azaz a Pick azzal a tudattal vágott neki a meccsnek, hogy győzelme esetén a dán Skjernnel párban vezetheti a B-csoportot.

Kézzel-lábbal ügyeskedő franciák a meccs előtt:

A Nantes-ban két kedves ismerős is helyet kapott: a magyar válogatott Faluvégi Rudolf, illetve a Veszprémben is éveket töltő, elnyűhetetlen macedón átlövő, Kiril Lazarov. A Szeged keretében ezúttal csak három magyar játékos - Bánhidi Bence, Balogh Zsolt és Bodó Richárd - kapott helyet. Az előző idényben a Nantes oda-vissza legyőzte a Szegedet (30-26-ra kint és 33-30-ra a Tisza-parton), azaz volt miért elégtételt venni.

Balogh kiharcolt és Sigurmannsson kihagyott hetesével kezdődött a meccs, amire Tournat válaszolt góllal. A második büntetőt - amit Källman harcolt ki - már Canellas lőtte, és nem is hibázott. Kicsit idegesen kezdett a Szeged, a jónál is jobb helyzeteket kerestek, aminek persze hibázás lett a vége, így a támadásokat megfontoltan építgető franciák vezettek.

De csak addig, amíg ki nem állították a hazaiaktól Zsitnyikovot, és a Pick 2-0-ra meg nem nyerte a két perces etapot (5-4).

Az újabb kétpercet - Bánhidit küldték ki - már 0-1-el hoztuk le, miután Canellas hetesét megfogta Siffert, majd a 40 éves francia kapus Sostaric szélső kísérletét is hárította. Bombac hetesénél már nem volt esélye, így a 19. percben először vezetett két góllal a magyar bajnok (8-6).

Három perccel később viszont már vezettek a vendégek, amiben nagy szerepe volt a 15 hazai lövésből 7-et megfogó (44 százalék) Siffert kapusnak, illetve annak, hogy a szegedi lövőket igen hatékonyan vették ki a támadójátékból.

Siffert kapus minden rutinját mozgósította az újszegedi csarnokban:

Működött viszont a beállójáték, Bánhidi után Gabert is rendre sikerült jó labdákkal megtalálni. És ne hallgassuk el, hogy Marin Sego is remekelt a hazai kapuban!

Carlos Pastor kégólos vendég vezetésnél (9-11) kért időt a 28. perc elején, és Jorge Maqueda lőtt is egy gólt, de aztán Bombac is elhibázott egy hetest, de sikerült mínusz eggyel zárni az első 30 percet miután egy francia labdavesztésből Mario Sostaric vágta a labdát saját kilenceséről a franciák kapujába.

Az első félidő statisztikái:

Kapusbravúrokkal és gólváltással indult a második félidő, majd gyors egymásutánban hármat lőttek a franciák (kettőt Emonet, egyet Lazarov), és hirtelen négy góllal vezettek a vendégek (12-16). Harmincöt percet kellett várni, hogy Bodó Richárd keze először elsüljön, de ettől még nem volt olajozott a szegedi támadójáték. A védekező specialistának tartott Maqueda góljaival tartotta lépést a Pick, de nem nagyon tudtak közelebb kerülni a vendégekhez.

Nyolc és fél perc alatt nyolc gólt kapott a Szeged, míg az első harminc percben, ugye, tizenkettőt (16-20).

Sigurmannsson újabb hetest hibázott, Pastor pedig lekapta a pályáról a zágrábi meccshez hasonlóan nagyon sokat hibázó Bombacot, és, ha Bodó nem kezdi meg a termelést (tizenkét perc alatt négy lövésből négy gól), akkor nagy bajban lettek volna a hazaiak.

Jonas Källman és Siffert csatáit rendre a szegedi szélső nyerte Forrás: MOL-Pick Szeged

Pastor időt kért, és ezúttal célba értek az utasítások, zsinórban három gólt lőve a Szeged máris ott volt a Nantes nyakán (21-22).

Nem jött jókor Källman kiállítása, amire szerencsére a másik oldalon is fújtak egy kétpercet, így a Szeged tartani tudta a lépést. Az 50. percben Faluvégi is meglőtte első gólját a vendégeknél, és míg az egyik oldalon Lazarov, addig a másikon a hetedik gólját szerző Bodó nem tudott hibázni. Nyolc perccel a vége előtt Sego hetest fogott, majd egy átlövést is kitolt a kapufa mellől, a Szeged pedig az egyenlítésért támadhatott, és 9-9 után az 55. percben újra egyenlőt mutatott a nagyóra (27-27).

Két és fél perccel a lefújás előtt Sostaric révén visszavette a vezetést a Szeged,

ráadásul a hátralévő időből két percet emberelőnyben játszhatott volna, ha Blazevicet is ki nem szórják a játékvezetők. A 38 százalékkal védő Sego ziccert fogott, Pastor pedig 61 másodperccel a meccs vége előtt újra időt kért. Maqueda kínaiból meglőtte a 30.-at, Sego pedig egy újabb védéssel lezárta a meccset. A MOL-Pick Szeged legyőzte az előző kiírás döntősét!

Vasárnapi eredmények:

Eredmény, BL-csoportkör, 2. forduló:
MOL-Pick Szeged–HBC Nantes 30-28 (11-12)
a magyar csapat gólszerzői: Canellas 5, Källman 5, Zsitnyikov 1, Bánhidi 2, Bombac 1, Gaber 1, Maqueda 5, Sostaric 2, Bodó 8

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Barcelona 10 9 1 0 341-287 54 18
V
GY
GY
GY
GY
2.
SC Magdeburg 10 8 2 0 315-279 36 16
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Veszprém 10 7 3 0 350-318 32 14
GY
GY
GY
V
V
4.
Montpellier 10 5 5 0 293-282 11 10
V
GY
GY
V
GY
5.
GOG 2010 10 5 5 0 309-319 -10 10
V
V
V
GY
V
6.
Orlen Wisla Plock 10 3 7 0 271-280 -9 6
GY
V
V
GY
GY
7.
Porto 10 3 7 0 290-341 -51 6
GY
V
V
V
V
8.
Celje Pivovarna Lasko 10 0 10 0 292-355 -63 0
V
V
V
V
V