Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott egy győzelemmel és egy vereséggel indította a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörét. A parádés hollandiai siker után Sztojan Ivkovics csapata minimális különbséggel, óriási csatában veszített Debrecenben a világklasszisokkal érkező olasz válogatott ellen, így jelenleg a J csoport negyedik helyén áll azonos mérleggel a még továbbjutó harmadik Lengyelországgal. Nézzük, mi történt eddig és mi vár még a csapatra a következő négy fordulóban.

A válogatott 2017-ben kezdte meg a kvalifikációs szériát, a C csoport harmadik helyén végzett három győzelemmel és ugyanennyi vereséggel. Litvániával és Lengyelországgal együtt bekerült a J jelű hatosba, ahol csatlakozott a D kvartett három továbbjutója, Olaszország, Hollandia és Horvátország, az előző időszak eredményeit mindenki hozta magával.

A második kör két fordulója után mindössze annyi dőlt el, hogy Litvánia biztosan kijutott a 2019-es kínai világbajnokságra, ugyanis eddig mind a nyolc mérkőzését megnyerte, de ebben nincs is semmi meglepő, az ország tradicionálisan a világ kosárlabdájának meghatározó szereplője. A második és a harmadik hely még kiadó, igaz, az olaszok kisebb lépéselőnybe kerültek a többiekkel szemben.

Hatalmas fegyvertény, hogy a hollandokat sikerült legyőzni pénteken idegenben, ugyanis előtte még nem kaptak ki otthon, az olaszokat, a horvátokat és a románokat is megverték.

Az, hogy hétfőn az olaszoktól vereséget szenvedtünk, egyáltalán nem a világ vége, inkább mondható papírformának, ahogy az is, hogy kétmeccses fórjuk van az üldözőkkel szemben a második helyen. A harmadik, még vb-t érő pozícióért öldöklő csata várható, a csoport jelenleg így fest:

  1. Litvánia, 8-0-s mérleg, már biztosan ott lesz a vb-n
  2. Olaszország, 6-2
  3. Lengyelország, 4-4
  4. Magyarország, 4-4
  5. Hollandia, 3-5
  6. Horvátország, 3-5

Az nem igazán jött jól, hogy az NBA-játékosokkal felálló horvát válogatott kikapott hétfőn Lengyelországban, mivel az egymás elleni meccsek eredménye (idegenben 70-60-as vereség, itthon 64-57-es győzelem) a lengyeleknek kedvez. De ennyire még kár előreszaladni, annak örülhetünk, hogy egyelőre a saját kezünkben van a sorsunk.

A bravúr még mindig elérhető közelségben van a kosárválogatott számára Fotó: Mudra László - Origo

A következő mérkőzést november 29-én játssza a magyar csapat Horvátországban, amely talán az eddigi legfontosabb lesz. Déli szomszédaink rettenetesen szenvednek az egész sorozatban, már a továbbjutásuk is hajszálon múlt Románia ellen, ráadásul amikor nem számíthatnak az NBA-ben és az Euroligában játszó sztárjaikra, akkor bőven verhetőek. Szerencsére ellenünk nem lesznek ott, mivel akkor már javában zajlik az észak-amerikai profiliga, a klubok pedig soha nem engedik el európai játékosaikat holmi vb-selejteztőkre. Az Euroligát üzemeltető ULEB pedig és a kosaras világszövetség (FIBA) között pedig annyira rossz a viszony, hogy szóba sem jöhet az, hogy bármilyen FIBA-rendezvény miatt szüneteljen a legerősebb európai klubviadal.

Ezért nincs például esély arra, hogy Hanga Ádám, a Barcelona kiválósága ebben az időszakban a magyar válogatott rendelkezésére álljon.

Három nappal később az egyszer már legyőzött Hollandiát fogadjuk, és amennyiben sikerül itthon is nyerni, akkor őket szinte biztosan megelőzzük a tabellán. Majd február 22-én Olaszországba utazik a csapat, addigra az is benne van a pakliban, hogy a házigazdák már továbbjutottak, az előző körben éppen Lengyelországot legyőzve, amely jókora szívesség lenne nekünk.

A sorozat február 25-én ér véget, amikor a horvátokat fogadjuk, könnyen lehet, hogy az a meccs dönt majd arról, ki mehet Kínába.

Számolgatni tehát lehet, de teljesen felesleges, a papírforma szinte mindig borul. Hétfőn a százszázalékos litvánok csak kétszeri hosszabbításban verték a hollandokat, amire azért kevesen számítottak, de a horvátok lengyelországi vereségére sem valószínű, hogy sokan fogadtak. A magyar válogatottnak csak a saját, soron következő meccsével szabad foglalkoznia.

Ivkovics és stábja olyan csapatvédekezést rakott össze, hogy a hollandok otthon mindössze 59 pontig jutottak ellenünk, a rettegett tűzerejű olaszok is csak 69-ig (három nappal előtte 101-et szórtak a lengyeleknek). Erre bátran lehet építeni, a támadóoldalon néhány extra teljesítménnyel (mint például Vojvoda Dávidé volt az előző két összecsapáson) a maradék négy meccsből mindegyik nyerhető.

Vojvoda Dávid klasszisára a továbbiakban is szükség lesz Fotó: Mudra László - Origo

Ráadásul addigra a csapatkapitány, Keller Ákos is bevethető lesz, valamint remélhetőleg Váradi Benedek és Allen Rosco is csatasorba állhat. Az előrejelzések szerint Hanga Ádám is felépül addigra, de a fent említett okok miatt szinte biztosan nélküle kell majd küzdenie a válogatottnak.

A feladat tehát messze nem lehetetlen, sőt, közelebb van a realitáshoz.

Tegyük hozzá, óriási bravúrról lenne szó, ha sikerülne a kijutás, mivel a férfi válogatott még soha nem vett részt világbajnokságon.

De ez a csapat a 2017-es Eb-n is megmutatta, hogy ott a helye a legjobbak között. Mellesleg ez ahhoz képest is szintlépés lenne, hiszen ott a 16-ba sikerült bejutni, Kínába pedig 12 európai csapat utazhat. Ott pedig jöhet a többi óriás, akár az Egyesült Államok is. Milyen szép is lenne, ha Perl Zoltán ezúttal nem Pau Gasolt, hanem mondjuk Kevin Durantet sapkázná le.