Vágólapra másolva!
Ritkán látható bakit vétett a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) a minszki U17-es női világbajnokságon. 

Persze lehet, hogy máskor is csinálnak ilyet, legfeljebb nem kerül az érintettek kezébe a kínos bizonyíték. A világversenyeken a szervezők szeretnek előre dolgozni, például úgy, hogy a média munkatársainak és csapatvezetőknek időben kiosztják a következő nap programját, hogy mindenki ennek megfelelően tudjon készülni.

A magyar U17-es női kosárlabda-válogatott: úgy néznek ki, mint a vesztesek? Forrás: Fiba.com

Ezt persze meg lehetne tenni úgy is, hogy a még le nem játszott mérkőzések ismeretlen eredményeit, illetve a majdani párosításokat így jelölik: Japán/Magyarország – Egyesült Államok/Spanyolország. Ehelyett a lelkes szervezők a magyar-japán negyeddöntő előtt kiosztott papíron minden további nélkül leírták, hogy a mieink 15.30-tól a spanyolokkal játszanak az 5-8. helyért, míg a japánoké az est főmérkőzése lesz 20.30-tól a toronymagas esélyes amerikaiak ellen.

A papír persze eljutott a magyar csapathoz is, ahol annyira a szívükre vették a lelkes szervezők bakiját, hogy gyorsan el is rontották a programot, és remek játékkal 74-62-re legyőzték Japánt. A FIBA illetékesei még a mérkőzés előtt bocsánatot kértek a hibáért, a lefújás után pedig nyomtathatták újra a programot, ezúttal már helyesen: magyar idő szerint 19.30-tól Magyarország–Egyesült Államok elődöntő következik!