Vágólapra másolva!
Szenzáció Minszkben: a magyar női U17-es kosárlabda-válogatott 74-62-re legyőze Japánt a korosztályos világbajnokság negyeddöntőjében. A magyar lányok ezzel a legjobb négy közé jutottak, ahol az Egyesült Államok következik. 

Az első negyedet Mányoky Réka és Angyal Barbara kosaraival kiválóan kezdtük, 11-4-re vezettünk három és fél perc játék után.

Arra lehetett számítani, hogy a mi fizikális, magasságbeli fölényünket a japánok elképesztő tempóval és folyamatos rohanással próbálják majd kompenzálni.

Mi sajnos belementünk ebbe a stílusba, és négy és fél percnyi kosárcsendünk alatt az ellenfél egy 10-0-val fordított is Noguchi vezetésével (14-11). Mányoky törte meg a gyengébb periódust, Kovács Georgina és Wentzel Nóra dupláival pedig vissza is vettük a vezetést a negyed végére (16-17).

A második felvonás első négy perce rengeteg hibát hozott mindkét oldalon, a nagy tempó maradt, de így is vezettünk (20-21). A játékvezetői felfogás sem a mieinknek kedvezett ebben a játékrészben (kaptunk is technikait a felvonás végén), és a támadójátékunkba rengeteg baki csúszott: Japán átvette a vezetést, és bár Angyal triplája és Varga Alíz pontjai jelentettek némi pozitívumot, de a japánok egy 5-0-s szakasszal zárták le a félidőt, és így 6 ponttal jobban álltak 20 perc játékot követően (34-28).

A nagyszünet után hatalmasat változott a játék összképe, miután a rohanás ellenére is sokkal pontosabb kosárlabdát mutattunk, mint az eddigiek során. Az első félidőben a torna korábbi részében látott szintjétől elmaradó, ám a második 20 percre óriásit javuló Dombai Réka, Varga és Wentzel kosaraival a 25. perc elején egyenlítettünk (38-38). Szűk kétpercnyi kosárcsend után Wentzel a vezetést is megszerezte a mieinknek, de a japánok is lábra kaptak egy időkérést követően, és kiegyenlített játék folyt a játékrész végéig. Kovács tripláját követően

Angyal a negyed legvégén, nagyon messziről engedett el egy hármast, ami behullott, így 6 ponttal vezettünk 10 perccel a vége előtt (45-51).

A záró felvonás elején Japán még próbált visszakapaszkodni, de Varga, Kiss Angelika és Dombai újabb kosaraival 10 pontra nőtt a távolság a két fél között a 33. perc végére (49-59). Még mielőtt azt hihettük volna, hogy idő előtt eldőlt a meccs, a japánok egy gyors 5-0-lal válaszoltak, Völgyi Péternek időt is kellett kérnie (54-59), ám ezt követően rendeztük a sorokat, visszaállítottuk a 10 pont körüli különbséget, és egyáltalán nem veszélyeztette sikerünket semmi az utolsó percekben. Végül 74-62-re győzött a magyar válogatott, ezzel bejutott az U17-es világbajnokság elődöntőjébe, ahol az Egyesült Államok lesz szombat este az ellenfele.

Elképesztő siker, négy között a világbajnokságon a magyar válogatott Forrás: FIBA

U-17-es lány világbajnokság, Fehéroroszország, Minszk, negyeddöntő: Japán - Magyarország 62-74 (16-17, 18-11, 11-23, 17-23)

Japán legjobb dobói: Takahashi 13/3, Hirashita 11, Miura 10/6.

Magyarország: Angyal 18/9, Mányoky 8, Dombai 15/3, Varga 10, Kiss 4. Csere: Kovács 10/6, Wentzel 6, Horváth -, Tóth 3, Vári -.

Csodálatos meccsen vertük Japánt Forrás: FIBA

Négy évvel ezelőtt, a 2014-es U17-es világbajnokságon Magyarország a harmadik helyen végzett. Az Egyesült Államok eddig elképesztő fölényben játszotta végig a világbajnokságot, ellenük nem a magyar csapat lesz az esélyes. A másik ágon Franciaország-Ausztrália elődöntőt rendeznek Minszkben.