Vágólapra másolva!
Chanel Mokango személyében 196 centiméter magas, az amerikai profi bajnokságot is megjárt centert igazolt a hazai élvonalban szereplő Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata.

Az új szerzemény az Egyesül Államokban a Missisipi State University-n végzett. Végzős évében a WNBA-ben szereplő Atlanta Dream draftolta az első kör kilencedik helyén, de végül a Los Angeles Sparks-hoz került, ahol a 2010-es szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően megfordult Törökországban és Spanyolországban is, az előző szezont pedig Magyarországon töltötte így nem ismeretlen az Aluinvent DVTK szurkolói számára sem, írja a klub honlapja.

- Chanel Mokango egy fizikális adottságait kiválóan használó, gólerős, jól lepattanózó játékos, aki az 5-ös poszton lesz bevethető - nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - Ismeri a magyar mezőnyt és az Európa Kupával járó kettős terhelés sem lesz ismeretlen számára.