Indulhat az élvonalban a TF-Budapest kosárlabda csapata

TF-Budapest, kosárlabda
A Tehetséges Fiatalok az élvonalban is megmérettethetik magukat
Vágólapra másolva!
A másodosztály előző szezonjában győztes TF-Budapest férfi kosárlabdaklub teljesítette az A csoportos versenykiírás feltételeit, és csütörtökön a nevezési díj befizetésével hivatalosan is eldőlt, hogy indulhat a kosárlabda NB I 2018/2019-es idényében.

Sárkány Rita, a klub ügyvezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy mivel az eddigi hazai csarnokuk, a Sport11 pályaborítása nem alkalmas az élvonalbeli meccsek megrendezésére, az együttes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportközpontjában, az idén áprilisban átadott, 1326 férőhelyes Ludovika Arénában fogadja majd ellenfeleit.

- tette hozzá Sárkány Rita.

A Tehetséges Fiatalok az élvonalban is megmérettethetik magukat Forrás: TF-Budapest/Facebook

A technikai vezető azt mondta, a játékoskeret összetételére vonatkozóan a következő napokban közölnek majd további információkat, és bíznak abban, hogy a budapesti kosárlabdát szerető közönség minél nagyobb létszámban látogatja majd a hazai mérkőzéseiket.

A TF-Budapest (Tehetséges Fiatalok) június 2-án, a Vasas legyőzésével jutott fel az élvonalba, de akkor még kérdéses volt, hogy a klubnak sikerül-e megteremtenie az induláshoz szükséges feltételeket.

Az egyesület első osztályú részvétele egyben azt is jelenti, hogy az NB I előző szezonjában utolsó MAFC nem marad az élvonalban.