Világbajnoki döntőbe jutott a magyar női junior kézilabda-válogatott!

Debrecen, 2018. július 13. Klujber Katrin, miután gólt szerzett a női junior kézilabda-világbajnokság elődöntőjében játszott Magyarország - Koreai Köztársaság mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2018. július 13-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Hetedik mérkőzését is megnyerte a Koreai Köztársaság ellen 30-25-re diadalmaskodó magyar női junior kézilabda-válogatott, amely az újabb sikerrel bejutott a debreceni világbajnokság döntőjébe, ahol szombaton csoportmeccsek során már legyőzött Norvégia lesz az ellenfele.

Koreai góllal kezdődött a mérkőzés, amire Háfra Noémi válaszolt egy talpról eleresztett, amolyan „görbiczes” találattal. Két gyors góllal (Pásztor és Klujber révén) gyorsan előnybe is kerültünk, és a támadás mellett a védekezésre is igyekeztek ügyelni Golovin Vlagyimir lányai. Fontos volt, hogy Hlogyik Petra is tudott védeni, a hetedik percben pedig Szong hetesét is kapu mellé szuggerálta.

Debrecen, 2018. július 13. Háfra Noémi (k), valamint a koreai Szong Hje Szu (b) és Kim Szora (j) a női junior kézilabda-világbajnokság elődöntőjében játszott Magyarország—Koreai Köztársaság mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2018. július 13-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Tíz perc után két góllal (5-3) vezettünk, egy elkapkodott és egy elrontott támadás után azonban két perccel később már egyenlő volt az állás.

Szerencsére kéznél volt Márton Gréta, a Ferencváros balszélsője huszonhatodik kísérletéből a 25. gólját szerezte.

A félidő közepén, 7-6-nál fél percre visszavették a vezetés a koreaiak, de Klujber és Faluvégi góljával gyorsan fordítottunk. Az, hogy emberhátrányba kerültünk, már nem volt ilyen jó hír, az, hogy Háfra meglőtte a harmadik gólját, Kácsor Gréta pedig támadó faultot harcolt ki, majd egy belőtt egy hetest, már annál inkább. Kettő-nullára nyertük az emberhátrányos két percet, majd Klujber harmadik góljával elhúztunk 11-8-ra, az ázsiai csapat mestere pedig időt kért.

A torna egyik leglátványosabb gólját szerző Kácsor Gréta is megtalálta a lövőformáját (egymás után kettőt vágott a kilences környékéről), de a 25. percben újra emberhátrányban voltunk Fodor Csenge kiállítása után, de a koreaiak nem tudtak élni az újabb lehetőséggel:

előbb egy hetest lőtt Szong a bal felső sarok mellé, majd a jobb kapufa segítette ki Hlogyikot.

Végül a 28. percben, jó tízperces gólcsend után találtak be a koreaiak, majd gyorsan lőttek még egyet, és máris csak két góllal vezettünk (13-11).

Debrecen, 2018. július 13. Klujber Katrin, miután gólt szerzett a női junior kézilabda-világbajnokság elődöntőjében játszott Magyarország—Koreai Köztársaság mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2018. július 13-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az utolsó szó viszont Lakatos Zsanetté volt, aki négy másodperccel a félidő vége előtt visszaállította a háromgól-különbséget. Meg kell jegyezni, mert nem mindennapos dolog, hogy a dél-koreai csapat mezőnycsere nélkül játszotta végig az első harminc percet.

A második félidőt egy Klujber-átlövésgól indította, ez már a negyedik lövése volt a dunaújvárosi játékosnak. A koreaiak gyors egymásutánban lőttek kettőt, jókor jött Lakatos Rita válasza. Olykor-olykor elvitte a hév a magyar lányokat – ami nem csoda, hiszen telt ház, mintegy hatezer néző előtt játszottak a csapatok a debreceni Főnix Csarnokban –,

de amikor koncentráltunk, akkor elől és hátul is hatékony volt a magyar játékot: Fodor Csenge labdaszerzésből lőtt gólja mindkettőre tökéletes példa volt.

A 39. percben a hazai pályán játszó Tóvizi Petra góljával először vezetett öt góllal (21-16) a magyar csapat, ami már egészen megnyugtató különbségnek tűnt, még akkor is, ha ezután a koreai csapat is lőtt kettőt. Most Háfra villant jókor, egy testcsellel két védőt küldött el két irányba, majd lőtte be a ziccert. A következő ziccert Lakatos Rita váltotta gólra, a gól után viszont elcsúszott egy izzadságfolton, gyorsan le is cserélte őt Szabó Kittire Golovin mester.

Debrecen, 2018. július 13. Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi edzője a női junior kézilabda-világbajnokság elődöntőjében játszott a Koreai Köztársaság ellen játszott mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2018. július 13-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A koreaiak megnyitották a védekezésüket, különösen a már öt gólnál járó Háfrát próbálták kivenni a támadásainkból, ami, valljuk meg, nem igazán ízlett a mieinknek. Kim kiállításával sem tudtunk élni, hiszen egy eladott labda után tíz másodperccel később Háfra is leülhetett.

Klujber üres kapus gólja és Binó Boglárka kivédett hetese jobbkor nem is jöhetett volna,

ahogy Kuti Bettina szemtelen ejtése sem a mintaszerűen felrajzolt támadás végén – az 51. percben, 26-21-nél talán sikerült megtörni a rendkívül szívósan harcoló koreai csapat ellenállását.

Lakatos Rita góljával először vezetett hat góllal a magyar csapat, és ezt a különbséget okos játékkal, szépen felépített, gólig játszott támadásokkal tartotta is csapat, a koreaiak kétségbeesett kísérletei nem jelentettek igazi veszélyt. A mérkőzést emberelőnyben fejeztük be, a tomboló közönség 30-25-ös győzelmet ünnepelhetett, azaz a magyar női junior kézilabda-válogatott szombaton világbajnoki döntőt játszhat Norvégia ellen! Az északiakat a csoportmeccsek során 35-27-re legyőztük.

Eredmény, női junior kézilabda-vb, elődöntő:
Magyarország–Koreai Köztársaság 30-25 (14-11)
a magyar gólszerzők:
Háfra 7, Klujber 6, Lakatos 4, Kácsor, Faluvégi 3-3, Pásztor, Kuti 2-2, Márton, Fodor, Tóvizi 1-1

A másik elődöntőben:
Norvégia–Oroszország 30-23 (14-12)