Vágólapra másolva!
Fantasztikus hangulatban telt idén is az MKOSZ által 2012-ben indított, a kosárlabdasportot népszerűsítő program, amely a „Dobd a kosárba!" nevet kapta. A pénteki székesfehérvári Országos Jamboree-n elsősorban a sportág népszerűsítése, gyerekekkel történő megismertetése, na és persze a legjobbak megtalálása a cél. Tehetséges, mosolygós, és boldog gyerekekből pedig nem is volt hiány az MKOSZ-csarnokban.

Az eseményen 200 iskola vett részt, az általános első osztályától a negyedikig bezárólag. Az országos rendezvényen a legjobbak vettek részt, ugyanis minden megyében 8-10 csapat versengett, és a megyei győztesek, illetve megyei válogatottak mutathatták meg – összesen 40 együttes –, hogyan is pattogtatják a labdát.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat Székesfehérváron Fotó: Polyák Attila - Origo

Mint azt az ötszörös magyar bajnok és ötszörös magyar kupagyőztes, több mint százszoros korábbi válogatott kosarastól, a programfelelő Zsolnay Gyöngyitől megtudta az Origo,

2018-ban nemzetközivé vált az esemény, ugyanis Angliából is érkezett egy csapat.

„Minden évben tovább fejlesztjük a programot, amely egy teljes nap. Két éve volt például Kelet-Nyugat gála, most három-három bajnokság élőben, angolul és magyarul is követhető. Fantasztikus a hangulat, illetve a látvány is."

Zsolnay Gyöngyi röviden a program céljáról is beszélt.

és segíteni a továbbiakban a pályafutásukat. Az egyesületek erre fognak építeni a jövőben. Egységes rendszerben tudjuk megadni az alapokat. A 200 edzőt és testnevelőt képezzük, a szövetség pedig segítséget nyújt az iskoláknak, palánkokkal, labdákkal, mezekkel és persze ilyen csodálatos rendezvényekkel. A kosárlabda ünnepe a mai nap, mosolygós gyerekekkel."

Zsolnay Gyöngyi árgus szemekkel figyeli a tehetségeket Fotó: Polyák Attila - Origo

Hozzátette, hogy

a programban közel 8000 gyerek vesz részt.

Az induláskor száz iskola volt, amely mára kétszázra kúszott fel. Elárulta, hogy ezek a gyerekek már benne vannak a rendszerbe, következő szezontól a versenyző korosztályban fognak szerepelni. Zsolnay Gyöngyi szerint sok tehetség van, de a legfontosabb az, hogy a számítógép előtt ülés helyett mozognak a fiatal sportolók.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke boldog, hogy ennyi fiatal kosaras mutathatta meg a tehetségét.

A gyerekeké volt a főszerep az MKOSZ-csarnokban Fotó: Polyák Attila - Origo

„Nyolc évvel ezelőtt úgy indultunk, hogy

majd egy bizonyos korosztály után – nagyjából tíz éves kortól – már tudjuk mérni, hogy mekkora testméret, izomzat, illetve terhelhetőség várható a gyerekeknél, amely meghatározó lesz a jövő szempontjából. Fontos, hogy a kiválasztás a lehető legjobb legyen, és ezután kell foglalkozni a legtehetségesebbekkel. Viszont itt még az a legfontosabb, hogy érezzék jól magukat, játszanak és éljék át, hogy mennyire szép sport is a kosárlabda."

Szalay Ferenc őszintén elmondja a véleményét Fotó: Polyák Attila - Origo

Szalay Ferenc szerint ebben a korosztályban elsősorban az látható, mennyire kitartó a gyerek, milyen akaratereje van. Hozzátette,

nem szabad sportági szakbarbárságig elmenni,

mert az egész magyar sportért felelősséggel tartoznak, mivel elehet, hogy a gyerekek között megtalálnak akár jövőbeni vízilabdázót, vagy teniszezőt, aki egyébként nem ment volna el sportolni.

„Az életem része volt mindig, hogy a gyerekekkel foglalkozzak. Egészen biztos lesz alkalom, hogy beszélgessek a gyerekekkel. Van, hogy a szülő is odajön hozzám tanácsot kérni, amely nem könnyű helyzet. De azt is meg kell mondani, ha esetleg a kosárlabdára nem alkalmas, de segíteni kell, melyik sportágban lehetne a legjobb."

Tehetségekből nincs hiány Magyarországon Fotó: Polyák Attila - Origo

Természetesen a jövő tehetségei voltak a nap legfontosabb szereplői, az egyik kosárlabdázó kislány, Regina pedig a meccse után készségesen állt a rendelkezésünkre, méghozzá felnőtteket megszégyenítő magabiztosággal.

„Nagyon jól érzem magam, nem is csoda, mivel

szinte az életem a kosárlabda. Akkor vagyok a legboldogabb, ha a pályán lehetek.

"Elsős koromban kezdtem sportolni, és onnan már sikerült feljebb lépnem egy másik csapatba."

Regina felnőttként válogatott szeretne lenni Fotó: Polyák Attila - Origo

A fiatal sportolónak pedig konkrét céljai is vannak a jövőt illetően.

„Felnőtt koromban

erősödnöm is kell, illetve több tudásra kell szert tennem."

Az eseményen nem az eredmények, illetve a helyezések voltak a legfontosabbak, hanem hogy a magyar kosárlabdasport tovább épüljön és szépüljön. Hihetetlen cseleket és kosarakat láthattunk, így bizakodhatnak a sportág szerelmesei. Ami pedig a gyerekeket illeti, a mozgáson kívül az iskoláik sportszereket is kaptak, méghozzá minden csapat kettő palánkkal és tizenöt labdával lett gazdagabb. Na meg örök élménnyel.