Vízilabda: későn ébredt a Fradi, ötödik meccs dönt a bajnoki címről

nagy viktor, vízilabda
Szolnok, 2018. május 23. A ferencvárosi kapus, Gárdonyi András véd a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik, Szolnoki Dózsa - FTC-PQS Waterpolo mérkőzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2018. május 23-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A férfi vízilabda ob I döntőjének negyedik mérkőzésén a Szolnok hazai pályán 8-7-re győzött a Ferencváros ellen, így összesítésben egyenlített (2-2).

A Fradi a Komjádiban 12-9-re, Szolnokon 14-9-re győzött, majd a harmadik, fővárosi meccsen a szolnokiak magabiztos, 14-6-os sikert arattak. "Ha nekik sikerült, nekünk is sikerülhet az, hogy új lappal indítunk. Most fel kell kapaszkodnunk a pokolból és újra el kell kezdenünk játszani" - bizakodott Varga Zsolt, a Fradi vezetőedzője.

Az egyenlítésért játszott a Szolnok Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A meccs elején a Fradi volt a veszélyesebb, de hol Nagy Viktor, hol a kapufa, hol a jó védekezés megmentette a szolnokiakat. Az első gólra majdnem öt percet kellett várni, ekkor Mezei talált be (1-0). Varga Zsolt azonnal időt is kért.

Jött egy újabb Fradi-kapufa, majd egy Fradi-kiállítás, ami után Zalánki meglőtte a hazaiak második gólját.

A vendégeknek az első sem jött az első negyedben, mivel az utolsó percben Jaksic lövését a kapufára tolta Nagy.

A szolnoki védekezés a második negyedben is feltörhetetlennek bizonyult, a Fradi képtelen volt a kapuba találni (még emberelőnyben sem), nem úgy a Szolnok:

Younger meglőtte a harmadikat, majd egy kettős emberelőnyt kihasználva Csuk a negyediket is.

14 percig nem tudott betalálni a Fradi, de utána rögtön kétszer is: előbb Jansik, majd Vámos, így a szünetben 5-2 volt az eredmény.

Nagy Viktor mindent védett Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A szünet után úgy tűnt, hogy megfordulnak a dolgok, mert Vámos két góljával 5-4-re feljött a Fradi. Egyenlíteni viszont nem tudott, mert a Szolnok is bepakolt kettőt (7-4).

A következő Fradi-gól után a parádésan védő Nagy addig reklamált, hogy a bíró végleg cserével kiküldte őt.

A negyedik negyed elején a Fradi kihasználta az emberelőnyt, Manhercz góljával már 7-6 volt. Többször is megvolt az esély az egyenlítésre, de Alekszics egy tízméteres bombagóllal gyakorlatilag eldöntötte a meccset - már csak azért is, mert az utolsó percekre ismét összeállt a Szolnok védekezése.

A végén még dobott egyet a Fradi, a meccset viszont a Szolnok nyerte, így összesítésben egyenlített (2-2). A magyar bajnoki címről az ötödik meccs dönt.

E.ON férfi ob I, döntő, 4. mérkőzés:
Szolnoki Dózsa - FTC-PQS Waterpolo 8-7 (2-0, 3-2, 2-3, 1-2)
-----------------------------------------------------------
gólszerzők: Mezei 2, Zalánki, Younger, M. Cuk, Hangay, Prlainovic, Aleksic 1-1, illetve Vámos 3, Jansik Sz., Mitrovic, Manhercz, Jaksic 1-1